Ajánlottam nektek pár napja, hogy olvassátok el a The New Yorker cikkét a Steve Jobs-életrajzról. Én is megtettem, és ki is emelnék nektek két részt, mert szerintem ezzel Steve Jobs egy olyan arcát ismerhetjük meg, amivel eddig csak áttételesen találkozhattunk.
Mindkettő arról szól, mennyire mániákus volt Jobs, ha a dizájn került szóba, mennyire öntörvényű módon állt mindenhez, és mennyire ragaszkodott ehhez akkor is, amikor egyébként semmi értelme nem volt. A Cupertinóban mondott beszédek között elejtette Jony Ive, hogy Jobsszal kihívás volt megszállni egy hotelben, mert öt perccel az érkezés után általában már távozott is egy másikba - felhúzta magát valamin, ami nem volt tökéletes a maga módján. Mindenki nevetett, mert ismerték a dilijeit, a mostani két példa után érthető lesz az a történet is.
Az egyik történet arról szól, hogyan választott Steve Jobs mosógépet. Felfedezte, hogy az európai mosógépek kevesebb mosóport és vizet használnak, viszont tovább tart velük a mosás, mint az amerikaiakkal. Ezt pedig meg kellett beszélni: melyiket vegyék? Steve Jobs nem választott maga, hanem úgy gondolta, a családdal együtt kell meghozni a döntést. Fontos a dizájn, de még fontosabb, hogy eldöntsék, mik az igényeik: megfelel-e nekik, hogy kétszer annyi ideig mos, cserébe környezettudatosabb, és energiát takarít meg? Úgy gondolnánk, beszéltek róla fél órát, és megvették a mosógépet. De nem fél órát, nem is egyet beszéltek erről, a kérdések két hétig minden egyes este visszatértek a vacsoraasztalnál, két hétig tartott, míg eldöntötték a mosógépkérdést.
A másik sztori: hatvanhét nővér vállalt munkát Jobsnál a betegsége alatt, három kivételével mindegyiket elküldte. Csak azt a hármat tartotta megbízhatónak. Életének a vége felé a tüdőorvos megpróbált feltenni rá egy maszkot a kórházban, miután erős nyugtatókat kapott. Jobs letépte a maszkot, és azt motyogta, hogy utálja a maszk dizájnját, és nem hajlandó viselni. Alig tudott beszélni, de kért öt potenciális maszkot bemutatásra, hogy kiválaszthassa, melyik legyen az, amit felvesz. Csakúgy, mint az Apple-nél, ott sem azt mondta meg, milyennek akarja látni a végeredményt, azt állította, ha látja a tökéleteset, fel fogja ismerni. Ez a rutin köszönt vissza akkor. Korábban az oxigénszint-érzékelő műszert is kifogásolta, megmondta az orvosoknak, hogy ronda és túl komplex.
Itt jut eszembe Csaba posztja a légkondikról. Csoda, hogy az Apple nem gyárt már orvosi műszereket is, mosógépet, villanyborotvát, meg mindent, ami kihozta Steve Jobsot a sodrából. De hát úgy látszik, sajnos ennyire volt idő.
A bejegyzés trackback címe: