almalé és kungfu Rólunk

Az iPod touch megérdemelte, amit az iPhone SE nem

Tegnap az Apple frissítette az iPod touch készüléket, amiről szinte már el is felejtettük, hogy van. A telefonálásra és SIM-kártyás műveletekre nem, azon kívül minden másra jól használható i-nem-Phone az iPhone 7-esben debütált A10 chipet kapta meg, ezen kívül nem sok minden változás történt.

Sima processzor-update történt tehát, még csak nem is a mondjuk a tavalyi generációra: 3 éves SoC-et kapott a kicsike, meg egy update lehetőséget 256 giga háttértárra.

ipod-touch_1.jpg

Tehát ugyanaz a 4 colos kijelzővel és Home gombbal szerelt, FaceID-mentes, széles kávás régies, mégis szép dizájn vár minket, egyszerűbb kamerás képességekkel. Nem hivalkodó, egyszerű, olcsó készülék, 32 gigás verzióban 85 ezer forint körüli áron.

Pont ez volt az a lépés, amit az iPhone SE-vel kapcsolatban vártunk, minimum. Sejtettük, hogy az Apple nem fogja a kisméretű telefonját ultramenővé tenni, de ennyit minimum meg lehetett volna lépni. Processzorfrissítéssel tíz évig is elélt volna, új készülékként. Még ma is kapható 105 ezer forint körül, tökéletes vétel.

Nem értem. Nem értem, hogy a sarokban gubbasztó iPod touch, ami továbbra is nagyon szűk réteg számára jelenthet megfelelő választást, miért érdemelte meg ezt, miközben az SE nem. Nem értem, hogy ha a 4 colos kijelzőjű terméküket fejlesztik 2019-ben, miért kellett a másik kisméretűt eltüntetni tavaly.

Most mondhatnám, hogy tegyék bele az eSIM-lehetőséget az iPod touch-ba, plusz szorítsanak helyet néhány plusz chipnek, és adják ki iPhone touch néven, de miért tennének ilyet? Mikor ott volt az ennél sokkal szebb dizájn. Hozzátok vissza az SE-t, basszus.

(Tudom, úgy vinnyogok, mint egy öregember)

Disclaimer: az AQUA Webshop az appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere



Egy hét szünet

Ezen a héten egy kis szabira mentem. Így ha Apple fronton valami hatalmas bejelentés érkezik, nem biztos, hogy ezen a héten az Appleblogot kell frissítgetni. Persze igyekszem, de inkább pihenek.

Jövő héten folytatom persze, különösen hogy indul hétfőn a WWDC, annak minden oprendszeres izgalmával.



Saját nyomkövetőt szereztem, és élvezem - Tracktive

A kémfilmekben már évtizedek óta szokás, hogy az autóra, a célszemély kabátjára poloskákat aggatnak, amivel ezentúl láthatják a tárgy térbeli vonulását egy térképen. Hozzám is került egy ilyen eszköz az AQUA Webshop jóvoltából, amire ugyan az van írva, hogy a kutyánk megfigyelésére alkalmas, de nyilván bármit nevezhetünk kutyának.

Ki mondta, hogy például az erdei túrán elcsatangoló gyerekünkre nem rakhatjuk a kutya nyomkövetőt? Vagy az iskolatáskájába, hogy láthassuk, merre jár. Szívrohamok százait előzhetjük így meg, privacy ide vagy oda.

Azért kutya, mert van macska is. A Tractive GPS kutya nyomkövető nyakörvre pattintható, kissé nagyobb darab, a macskás inkább olyan, mint egy karóra.

A beállítás borzasztó egyszerű. Letöltjük az appot, és elindítunk egy előfizetést. Na igen, az is klel a dologhoz, hiszen az eszköznek valamiképp kommunikálnia kell velünk önállóan akkor is, ha kilométerekre tőlünk található, így a gyártótól elvárt az adatok eljuttatása részünkre, egy adatkapcsolat fenntartása. 1207 forint a legolcsóbb havi díj, de picit többért elérhető a Premium előfizetés, amivel országhatárokon át mehet az üldözés az elveszett jószág után, korlátlan előzmény elmenthető és így tovább.

dsc07377.JPG

ke_pernyo_foto_2019-05-21_8_56_57.png

Az eszköz maga könnyű (35 gramm), főleg ahhoz képest, hogy az akksija bekapcsolt állapotban is 3-4 napig bírja még akkor is, ha egyébként aktívan használjuk is közben néha. A kialakítás vízálló, tehát belegázolhat a vízbe is a bepoloskázott célkutya (vagy egyéb).

