Története során először 500 dollár fölé ugrott az Apple árfolyama, ami bődületes szám: amikor először merült fel bennem, hogy vásárolnom kéne a cég részvényeiből, száz dollár körül álltak a papírok, és már akkor úgy gondoltam, hogy lemaradtam a növekedésről, ezután csak stagnálás jöhet. Ötszörösére hízott volna azóta a befektetésem értéke. Most megint azt gondolom, hogy a jelenlegi csúcsot már nehéz meghaladni, aztán majd ütöm a fejemet 800 dolláros árfolyamnál.

Mostanra tehát többet ér egyetlen darab Apple-részvény, mint egy iPad. Ha belegondolunk abba, hogy 2003-ban még csak egy Big Mac-menüt tudtunk volna venni a papírunkért a maga 7 dolláros árfolyamával, megint van miért mosolyognunk.

Lényeg, hogy a cég piaci kapitalizációja, tehát az össze részvény együttes értéke jelenleg eléri a 460 milliárd dollárt, ami nem azt jelenti, hogy ennyit kéne valakinek előteremtenie, ha fel akarná vásárolni a céget, de nem is feltétlenül kevesebbet: egy vételi hullám még felfelé is módosíthatná a papírok értékét. Nem mintha lenne bárki, aki fel tudná vásárolni.

Mert nézzük máshogy ezt a dolgot: a vállalat jelenleg többet ér, mint az összes okosmobilos konkurense együtt. Ha összeadjuk a Samsungot, a Nokiát, a HTC-t, a Motorolát, a RIM-et, a Sony-t és az LG-t, a végeredmény 225 milliárd dollár. Az kevesebb, mint a fele az Apple részvényeinek az értékének.

De van durvább is. Nézzük Svédország éves bruttó hazai össztermékét: ez 458 milliárd dollár. Pipa. Az Egyesült Államok központi bankjának, a FED-nek az aranytartaléka: 350 milliárd. Pipa. A világ összes drogpiaca együtt: 321 milliárd. Pipa. A világ 6,5 éves kávétermelése. Öt amerikai polgárháború. 2,5 holdprogram. Háromszor a teljes amerikai ruhaipar.

Pipa.

Két dolgot fontos még megjegyezni: a Microsoft 1999-ben 583 milliárd dollárt ért, szóval van még hova erősödni, ha az Apple minden idők legértékesebb vállalatává akar válni. A másik: az 500 dolláros árfolyam a Portfolio.hu elemzői szerint alul értékelt. Itt most már nem a hype-ról, hanem valós teljesítményről van szó: a cég bevételei, nyeresége, további növekedési lehetőségei alapján bőven van még itt reális növekedési lehetőség.