almalé és kungfu Rólunk

Mi is történt valójában az Apple és a Qualcomm között?

Múlt héten véget ért az Apple legfontosabb pere, már ami az utóbbi egy-két évet illeti. Peren kívül megegyezett egymással a két amerikai cég, aminek eredményeképp a továbbiakban partnerként mennek tovább. Ahogy a Qualcomm vezetője fogalmazott, két ilyen cégnek természetes állapota, hogy üzlettársak, nem pedig ellenfelek. Igaz is.

De min is kaptak össze?

Az Apple nem fizetett annyi licencdíjat az iPhone-okban használt technológiai megoldások után, amennyit a Qualcomm kért. Két dolog miatt: egyrészt nem tartották jogosnak, hogy a licenceket a készülékek eladási értékének százalékában határozták meg. Másrészt nem tartották jogosnak, hogy akkor is felszámoltak külön licencdíjat, amikor a modemeket a Qualcommtól vásárolták meg, mert így a termék árában szerintük már kifizették a technológiát is.

Mennyiről beszélünk?

Az Apple állítólag 7 milliárd dollár tartott vissza, a partnerei is valamennyit. Kábé 7,5 milliárd dollárról.

Nagy játszma volt?

Mindkét cég nagyon beleadott mindent, sokat költöttek ügyvédekre, és tanúskodni is kénytelen volt elmenni sok fejes. Ezzel sok menedzsment-idő és pénz elment. Persze a harc kezdett eldurvulni a végére. Például a Qualcomm visszautasította, hogy modemeket adjon el ezek után az iPhone XS és XR telefonokba. Az Apple meg állítólag úgy próbálta meg hitelteleníteni a Qualcomm találmányait, hogy a piacon kinézett magának több tonnányi hasonló szabadalmat, amiket fel akart vásárolni - így bemutatva, mennyivel több szabadalmuk van a témában, mint a Qualcommnak. Az ilyen témájú emailek állítólag a Qualcomm ügyvédeinek birtokába kerültek.

12628620_a74d3f86a14b4aebb9830cdf2779901b_wm_1.jpg

Szóval akármilyen csúnya is volt eddig a harc, csak most kezdett volna igazán csúnya lenni.

Ez döntötte el a csatát?

Nem, inkább az Intel. Az Apple tőlük vásárolta volna meg az 5G modemet a 2020-as iPhone-okba, de egyre kevésbé tűnt úgy, hogy ők tudnak szállítani. A végén kerek perec bejelentette az Intel, hogy részükről ki is szállnak az 5G modem bizniszből. Maradt a Samsung és a Mediatek, de egyik sem tűnt jó partnernek. Állítólag a privacy mumusa, a Huawei is megkörnyékezte a cupertinóiakat, hogy velük kivételt tesznek, és adnak el nekik 5G modemet. Akkor meg már inkább az Qualcomm.

Miben állapodtak meg?

Nem tudni pontosan, de az UBS elemzője úgy tudja: 5 és 6 milliárd dollár között fizet az Apple az elmaradt licencekért, a 7 milliárd helyett. Az eddigi telefononként 7,5 dollár helyett pedig ezentúl 8-9 dollárt fizetnek, 50 cent és másfél dollár közötti összeggel többet. De nyilván kikötötték, hogy mennyiért és milyen feltételekkel kapnak 5G modemeket 2020-ra, na meg milyen kötbérrel.



Szoftveres javítás a MacBook Pro problémás billentyűzeteihez

Azért az Apple eléggé kicseszett magával, amikor épp a billentyűzetet szarta el. Olyan sok mindent el lehet - és olyan sokat sikerült is neki -, de épp az újságírók legérzékenyebb pontján voltak képesek három rosszul működő szériát kiadni? Meg egyáltalán. Billentyűzet.

Így aztán kénytelenek voltak elviselni a negatív cikkek sokaságát, meg a Wall Street Journalba írt bámulatos cikket, amiből bizonyos problémás betűk hiányoztak. Az Apple elismeri, hogy vannak problémák, de láthatóan nem érzi ezt akkora gondnak.

2c4e74b2-fba9-4af4-b8c0-82fa2feb306c-780x240_1.jpeg

Legutóbb a 9to5Mac egyik szerzője osztotta meg, hogy neki is egyre rosszabb a billentyűzet a laptopján, duplázások és be nem vett lenyomások egyaránt tarkítják a mindennapi munkáját. Nem mindenki tudja elképzelni, de én már dolgoztam rossz billentyűzeten, konkrétan feleannyi munkát tudtam elvégezni egységnyi idő alatt.

