Elképesztő, két évvel ezelőtt még az iPodok adták az Apple bevételének harmadát, 2008 negyedik negyedévében viszont már csak 14,21 százalékkal járultak hozzá a dollármilliárdok növekedéséhez. Tették mindezt úgy, hogy az említett időszakban nőtt az iPodok forgalma, 2006 végén ugyanis még csak 8,7 millió lejátszót adott el a cég, most meg már 11 milliót.

De hogy akkor mi most az Apple elsődleges pénzgyára? Mondjuk a címben lelőttem már, hogy az iPhone az, ami a kibontakozó világgazdasági recesszió ellenére is a bevétel 40 százalékát adta a vállalatnak. Harminc százalékot adtak a Macintoshok, hét százalékot az iTunes, 4-et a szoftverek, 3,5-et a kiegészítők. Összességében 11 milliárd dollárt talicskázott össze három hónap alatt Steve Jobs, míg egy éve még csak 6,6 milliárdot, két éve 4,8-at. Beszarás.

Főleg, hogy a részvények ára meg közben folyamatosan esik. Komolyan meg kell kérdeznem: hülyék ezek a befektetők? Az tökéletesen látszik, hogy a piacok minden hírre hisztérikusan reagálnak, hogy ahol elvileg felnőtt profik dolgoznak, ott gyakoribb a problémák túlreagálása, mint egy óvodai homokozóban. Mindenki kapkod, lassan maga a válságra adott reakció idézi elő a valódi válságot, de ebben az őrületben is muszáj megkérdezni, hogy mégis milyen növekedést áraztak be az Apple részvényeibe, hogy az egy évvel ezelőtti bevétel megduplázása ilyen őrületes esést hozott magával? Triplázásra stagnálás, négyszerezésre enyhe emelkedés lett volna a reakció?

Tény, hogy az Apple értékébe bele kell számolni a hype-ot, ami válság idején nehezebben váltható dollárra, de a rajongás mögött láthatóan komoly teljesítmény is van, a vállalat piacot nyer minden területen, miközben 25 milliárd van a kasszában, kétszer annyi, mint amennyiért most Magyarország az IMF-nél kuncsorog, év valamennyivel több, mint az országunk 21,5 milliárdos devizatartaléka. Ja, és nincs adósságuk.

Ezt tényleg csak a tőzsdéken lehet elrontani.