Végre újra van hivatalos adatunk, az Orange France ugyanis nyilvánosságra hozta az iPhone-nal kapcsolatos számait. Ezekből kiderül, hogy a mobilok tíz százalékát adta el kikódolva a szolgáltató. Megtudhattuk azt is, hogy január 31-ig 90 ezer iPhone-t sikerült értékesíteni Franciaországban a forgalmazás tavaly novemberi megkezdése óta. A német és a brit eredményekről keveset lehet tudni, bár az utóbbi ország szolgáltatója, az O2 annyit már elárult, hogy az iPhone a társaság történetének leggyorsabban fogyó mobilja. Azt viszont biztosra veszem, hogy még jobb eredményekről lehetne beszélni, ha benne lenne a telefonban a 3G.