Tök jól alakul az Apple otthoni piaci részesedése, de azért még messze nem nevezhető a legnagyobb gyártónak: 12,2 százalékos súlyát ugyan már muszáj komolyan venni, de a HP meg a Dell jóval előtte jár. Sokan vitatják is, hogy az Apple részvényárfolyama megalapozott-e, de ha eltekintünk az iPhone, az iPod, az iPad meg a többi termékcsoport bevételeitől, és csak a Macre koncentrálunk, akkor is kapunk választ arra, hogy miért tart ott az Apple, ahol.

Korábban már volt egy vizsgálat, ami kimutatta, hogy az ezer dollár fölötti gépek piacán az Apple gyakorlatilag egyeduralkodó, és ezt húzza alá a most napvilágra került vizsgálat is, ami a dollárban mért piaci részesedést vizsgálja. Ebből kiderül, hogy az Amerikában számítógépre költött dollárok harmada ment az Apple-höz annak ellenére, hogy darabszámban csak 12,2 százalékos a vállalat súlya.

Harminc százalék, emberek! A darabszámban óriásnak számító HP ehhez képest csak 20,6 százalékon áll, míg a Dell elképesztően alacsony 12,9 százalékot tud felmutatni, ami bizonyítja, hogy elsősorban olcsó márkaként gondolnak erre a cégre.

A dollárban mért piaci részesedés egyébként a legutóbbi negyedévben ugrott meg igazán, azelőtt 18-25 százalék között mozgott, a konkurensek azonban agresszív árpolitikába kezdtek a kereslet felpörgetése érdekében, míg az Apple csak megfontoltan, vagy sehogy sem csökkenti az árait, így különösebb változtatás nélkül is az élen találta magát.

A darabszám és a dollárban mért súly mutatói egyébként 2006-ban váltak el egymástól, aki tudja, miért, ne tartsa magában.