Néha a pénzügyi érdekek felülírják a vásárlói érdekeket, és a Google Maps kidobása pontosan erről szól: az Apple bizonyára jól jár a döntéssel, a felhasználók aligha. Nem azért, mert az Apple Maps csak rossz lehet, hanem azért, mert a Google Mapsnél nincs tökéletesebb a piacon. Annyi fejlesztés, energia, információ van benne, hogy két-három év előnye akkor is marad minden konkurens szolgáltatáshoz képest, ha a versenytárs az összes rendelkezésre álló energiát saját projektjébe öli. Ebből következik, hogy az iOS térképalkalmazásával a váltás miatt néhány évet visszaugrunk az időben.

A Gizmodo néhány fontos helyszín bemutatásával igazolta ezt az állítást. A következő képeknél vegyétek figyelembe, hogy a térképen New York, az Apple szempontjából rendkívül fontos amerikai város látható, ezek alapján már el tudjuk képzelni, hogy a kevésbé fajsúlyos területeken milyen lehet a helyzet.

Kezdjük. Itt van a sima térképnézet:

Jól látható, hogy a Google mennyivel több információt ad, mint az Apple. Navigáció közben egyébként a második megoldás még talán praktikusabb is, hiszen ilyenkor tényleg csak annyi részletre van szükségünk, amennyi eljuttat az egyik pontból a másikba. De ha keresünk, kellenek az infók, és ebből a szempontból a Google Maps bizony jobbnak tűnik.

Forgalom

Nem is nagyon szorul magyarázatra. Illetve hát egy kicsire talán mégis: vegyük figyelembe, hogy az Apple Maps esetében erősen bétaállapotú szoftverről van szó, a végső verzióig nyilván sokat javul a helyzet, de tartok attól, hogy ez csak New Yorkra igaz, Budapesten meg nagyjából hasonló lesz a helyzet, mint amit most látunk a térképen.

Ne legyen igazam!

Útvonalak

Ebben mindkét szoftver ugyanannyira jó, csak másképp. A sima navigálás szépen átlátható, de az Apple turn-by-turn-funkciót is adott a szoftveréhez, ami jó. Ellenben a közösségi közlekedésről nem tud még semmit, ami rossz. Megint csak a hazai adatok miatt aggódom.

Satellite View

A Google Maps sokkal többet tud, látványosabb, részletgazdagabb a felület.

Street View/Flyover

Street View az Apple-nél nincs. Ami óriási hiba. Nem egy praktikus funkcióról van szó, de én például gyakran sétálgattam virtuálisan a korábban meglátogatott külföldi városok utcáin, ha nagyon nem volt mit tennem. Ennek most vége, az Apple Mapsben nincs ilyen funkció. Van helyette Flyover, ami viszont még a Street View-nál is kevésbé praktikus, hiszen madártávlatból aztán tényleg semmit sem ismerünk meg egy városból, ráadásul egyenlőre csak két település van a térképben, nem több száz, talán ezer.

Összességében az Apple Maps nagyon súlyos visszalépésnek tűnik a Google Mapshez képet. Persze még bétaverziójú szoftverről van szó, ami bizonyára sokat okosodik az őszi megjelenésig, de egyrészt most csak ennyi információ áll a rendelkezésünkre, másrészt tartok tőle, hogy a magyarhoz hasonló kevésbé súlyos piacok a végleges verzióra sem kapnak majd versenyképes szolgáltatást.

Ősszel kiderül.