Természetesen egyelőre csak találgatások vannak, de ezeket érdemes csokorba szedni.

Ami most már a legbiztosabbnak tűnik, hogy az iPhone 5-ben még kisebb SIM-kártyát tesznek a mostani MicroSIM-nél, az okokat nehéz lenne megmondani. Az Apple keményen lobbizott azért, hogy saját, beépített SIM-kártyával adhassa a telefonokat, ami kivenné a szolgáltatók kezéből az értékesítés lehetőségét, de ezt a France Telecom megvétózta. Tárgyalásokba kezdtek az Apple-lel, aminek az eredménye egy kompromisszum - nincs beépített SIM, de kisebb lesz a kártya. Ezt a France Telecom vezére, Stephane Richard erősítette meg egy interjúban.

Valahol azt olvastam, hogy egyesek ettől várják, hogy vékonyabb lesz az új telefon, de erről gyorsan belátható, hogy hülyeség. A kamera már inkább tehető felelőssé, ebből állítólag 8 megapixeles lesz az új iPhone-ban. Beszéltek az OmniVision legújabb, OV5690 fedőnevű, 10 megapixeles kamerájáról, ami 1080p-ben veszi fel a videókat, ráadásul vékonyabb. A képek minőségét nem tudjuk ellenőrizni, de a pletykák szerint ha az iPhone 5-be nem is, a következő iPadbe vagy iPod touch-ba már ezek mehetnek, ha megfelelnek a teszteken.

Állítólag a vaku is távolabb kerül az optikától, amivel remélhetőleg használható is lesz a fényképezés ezen funkciója, jelenleg ugyanis legfeljebb elemlámpának jó a LED-es világítás, a fényképek iszonyú rondák lesznek villantva.

Távol-keleti források arról is beszéltek, hogy az iPhone 5-nek hajlított lesz az előlapi üvege (mint a Google Nexus S-nek), az Apple ugyanis állítólag 200-300 erre alkalmas berendezést rendelt meg. Mivel a szokásosnál később dobják piacra idén a telefon utódját, lehet idejük ilyesmire is.

A kijelző egyébként nagyobb is lesz megint más források szerint, és állítólag vízszintes irányban széltől szélig halad majd.

Hát ezeket beszélik manapság az emberek.