Fontos, amit ez az író állított: azt mondta, mivel az Apple nem tart a szervizben készleten billentyűzetet - ahogy szinte semmit, előre be kell adni a gépet, és majd utána megvizsgálják és megrendelik -, így inkább együtt él a problémával. Oké, nem normális, de valahol érthető is. Nincs ideje és lehetősége ennyit tökölni vele, vannak ilyen élethelyzetek.

Aztán egy olvasó elküldte neki, hogy próbálja ki az Unshaky programot. És hopp, a probléma egy része el is tűnt. Mégpedig a dupla leütések problémája.

Az Unshaky ugyanis arra jó, hogy kiszűri a billentyűzet hibájából adódó, 40 milliszekundumnál rövidebb idő alatt beadott második karaktert. Ez persze állítható, valakinél 60, másnál 80 lehet a sweet spot. Akár billentyűnként is külön állítható, az egyetlen kritérium, hogy kisegítő billentyűként regisztráld a billentyűzetedet.

Tehát a billentyűzet nem lesz jobb, de a szoftver segít, hogy úgy tűnjön, mintha mégis. Ha téged is érint, és gyors megoldás kell, hátha hasznos lesz.



Az Apple nagyon ráfekszik most a kijelzőkre, és nagyon jól is teszi

Az Apple termékek egy nagyon erős hozzáadott értéke volt a kijelző. Amikor kipróbáltam egy-egy MacBook klónt, mindig két fontos különbség volt: a touchpad és a kijelző. De ugyanez a helyzet a tabletekkel, iMac-kel és az Apple Watch-csal is. Az Apple nagyon odafigyelt, hogy a kijelzők kiemelkedőek legyenek a piaci kínálatból, ha nem is lőtték be a high-end csúcsát.

Most pedig, úgy tűnik, alaposan megdolgozzák ídén a kínálatot.

Az első és legfontosabb: a jóscsászár Kuo biztos benne, hogy 2019-ben az Apple kiad egy 31,6 colos kijelzőt, mégpedig 6K3K felbontással, még szeptember vége előtt. Elég valószínű, hogy ezzel együtt jelenik majd meg az új Mac Pro is, hiszen jelenleg a Mac mini egy, az iMac Pro és a 15 colos MacBook Pro kettő darab 5K-s monitort tud meghajtani (5120x2880, 60Hz) pluszban, a Thunderbolt 3 portokon. Egy ilyen felbontású monitor valószínűsíti egy új asztali pro konfiguráció megjelenését.

apple-6k-display.jpg

Ráadásul az Apple részben a mini-LED technológiát használná. Azért részben, mert a háttérvilágításnál a mini LED-ek mellett használnának hagyományos, nagyobbakat is, talán a gyártástechnológia kihívásai és a költségek miatt. Ez nem a microLED technológia, állítólag a cég azzal is játszadozik a laborjaiban, jelenleg a minit találja megfelelőnek az új termékekbe. Szélesebb színpalettát, nagy kontrasztot, dinamikus tartományt és lokális sötétítést ígér az új technológia. Ráadásul vékonyabb kialakítást és kisebb fogyasztást is adna a mini-LED, ami egy külső Thunderbolt kijelzőnél annyira nem szempont, de ha beválik, gyorsan elterjedhet az egész termékpalettán.

2020-ban vagy 2021-ben tervezi az Apple a mini LED immár fullos verzióját beköltöztetni az iPadbe és a MacBookba. Ez azt jelentené, hogy egy sima iPadben található LED-ek száma így 15-25-ször annyi lenne, mint a tervezett 31,6 colos kijelzőben. És most képzeljétek el, mekkora egy 31,6 colos kijelző, mondjuk egy 27-es iMachez képest is.

Más területeken is nyomul az Apple a kijelzőkkel, és ez már nem pletyka: a macOS 10.14.4-gyel például a MacBook Air-ek háttérvilágítása is megnőtt.

Így van, szoftveresen állítottak a dolgon,

azok is látják a különbséget, akik tavaly vásároltak új MacBook Airt: 300-ról 400 nitre emelte az Apple a fényerőt (lumenben ez kábé 3,4-szer többet jelent).

Újabb pletyka: Az Apple a következő nagy oprendszer-frissítésében egy olyan megoldást is tervez állítólag, amivel az iPadeket nagyon könnyen tehetjük majd egy MacBook külső kijelzőjévé. Van már most is ilyen megoldás, a legjobbnak az Astro HQ Luna Display-ének tartják, de ez a megoldás integrálva lenne. Ha a kurzort az ablakot maximális méretre kapcsoló gomb fölé húzod, állítólag megjelenik az iPadre küldő lehetőség. Ott aztán egy Pencillel aláírhatsz, ráfirkálhatsz, kijelölhetsz, színezhetsz, meg amit akarsz.

ke_pernyo_foto_2019-04-17_10_58_35.png

A WWDC-n valószínűleg megismerjük ezeket a lehetőségeket, és remélhetőleg még többet.



