Találtam egy szuper grafikont, amit azt foglalja össze, hogy a nálunk még nem is kapható mobilt hol, mennyiért kapjuk meg. Ugye a T már hivatalosan is bejelentette, hogy forgalmazza majd a készüléket (na most ezen ki lepődött meg?), és elsőként az országban arról is beszámoltunk, hogy a Vodafone hazai kínálatában is megjelenik még az idén az iPhone (a Telenor felé mutató nyilak már halványabbak, de léteznek), ettől függetlenül nem árt tisztában lenni a világpiaccal.

Az alábbi grafikonból (klikk a képre a nagyobbért) azt tudhatjuk meg, hogy mennyibe kerülnek kártyafüggetlenül az egyes készülékek. Mint látszik, számos országban csak hűségnyilatkozattal, valamiféle korlátozással lehet hozzájutni az iPhone 4-hez, ahol azonban szabadság van, ott is nagy a szórás.

A 16 gigabájtos verzió ára például 496 és 659 euró, azaz 140 és 186 ezer forint között mozog, míg a 32 gigabájtoshoz 165 és 220 ezer forint között lehet hozzájutni. A legolcsóbb hely Hongkong, a legdrágább Olaszország.

Ha valaki nem akar nagyon messzire menni a mobilért, Svájcból hozzon magának egyet, a környéken ugyanis náluk a legolcsóbb az iPhone 4: 160-185 ezer forintért lehet náluk megvenni.