almalé és kungfu Rólunk

Kína az Apple-lel vág vissza a Huawei-ért

A Huawei az utóbbi napokban, hetekben sorra veszti el az amerikai beszállítóit, sőt már az ARM is kihátrált a kínai gyártó mellől. Ez rövidtávon - és nem kizárt, hogy hosszú távon is - elég nagy csapás a cégnek, és az egyre exponenciálisabb terjeszkedésének az okostelefonok világpiacán.

dsc07506.JPG

Ennek hatására - a kínai híradók segítségével - egyre erősödik a “bojkottáljuk az Apple-t” mozgalom az országban. Egy állami mobilcég vezetője úgy nyilatkozott, manapság kínos, ha valaki iPhone-nal jár, miközben a cégvezetőknek Huawei van a zsebében. Elemzők szerint a Huawei határon túli nehézségei csak növelhetik a márka iránti bizalmat az országon belül.

Mi, akik ismerjük a rövid és velős jelszavak egyszerre több fórumon történő ismételgetésének erejét, tudjuk, hogy nem véletlenül jelennek meg az ilyen hangok a híradásokban. Ha a a természetes emberi reakciók közül egyeseket felerősít, másokat lenyom a média, akkor konkrétan dollármilliárdok vándorolhatnak egyik zsebből a másikba. És úgy tűnik, Kína megtalálta a saját Huawei-ét, ami az Apple.

Az országban egykor 9,5 százalékos okostelefonos részesedést szerző Apple először 7 százalékra zsugorodott, és várható, hogy akármit csinálnak, tovább tűnnek el. És ez meglátszódik majd a következő negyedéves jelentésből, aminek nem örülök, nyilvánvalóan azt jeleni, hogy

a végén mi fizetünk majd többet, hogy meglegyen az üzleti eredmény.


Az Erstéhez is jön heteken belül az Apple Pay

Az OTP után az Erste Bank is nyilatkozott az Apple Pay-jel kapcsolatban.

Heteken belül

- jött az egyébként kissé homályos ígéret a Portfolio.hu értesülései szerint. Ez pedig hatalmas hír, lévén nekem Erste Bank-nál van a magánszámlám.

ke_pernyo_foto_2019-05-13_20_09_42.png

Az Erstén kívül még a CIB ígérte meg, hogy bevezeti az Apple Pay-t, de ők csak azt mondták, idén érkezik hozzájuk is a lehetőség.

Közben pedig a szolgáltatók is várhatóan sorra integrálják iOS appjukba az Apple Pay-t, egy közleményt kaptam most a FlixBustól:

flixbus_applepay.png



Ez lehet a legfontosabb MacBook Pro frissítés evör: ÚJ BILLENTYŰZET!

Tegnap a magyarországi Apple Pay evezetés mellett egy másik meglepetés is volt: a cég frissítette a Touch Bar-os MacBook Pro családot. Új szokásuk szerint minden további fakszni nélkül, a weboldalt frissítve.

Ha őszinték akarunk lenni, jobb is ez így. Gyakrabb frissítési ciklusokra lehet számítani így, kevesebb áttörő bejelentéssel, de áremelések nélkül.

Az új MacBook Prók látszólag legfontosabb képessége a CPU-k aktualizálása. Az Apple a 8. és 9. generációs Intelekkel látta el a vasakat, így valójában kötelező update-ről beszélünk. Valójában már a tavalyi modellek is 8. generációval jöttek ki, a Coffee Lake-hez képest tehát leginkább a 15 colos modellek 9. generációs i7-esei és i9-esei jelentik a nagy ugrást. Azért a 13-asokban is cserélték a CPU-t, nem tudom pontosan még, melyik modellre (ha kiderül, megírom).

ke_pernyo_foto_2019-05-22_9_33_37.png

Annyit tudunk jelenleg, hogy az Apple állítása szerint az új nyolcmagosok, a valaha volt leggyorsabb MacBook Prók a négymagosokhoz képest kétszeres, a hatmagosokhoz képest 40%-os gyorsulást tudnak. Hogy ezt hyper threadinggel mérték-e vagy sem, nem tudni. Gondolom, azzal.

Na de. Frissült a Butterfly billentyűzet is.

A felhasznált anyagokban volt változás a cég szerint, ami jelentősen lecsökkentette a dupla leütés és a be nem vett leütések esélyét is. Egyelőre csak a 13-as és 15-ös Touch Bar-os MacBook Prókban vannak ilyenek.

Az Apple negyedszer nyúl hozzá, úgy emlékszem, a rövidutas billentyűzeteihez, mert az istennek sem sikerül összehozni a tökéletes megoldást. Valójában ez a legnagyobb visszatartó erő a MacBook Prók ellen: egy profi sem engedheti meg magának, hogy ennyi pénz kifizetése után szervizeléssel csessze el az időt, és a garanciális idő után is ezzel szívjon majd. Ez egyszerűen nem az a kategória.

Az Apple tehát teszteli az új kialakítást, kíváncsiak vagyunk, ezzel mennyire lesznek elégedettek azok, akik megvásárolják.



A nap, amire mindig vártunk: elérhető Magyarországon az Apple Pay

Első körben egyelőre csak az OTP-nél, de működik a dolog.

 

Végre fizethetünk érintés nélküli leolvasó termináloknál - kábé mindenütt - Apple Watch-csal vagy iPhone-nal, ha van OTP-s számlánk, és letöltjük a legfrissebb iOS alkalmazásukat, akkor hozzáadhatjuk a Wallethez a MasterCard vagy Maestro kártyánkat (vagy hozzáadjuk simán Wallettal a fizikai kártyát kamerás beolvasással), és kész.

Valaki fizetett már vele? Milyen érzés? Máshogy csippan?

Hogy mit kell tudni az Apple Pay-ről? Itt olvashatjátok kisokosunkat.



A nap, amire mindig vártunk: macOS-re is elérhető a Microsoft böngészője

Az Explorerről sajnos lekéstünk, pedig micsoda találkozás lett volna! (update: volt, 1996-tól 2003-ig) Az Edge azonban elérhető tegnaptól, legalábbis egy fejlesztői preview verzió. A Microsoft a Mac-esek szokásaihoz igazította a böngészőt, van benne Touch Bar támogatás, safaris tab switching, az UI-t is újragondolták.

Ez kérem szépen a Microsoft és a macOS UI-jának és dizájnjának közös halmaza.

5eae6e78a3abc610ad30675de1a680c5.gif

ad5ce9d8ebbcffd5d4d55cd985f28cdc-1024x640.png

Eddig is három böngészőt használtam, egyrészt ugye a weboldal-tesztelések miatt, másrészt a Safariban fogyasztok tartalmat, a Firefoxban lépek be a blog.hu adminba, mert ott jó, a Chrome-nak pedig a nagy méretű cache-e fogott meg, bizonyos letöltéseknél kell. Ürítésnél meg jólesik.

Hogy az Edge mire kell majd, még nem tudom. Annyit tudok egyelőre elmondani a képességeiről, hogy a CMD + Q-t hosszabban kell nyomva tartani ahhoz, hogy bezárjuk.

Az alábbi linkekről tölthetjük a böngészőt. A Canary naponta, a Dev hetente frissül.

Edge for Mac Canary build

Edge for Mac Dev build

ke_pernyo_foto_2019-05-21_7_46_44.png




süti beállítások módosítása