A McAfee legújabb felméréséből, pontosabban abból, hogy az Android platformon felbukkant malware-ek száma az elmúlt három hónapban 76 százalékkal nőtt, két következtetést lehet levonni: egyrészt, hogy az operációs rendszer piaci részesedése eszeveszett ütemben nő, másrészt, hogy a Google kevesebb biztonsági gátat épített a platformba, mint az Apple az iOS-be.

Utóbbin ugyanis a McAfee szerint 0, azaz nulla malware, tehát vírus, féreg, kémprogram vagy rootkit található. A szigorúan ellenőrzött App Store ebből a szempontból tehát kiállta az idő próbáját: néhány jópofa program ugyan hiányzik belőle, de a 400 ezer alkalmazás azért elég nagy választékot nyújt és biztonsági szempontból sokkal jobb a helyzet, mint a konkurencia szabadabb boltjaiban.

Azt azért tegyük hozzá, hogy az Android platform a brutális növekedés és a nyíltság mellett sem egy bacilusgazda, hiszen a második negyedév alatt összesen 44 malware-t találtak erre a rendszerre, ami azért nem rossz, ha figyelembe vesszük, hogy minden nap 550 ezer androidos eszközt aktiválnak.

A második helyen egyébként a Java ME található 14 malware-rel, harmadik a Symbian, negyedik a BlackBerry.

Az iOS-platformmal kapcsolatban már többször elmondták, hogy az a legbiztonságosabb a piacon: augusztus elején több biztonsági cég is méltatta az Apple-t, és kritizálta az Androidot, a Symantec meg korábban azt állította, hogy az iOS tökéletes védelemmel rendelkezik a malware-ekkel szemben, míg az Android ebben a versenyszámban jóval gyengébb.