Update: Újabb infók:

A T-Mobile becslései szerint az induló készlet legfeljebb 2-3 napra lehet elegendő. A jelenlegi iPhone 3G 8 GB-os verziója továbbra is forgalomban marad, és ez a típus megfelelő számban, országszerte 119 üzletben rendelkezésre áll.

A készülék pénteken 11 óráig kizárólag a MOM Parkban kapható majd. A szűkösebb induló készletre tekintettel 11 óra után az új iPhone országszerte összesen 11 üzletben lesz elérhető.

Az iPhone 3GS a T-Mobile díjszabásban szereplő többi díjcsomaggal is (a MobilOtthon Prémium kivételével) megvásárolható lesz, és meglévő előfizetők készülékváltással, az előfizetésükre vállalt új hűségnyilatkozattal szintén hozzájuthatnak.

Budapesten három T-Pontban vásárolható majd meg a telefon, Budán a MOM Park bevásárlóközpontban és a Budafoki úton (Budafoki út 103-107), Pesten pedig az Aréna Plazában. Jelentősebb induló készlet a MOM Parkban és az Aréna Plazában várják a vásárlókat. Vidéken a premiert követően, limitált számban a következő városok T-Pontjaiban kezdődik meg a készülék árusítása: Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza, Debrecen, Pécs, Veszprém, Székesfehérvár, Kaposvár (azon városokban, ahol 2 T-Pont található, csak az egyik forgalmazza a készüléket).

Meglévő és új előfizetők a bejelentést követően, azaz július 31-én 9 órától korlátozott számban a www.t-mobile.hu/iphone internetes oldalon már előzetesen előrendelést adhatnak fel. Az internetes felületen azok regisztrálhatnak, akik a T-Mobile ikon csomagok valamelyikét választják, illetve meglévő előfizetőként jelenlegi havidíjas csomagjukat szeretnék megtartani, és arra hűségnyilatkozatot vállalnak.

Amennyiben az internetes előrendelésre fenntartott készülékek elfogynak, az előregisztráció lezárul, és újabb előrendelésre csak további szállítmányok beérkezése esetén lesz mód. Az induló készlet utáni első szállítmányok beérkezésének időpontja jelenleg nem ismert, azokról a T-Mobile a későbbiekben ad információt.

 

Update: 18990 forint lesz két éves hűséggel a mobil. A T szerint 219900 forint helyett kapjuk ezt az árat. Az egyik kedvenc díjcsomag, a kétéves IKON 400 ára 63 ezer forintra változott, a 3G-s modellnél ez az összeg még csak 36 ezer forint volt.

A teljes árlista:

Angelday vette észre, hogy a T-Mobile már kirakta a közleményt, de gyorsan le is rántotta a weboldaról. Amíg kint volt, ezt hirdette:

A T-Mobile Magyarországon július 31-étől forgalmazza az iPhone 3GS-t, amely minden idők leggyorsabb és legerősebb iPhone-ja. A T-Mobile ikon csomagokról és az ezekkel a csomagokkal érvényes árakról a http://iphone.t-mobile.hu weboldalon tájékozódhat. Az iPhone 3GS 2009. július 31-étől a következő T-Pont üzletekben lesz kapható:


reggel 9 órától a MOM Park Bevásárlóközpontban (1123 Budapest, Alkotás u. 53), délelőtt 11.00 órától pedig a következő budapesti üzletekben: 1117 Budapest, Budafoki út 103-107., Aréna Plaza (1087 Budapest, Kerepesi út 9.), valamint további nyolc vidéki város (Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza, Debrecen, Pécs, Veszprém, Székesfehérvár és Kaposvár) T-Pont üzleteiben.


Az iPhone 3GS-re vonatkozó aktuális üzletlista és az iPhone 3GS készülékkel kapcsolatos további információk a http://iphone.t-mobile.hu oldalon találhatók.

Egy-két óra, és minden kiderül.