Én egy csapatépítő túrán használtam: az első csapat idegenvezetőjének táskájába tettem a készüléket, így ahelyett, hogy chaten vagy telefonon tartottam volna a kapcsolatot, merre járnak épp, mindig tudtam, hány perc múlva érkeznek a következő állomásra. Ami fontos volt a később kapott ételek időzítése miatt. LIVE módon használtam persze ilyenkor, így percenként többször is frissíti a lokációt az app, és az útvonalat egy folyamatos vonalnak láthatjuk a térképen.

bolh.jpg

A pontosság nagyjából jó, néhány tíz méter eltérés lehet időnként, de azért meg tudunk ez alapján találni bárkit. Néha pár perc kiesett, és nem találtam friss jelet, de aztán visszatért az eszköz a térképre. Két órán keresztül használtam LIVE módban a teljesen feltöltött Tracktive cuccot, ez alatt 30%-ot csökkent az akksi élettartam. A következő 30% már két nap alatt ment le, használat nélkül, de bekapcsolva.

bolh2.jpg

Azóta a kocsimban van, így az autót is mindig látom, merre van. Beállítható virtuális kerítés, így ha azon túl fut el az állat, vagy viszik el a kocsit, riaszt az alkalmazás. Tulajdonképpen sok mindenre jó egy ilyen eszköz, próbáld csak ki, mennyi mindent szeretnél követni. Persze alapvetően kutyákra a legideálisabb: biztonságosan felcsatolható a nyakörvre, vízálló, megbízható és elég jól is néz ki. Hangot és fényjelet lehet kérni rá, így az adatkapcsolat mellett vizuálisan és audiálisan is kereshető Bolhás.

Vicces a töltő, ami leginkább egy kutyaharapásra hasonlít.

dsc07382.JPG

dsc07379.JPG

Kisebb kutyáknak itt, nagyobbaknak itt található megoldás, a macskák tulajdonosai itt keressenek az AQUA Webshop kínálatában. 16.990-től 30.890 forintig tart az ár, plusz a havidíj. De ezért cserébe nyugodtan mehetünk nagy sétákra, engedhetjük szabadon az állatokat akkor is, amikor máskor nem tennénk.

Disclaimer: az AQUA Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.



Most már minden Butterfly billentyűzetre kiterjed az Apple javítási programja

Eddig csak az első és második generációs Butterfly keyboard-okra vonatkozott az, hogy az Apple a garanciaidőn tűl, négy évig vállalta azok cseréjét, mostanra már a harmadik generációt is bevonták a pröogramba. Így a 2018-as MacBook Air-ek és MacBook Prókra is érvényes a “bocs, elrontottuk, természetesen ne fizess érte”.

5dhxnniwpeb2cgly.jpg

Az “új anyag”,amit a billentyűzeteknél a negyedik generációnál használnak, belekerül majd a harmadik generáció javításánál. Az első és második generációnál ezt nem tudják majd alkalmazni állítólag, így ott marad a sima csere. Közben a várakozást is csökkentik, a korábban egy hétig is eltartó javítás pontos idejére nincs ígéret.

Én azt mondom, ez volt a minimum. Azért az is durva, hogy négy évig szól a program a vásárlás után. Ez azt jelenti, hogy az első Butterfly billentyűzetes gépekre mostanában le is jár a kiterjesztett lehetőség.

Ja, még egy jó hír: az Apple beleegyezett, hogy értesít minden vásárlót, ha egy szoftveres update hatással van az általuk birtokolt iPhone modell teljesítményére. Igaz, egy UK fogyasztóvédelmi szervezet kellet hozzá, de akkor is.



16 colos MacBook Pro jön?

Nem egy kimondott ígéret, de egy dél-koreai online lap számol be arról, hogy értesülései szerint a Samsung nagyobb méretű OLED kijelzőinek tömegrendelését az Apple is fontolgatja. A Thelec.kr úgy tudja, hogy egy 11 colos iPadet és egy 16 colos új MacBook Prót adnának ki OLED kijelzővel a jövőben.

Mondhatjátok, hogy minek írni arról, ami ennyire elképzelés fázisban van? Azért, mert pont ebben a fázisban lehet hatni a jövőre. Ha a fiúk-lányok ott Cupertinóban olvasnak egy értelmes véleményt online, hogy miért érdemes ebbe belevágni, lehet, hogy megteszik. Ezért nekik azt javaslom, ugorjanak a poszt utolsó mondatára (Tim, please jump to the last sentence, you're welcome).

Egy 16 colos MacBook Pro, ha lesz, valószínűleg a mostani 15,6 colos modell “szélig tartó kijelzős” változata lenne. Vagyis érdemben nem növelné a kiejlző nagyságát, a 17 colos MacBook Prókat visszasírók nem lennének elégedettek vele, inkább esztétikai jellegű lenne a húzás. Hogy lássuk, itt egy Samsung 15,6-os 4K-s OLED:

1695_1687_2135.jpg

Mindenesetre egy OLED kijelző nyilvánvalóan szebb képet, vékonyabb kialakítást, ezáltal esetleg nagyobb akksit jelentene, valamint újfent lehetőséget adna, hogy az Apple kinyújtsa a high-end kategória árazását, felfelé. A jelenlegi 15 colos MacBook Prók 900 ezer és 1.059.000 forint között mozognak, egy OLED megoldás, ami dizájnban is változást hozna, és az akksiidőt is megnövelné, simán eladható lenne kétmillióért, ha engem kérdeztek.

I think, Tim, that a 16 inch MacBook Pro with OLED screen could be selling for like 2 million HUF. It will be a fantastic product, truly!




süti beállítások módosítása