A legfrissebb hírek szerint az Apple-nek nagyon nehéz lesz tartania az év első felére tervezett tömeggyártási terveit: a pletykák szerint beszállítók 30-40%-n képesek csak termelni, és Tim Cook maga is írt egy köremailt a befektetőknek és a dolgozóknak, hogy az aktuális negyedév számai nem éppen olyanok lesznek, mint amire számítottak. Persze megnyugtat mindenkit, hogy a megakadás átmeneti, és a cég nagyon erős így is. A szekértők egyetértenek ebben.

Ez azért fájhat, mert az Apple, a tavalyitól eltérően, állítólag meghajtotta volna a hardvereket év elején, jönne új iPad, új MacBookok, illetve nagyon vártuk az új iPhone-t is. Na nem a 11-esek cseréjét, az továbbra is szeptemberben várható, de a cég állítólag március 31-gyel mutatta volna be az iPhone 8 egy A13-as procival felturbózott, 400 dolláros változatát. iPhone 9 vagy iPhone SE 2, whatever.

ke_pernyo_foto_2020-02-11_13_20_05.png

Épp négy éve, március 31-én adták ki az iPhone SE-t is. Ez a mostani telefon azért pályázhatna az SE névre, mert az elv most is ugyanaz, mint négy éve: adjuk ki az előző, még kapható dizájnban a legfrissebb procit, minden mást hagyjunk változatlanul. Ez a bizonyos előző dizájn 2016-ban és most, 2020-ban is sokkal kisebb méretű, mint a flagship modellek.

Hogy egy cég az olcsóbb modelljeit mikor mutatja be, ízlés dolga. A Samsung tavaly március elején adott ki egy s10e elnevezésű telefont, ami egy méretben kisebb, de AMOLED kiejlzős, többlencsés kamerával szerelt, vízálló, a Xiaomi meg tavaly és tavalyelőtt is szeptemberben adta ki az Mi sorozat Lite verzióit. Ők tehát röviddel vagy sokkal, de a drágább modellek _után_ mutatják be az olcsóbbat, így megadják az esélyét annak, hogy a vásárlók nem várják meg a be nem mutatott készülékeket, hanem megveszik a ficsörgazdag telefonokat, korábban.

Az Apple olcsóbb verziói általában a két-három évvel korábbi modellek, amiknek az újakkal egyidőben leviszik az árát. Néha azonban megjelennek egy meglepő telefonnal, amit a kovászos uborka ihletett: ismerős üvegbe pakolnak egy csomó sokáig elálló dolgot, és kiadják azt a szolgáltatott élményhez képest olcsón.

Sokat foglalkoztam itt a blogon az Apple termékek árképzésével az elmúlt években, külön nevet is kerestem neki: gumicukor. Felhívtam a figyelmet arra, hogy a cég nagyon ügyes árpolitikával képes volt a prémium szegmens árát felhúzni, miközben mégiscsak hagytak ott alap készülékeket belépő szintnek (meg volt, amikor nem). Az áremelések oka részben technológiai volt: az alkalmazott képességek, teljesítmény valamilyen szinten indokolt bizonyos drágulást, de nekünk, akik megszoktuk, hogy bizonyos képességfejlődéseknek áremelés nélkül kell megvalósulnia (mivel ugyanaz a technológia a következő évben meg eleve olcsóbb), kicsit csiklandozta a tenyerünket a dolog.

A versenytársak pedig nem tettek mást, mint egyszerűen leutánozták ezt az árképzést. Az Apple vágta a bozótot, letesztelte a vásárlók pénztárcanyitási hajlandóságát, ők meg emelgettek, kissé bátortalanabbul, végül egyre bátrabban. Hiszen akkorra már megdolgozták a piacot, elfogadtatták vele az új árakat. A konkurens termékek típusszámaikban is elkezdtek hasonlítani az Apple saját telefonjaira, és az árakkal is a típusszámokhoz igazodtak, egyre szemérmetlenebbül.

Idén a Xiaomi a Samsung is bemutatta a drága csúcstelefonjait, amikhez egyelőre nincs belépőszint. A Samsung legolcsóbb telefonja, a Galaxy S20 mellé egy Plus és egy Ultra nevű, még feljebb pozicionált modell kerül a kínálatba, 999 dollártól 1499 dollárig árazva. Az se biztos, hogy lesz itt egyáltalán olcsó széria. A Xiaomi Mi 10 és Mi 10 Pro modelljei pedig szintén elég magasra árazott cuccok, az alap modell is 600 dollár körüli startol. A tavalyi olcsóbb Samsungot, az S10e-t megjelenésekor 250 ezer, ma 150 ezer forint körül lehet megvásárolni.

Na, ebbe az állóvízbe dobná be az Apple a 400 dolláros, 160 ezer forintos iPhone-t.

Nem arról van szó, hogy ennél olcsóbban nem lehet telefont venni, vagy hogy az olcsó iPhone annyira fejlett lenne, hiszen sem AMOLED, de többoptikás rendszer sem várható, de mégiscsak egy Apple-telefon lesz, nagyon jó procival. Sokan gondolkoznak úgy, hogy iPhone-t nem veszek, mert túl drága, erre itt lenne az év első fele, amikor ez a szemlélet megváltozhatna. Az időzítés tökéletes.

Mi lesz az eredménye ennek? Az, hogy a jó minőségű készüléket alacsonyabb áron megvásárolni akarók, tehát a kompromisszum-vásárlók idén először nem feltétlenül az androidos polcokról válogatnak majd. És az Apple, akik minden egyes eladott készülékükkel a szolgáltatás üzletágukat hizlalják erősen, rengeteg új feliratkozót fognak üdvözölni 2020-ban.

Azt pedig csak bónusz, hogy akit az Apple ökoszisztéma beszívott, az nehezen vált Apple-ről bárki másra. Akit viszont az Android szívott be, az viszont könnyen vált Samsungról vagy akár Xiaomiról egy másik androidos gyártóra. Így hirtelen ott találták magukat a konkurensek egy sokkal vékonyabb jégen, az Apple pedig úgy képes alacsonyabb áron eladni telefonokat, hogy nem értékesít a felhasználókról szerzett adatokat, mégis biztonságosabban hozza az elvárt nyereséget egyéb megoldásokkal.

Csak bírják a termeléssel. Ugyanis azzal most nem állnak épp jól.