Reggel olvasgattam a kommenteket a blogomon, amikor szkrollozás közben a periférikus látásommal észrevettem valami szokatlant. Egy pillanat volt az egész, ahogy két ujjamat végighúztam a MacBook touchpadjén, el is tűnt a kijelzőről, csak akkor állt össze a kép az agyamban, amikor a valóságban már nem is látszott. Olyan volt, mint Saint-Exupéry elefántot emésztő kígyója félbevágva: elől keskeny, aztán egyre vaskosabb.
Sokan talán észre sem vettétek, hogy van egy aktuális Apple-árfolyam mutató az Appleblogon, hát én sem nézem minden nap, de az agyam mindig lefényképezi a grafikont, amikor elszkrollozok mellette, ezért tűnhetett most fel, hogy szokatlan az alakja, mert nem lefelé tart, nem stagnál, hanem két napja komoly erősödésben van.
Persze nincs ebben semmi meglepő, a New York-i tőzsde 28-án például tízszázalékos pluszban zárt minden idők második legnagyobb emelkedését produkálva, az Apple azonban 93 dollártól menetelt 111 dollárig, ami húsz százalékos erősödést jelent meglehetősen rövid idő alatt.
Nekünk mondjuk nem lett volna értelme vásárolni a részvényekből, hiszen a forint meg sokat erősödött a dollárral szemben az elmúlt napokban, az árfolyammozgás pont el is vitte volna a nyereséget. Ráadásul az Apple még most is csak ott tart, ahol utoljára 2007 májusában, ami azért elég vicces: mintha meg sem jelent volna az iPhone, mintha nem nőtt volna azóta 40 százalékkal a vállalat nyeresége. Vagy másfél éve voltak sokszorosan túlárazva a részvények, irreális növekedésre számítva, vagy most lehet értékéhez képest fillérekért megvenni a vállalatot.
Valószínűleg a kettő közt van az igazság, ráadásul a hónapok óta tapasztalható gyengülésre az utóbbi hetekben még a válság is rátett egy lapáttal, aminek meg már csak olyan a természete, hogy amit egyik nap ad, azt másnap kétszeresen veszi vissza. Ne legyenek kétségeink, ha a FED volt elnökének, Alan Greenspannek fogalma sincs arról, hogy mi történik pontosan, akkor a többi gazdasági szakember is csak leköveti az eseményeket, semmint alakítja azokat.
Simán lehet, hogy ma megint zuhanás lesz, ahogy az is elképzelhető, hogy jön a gazdasági fellendülés, és jövő keddre 300 dollárig erősödik az Apple árfolyama. Mondjuk erre azért nem tennék túl nagy összeget.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.