Az elmúlt hónapokban láthattuk, hogy mire képes az iOS-integráció az újabb kocsikban: a Mercedes és a Volvo videóiból kiderült, hogyan kapod meg az iPhone-szerű felhasználói felületet a beépített LCD-n, hogyan éred el a tartalmaidat, térképedet, kontatjaidat, hogyan irányíthatod a rendszert hangvezérléssel, vagy a kormányba épített gombokkal. Remek hír azoknak, akik mostanában terveznek kocsit venni, de mi lesz velünk?

carplay_screenie_2-800x337.jpg

Hát az Alpine lesz velünk. A cég ugyanis bejelentette, hogy rövidesen piacra dob egy konzolt, amit utólag is beépíthetsz az autódba és ami CarPlay-kompatibilis lesz. Elvileg a legtöbb jóságot elérjük majd vele, amikor idén, az év második felében piacra kerül az Egyesült Államokban és Európába. Sok infónk még nincs, csak annyit lehet tudni, hogy valahol 500 és 700 dollár között lesz az ára, szóval azért bőven százezer forint felett.