Miután megvásároltam az iPhone 4-esemet a premier napján, a jó öreg iPhone 3G-t eltettem a dobozába, aludni. Másfél-két hét múlva valami miatt elővettem, ekkor fedeztem fel ezt:
Egy tökéletesen működő telefont tettem el, és egy halott wifivel szomorkodót vettem elő. Mi más jöhetne szóba, mint hogy megsértődött.
Hogy lássa a gondoskodást, elvittem i-Dokihoz, aki meglepetésemre elmondta, hogy tömegével jönnek hozzá mostanában ilyen problémával a két-két és fél éves telefonok, és ha a fenti képhez hasonlóan inaktív a wifis sor, nincs nagyon mit tenni. Ennyi időre méretezte az Apple a chipet, ezt pedig jó tudni azoknak, akik használt iPhone 3G-re akarnak beruházni.
Egy dolgot meg lehet próbálni, a szervizben a wifi-chipnél forrasztással megpróbálhatják javítani a dolgot, nagyjából ugyanannyi az esély a javulásra, mint arra, hogy a Bluetooth és a wifi sem fog működni ezután, és a chipet el kell távolítani a készülékből. De ha az egység tápellátásával van a gond, akkor tényleg semmi remény.
Két éves telefont venni tehát rizikós, de hát ezt nyilván nem én mondtam ki a világtörténelemben először.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.