Most lett hivatalos, egyből meg is írom nektek: holnap, az iPodok bejelentését egymástól 1500 kilométeres távolságból nyomjuk majd Ádámmal. Ő otthonról, a lakásából, én meg Londonból, a Chiswell Streetről, ahol élőben nézem majd az Apple európai prominenseivel a San Francisco-i "It's only Rock and Roll but we like it"-rendezvényt, más szóval az új iPodok bejelentését.

Olyan már volt, hogy egy városrésznyi távolságból dolgoztunk együtt, olyan viszont még nem, hogy négy országnyira egymástól. A magam részéről főleg élményszerű részletekkel járulok majd hozzá a közvetítéshez, meg mivel egy óriási kijelzőn látom is az új termékeket, többet tudok mondani róluk, mint itthonról, ahonnan csak az Engadget meg a Gizmodo leírásaira támaszkodhatunk.

De van jobb is: az event után elvileg megfogdozhatjuk a lejátszókat, meg remélhetőleg a "one more thing"-et is, úgyhogy még holnap este átküldök egy rövid reviewt a készülékekről. Másnap, azaz csütörtök reggel meg ellátogatok a Regent Street Apple Store-jába, és megnézem a sorban álló népeket, aztán beszámolok róluk. Ezen a ponton egyébként csatlakozni fog hozzám Handrás is, aki egészen véletlenül szintén Londonban van, remélem közli majd a helyiekkel, hogy neki k-európai APR-ként különleges bánásmód jár, és különben is, vegyenek tőle iDisznyót.

Az Appleblogon főleg a személyes benyomásokra építő, könnyebb anyagok jelennek majd meg, az Indexen meg hosszabb, alaposabb leírásokra számíthattok.

Őszintén örülök ennek a lehetőségnek, de nem azért, mert a kelet-európai blogger kijut a nagy nyugat-európai forgásba, ezt a részét ugyanis leszarom. Hogy a világon az elsők közt tapogathatom meg az új cuccokat, már persze sokkal érdekesebb. Az viszont tényleg fantasztikus, hogy miközben az Apple eddig egy melegszendvicsnyi összeget sem költött a magyarországi piacra, most két újságírót kivisz Londonba, megszervezi az útjukat, fizeti a repülőjegyüket, szállásukat, kajájukat, transzferüket.

Mert a változás bizony azt jelenti, hogy a kaliforniai cég egészen más kategóriába sorolta a hazai piacot, mint amiben eddig volt: nem lettünk központi szereplők, de vagyunk már annyira fontosak, hogy foglalkozzanak velünk. Az én személyem ebben a sztoriban mellékes, a lényeg, hogy ha ennyi figyelmet fordítanak egy kelet-európai újságíróra, akkor a vásárlók is több törődést kaphatnak majd. És az elmúlt napokban becsordogáló nem hivatalos információk alapján úgy tűnik, hogy az Apple ezentúl valóban sokkal hangsúlyosabban figyeli majd a hazai piac rezdüléseit, mint azt korábban megszokhattuk.

Nagyon úgy fest, hogy új korszak kezdődik a hazai Apple történetében.