A vállalat szóvivője, Bill Evans jelentette be, hogy az év hátralévő részében már nem változik a számítógéppark. Ezzel a nyilatkozattal vége azoknak a várakozásoknak, amik szerint még novemberben új iMacnek és Mac mininek kellene jönnie.

A döntést bizonyos szempontból megértem, hiszen ahogy arról már korábban is írtam, nem nagyon lenne mit rakni az iMacbe: processzorból sokkal gyorsabb most nincs az Intelnél, mint amit eleve adnak a géphez, az alacsony fogyasztású négymagos ezerdolláros ára túlságosan magas még a 24 colos csúcsmodell 2200 dolláros árához képest is, az idén érkező újgenerációs csipek, a Core i7-esek meg túl sokat fogyasztanak a zajtalan konfigurációhoz.

Az meg ugye nem egy nagy durranás, ha nagyobb merevlemez, több memória esetleg gyorsabb grafikus mag kerül a gépbe, egy ilyen ráncfelvarrást csak akkor lehetne eladni, ha a Jonathan Ive hozzányúlna a dizájnhoz, amihez viszont a jelek szerint semmi kedve. Mondjuk ezt is lehet magyarázni, most, hogy az összes Mac megkapta az iMac egy éve bemutatkozott formavilágát, nem csoda, hogy nem változtatnak a gépen.

Az viszont szomorú, hogy szegény minihez sem nyúlnak, hiszen a kisgép versenyképességén sokat javított volna már egy grafikusmag-csere is, arról nem is beszélve, hogy igazán kinyírhatnák már azt a szerencsétlen cd-írót és merevlemezből is férne nagyobb a konfigurációba. Mondjuk ki végre, 2008 karácsonyán 140 ezer forintért ilyen keveset adni már-már pofátlanság.