Véget ért az Apple New York-i keynote-ja, aminek tartalmára a korábban kiküldött meghívó szerint következtethettünk: ma az oktatás volt napirenden. Steve Jobs egyik következő nagy dobása az oktatás megreformálása lett volna, legalábbis annak a részének a megújítása, amire az Apple hatással lehet. Jobs nyomdokain lépve az Apple ma bemutatta az iBooks 2-t és a megújult iTunes U-t, amivel reményeik szerint segítenek a diákoknak. Lássuk, mik ezek, és mire jók.

A keynote-on Phil Schiller azzal kezdte, hogy elmondta: az iskoláknak kellene egy újraindítás. A diákok unatkoznak. Otthon egész nap használhatják az izgalmas kütyüiket, az iPhone-jukat, iPadjüket például, az iskolában pedig az az első, hogy ezeket el kell tenniük. El akarják érni, hogy az iPad az osztályterem része legyen, és izgalmasabb legyen a tanulás.

Erre azonban az eddig ismert textbook formátum, szöveggel és képekkel, nem elég. Az iBooks 2-vel az Apple azt akarja elérni, hogy a tartalmak sokkal interaktívabb, könnyebben érthető formában jelenjenek meg. Gesztusokkal irányítható, beépített, forgatható 3D-s objektumok, videók, látványos tartalomjegyzék, szójegyzék, jegyzetelési lehetőség - ezeket tudja az iBooks 2. Utóbbival egyszerűbbé válik a diák által fontosnak tartott részek kiemelése, a lényeg megragadása, memorizálása. A tartalmakat pedig szemléletes és interaktív formában lehet a diákok elé tenni.

És a legfontosabb: ezeket a könyveket bárki elő tudja mostantól állítani. A Mac App Store-ban mától letölthető az iBooks Author, egy ingyenes program, amivel iBooks 2-kompatibilis könyveket hozhatunk létre. És a bemutató alapján ez egyáltalán nem nehéz: öt perc alatt összedobtak a színpadon egy alap textbookot. Ezzel a mozzanattal lett egycsapásra nemzetközi a projekt.

Amellett, hogy az Apple ingyen bocsátja rendelkezésre a textbookokat előállító eszközt, magukat a oktatási könyveket is olcsón kínálják, 15 dollár, vagy ennél is kevesebb lesz a könyvek ára. A Pearson Algebra 1, Biológia, Kémia, Geometria, Fizika (természetesen angol nyelvűek) könyve mától elérhető az iBookstore Textbooks szekciójában.

Az ingyenes iBooks 2 és iBooks Author nevű app bemutatása után a keynote-on áttértek a felsőoktatás megreformálására is. Az iTunes U már eddig is igen népszerű volt, itt található a világ legnagyobb gyűjteménye az ingyenes oktatási anyagokból (az Appleblog egyik olvasója innen tanult meg például az iPhone-ra programozni). A négy éve működő rendszert pedig most kibővítik: appot hoztak létre ugyanezen a néven. Az iTunes U mától ingyen letölthető az AppStore-ból.

A programmal a tanárok azonnal küldhetnek üzenetet a diákoknak, a Posts szekció alatt folyamatosan frissülő információkat láthatnak a hallgatók, az új bejegyzésekről értesítést is kapnak a készülékre. Egyébként az iBookshoz hasonlóan láthatjuk benne a tartalmakat, akár egy egyetem teljes oktatási anyagát. Az előadásokról készült videókat letölthetjük, de akár streamelhetjük is. Az appot már használják több felsőoktatási intézményben, és az ingyenes oktatási anyagok száma a próbaidőszak alatt szépen bővült, az alkalmazás bevált.

Az Apple tehát láthatóan komolyan gondolja, hogy az iPadekkel még jobban beférkőzik a középiskolákba és az egyetemekre. Ingyenes appokkal, tartalmakkal és tartalmakat előállító szoftverekkel erősíti meg magát az egyesült államokbeli piacon. Hosszú távon gondolkoznak: az iPad úgy lesz alapértelmezett eszköz a felnövekvő generációknak, hogy észre sem veszik, miközben olyan lehetőségeket kapnak a tanulás megkönnyítésére, amiről mi a toll-füzet kombóval a kezünkben álmodni sem mertünk volna annak idején.