A közönség még semmit sem lát, a felszín alatt viszont már javában zajlik az új meccs a nagyok között: az okosóra-háború.

13.02.21-Wearable_1.jpg

Legalábbis erre utalnak a pletykák. Az Apple háza tájáról ugye mi is beszámoltunk már több posztban az iWatch fedőnevű projektről, amit ugyan hivatalosan még senki sem erősített meg, a szabadalmak arra utalnak, hogy errefelé mozgolódik a vállalat.

Viszont új hír, hogy a Microsoftnál is rácuppantak a témára, és újra egy területen fognak versenyezni az Apple-lel a Zune és a Windows Phone mérsékelt sikere után. Állítólag a korábbi XBox és Kinect team dolgozik a prototípuson, aminek 1,5 colos kijelzője lesz, a Verge szerint.

Sőt a Samsung is dolgozik saját megoldáson, ők minden bizonnyal legalább 4 colos kijelzőben gondolkoznak vagy még nagyobban, ki tudja. Nekik egyébként még gyakorlatuk is van ebben, 1999-ben és 2009-ben is kijöttek okosórával. Ezek viszont csak annyira mozgatták meg az állóvizet, mint az iPad előtti tabletek a számítógépek világát.

Egyedül ugye a Google fejleszti nyíltan a hordható számítógépét, a Google Glasst, ami meg nem óra, viszont szemüveg.

via Appleinsider