Hogy tudunk egyes mappákat kivenni az iCloud szinkronizációból?

Én imádom, hogy az asztalt és a dokumentumok mappát a macOS egyetlen gombnyomással folyamatosan szinkronizálja iClouddal. Mégpedig azért, mert általában az asztalon vannak a friss munkáim és azok, amikkel dolgozom, a dokumentumokban pedig azok, amikkel már sosem fogok, de hátha kell.

applenosy2_1.png

Vannak azonban olyan mappák az asztalon, amiket nem szeretnék szinkronizálni. Két okból:

  • túl nagyok, és gigabájtokat foglalnak el,
  • miközben sosem kell elérnem ezeket a fájlokat más eszközről (pl. fotók a következő 10 posztomhoz, ezeket mindig laptopról válogatom és töltöm fel)
  • és kifejezetten idegesít, ha felhőbe tolja a rendszer, és amikor meg dolgoznék vele egy hét múlva, nincsenek a gépemen a fájlok (muszáj optimalizálnom a tárhelyet egy 128 gigás SSD-n).

Az Apple nem kínál alapból kivételezési lehetőséget mappánként. Nem tudni, miért, talán félnek, hogy ez sokakat összezavar, és véletlenül nem szinkronizálnak olyan mappákat, amiket meg egyébként akartak.

A legegyszerűbb trükk az, hogy az adott mappa neve végére odaírjuk:

.nosync

Kész. Mostantól az a mappa nem lesz szinkronizálva, a neve mellett egy áthúzott felhőt látunk, tehát nem lesz szinkronizálva, az iCloudból pedig törlik a korábbi mentést, az előző névvel. Fájlnevekbe is belecsempészhetjük ezt a kifejezést, az adott fájlt ki kivehetjük a szinkronizálás alól.

applenosy.png

Van még pár név és formátum, amit nem szinkronizál a macOS, például a .tmp-ket sem, de felesleges errefelé bonyolítani. Ha pedig az a helyzet, hogy a szóban forgó mappára hivatkoznak máshol, ezért nem engedheted meg, hogy átnevezd, használd ezt az automatizmust. Ez, amennyiben nincs space a névben, egy Finder gombbal átnevezi az adott mappát, ezután a régi mappanévvel egy aliast helyez el az eredeti helyen, ami az új mappára mutat.

Nemrég váltottál Mac-re? Nem ismered még ki magad a környezetben, és szeretnéd, ha valaki megmutatná neked, hogyan érdemes használni a géped alapvető feladatokra? Személyes tanácsadással, valakivel, aki csak veled foglalkozik sokkal hatékonyabban haladsz, mint a netet bújva, tréner rendeléséhez itt tudsz tőlünk ajánlatot kérni.



Lehet, hogy a macOS jövője valójában a teljes elbutulás?

Régóta téma, hogy a macOS és az iOS egyre inkább hasonlít egymásra, itt szedtem össze, miben. Valaki azonban továbbment, és így képzelte el a jövő asztali operációs rendszerét:

Hát itt rend van, baszott nagy.

Hogy mi az előnye, ha a macOS is úgy működik, mint az iPad? A dizájner azt állítja a videó végén, hogy pixelperfekt fullscreen van. Nem tudom, ez mit jelent, szerintem most is az van. Azt is állítja, hogy "powerfull splitscreens" van. Nem tudom, ez mit jelent, szerintem most is az van. A Slide-Over szuper, mindig is akartam, hogy egy harmadik ablak a munkám elé ugorjon, ha akar valamit, nem?

De mutatok valamit, hogy lehetne ezt fejleszteni. Egyrészt itt van ez az elpazarolt terület az ablakok körül:

ke_pernyo_foto_2019-04-12_13_48_41.png

Talán ezt is ki lehetne használni. Picit fejleszteni kellene a kódot, hogy az ablakokat bárhová lehessen tenni. Mutatom a conceptet, itt egymásra rétegezett ablakok sokasága látszik, ha bármelyikre kattintasz, az az ablak lesz az aktív, és az lesz elöl.

appablak.png

Meg itt van a Finder, vagyis a fájlok kezelésére szolgáló program, a videóból, full screenben:

ke_pernyo_foto_2019-04-12_13_49_04.png

Lehetne, hogy ezt kitesszük állandó fullscreenbe, a többi ablak mögé, és elnevezzük mondjuk Desktopnak.

Na, én ÚGY már nagyon imádnám ezt a koncepciót.

Tudjátok, mi a félelmetes? Valahogy el tudom képzelni, hogy 5 év múlva ez lesz.




süti beállítások módosítása