almalé és kungfu Rólunk

Hihetetlen: az Apple csökkentette az iPhone árát Kínában, több iPhone fogy

A dolog azért is furcsa, mert először Tim Cook a rossz kínai eredmény okaként meg sem említette a magas iPhone árakat. A megjelenések eltolását, a dollár árfolyamot, az alacsony gyártási kapacitásokat és a gazdasági gyengeséget hangoztatta, később, amikor konkrétan rákérdeztek, azért a készülékek árát is okolta részben.

Aztán, csodák csodája, árcsökkentettek Kínában, és csodák csodája, jobban fogynak a telefonok.

ke_pernyo_foto_2018-10-18_11_40_41.png

Mondjuk hozzájárulhat az esethez, hogy időközben körvonalazódott a hajtogatott telefonok árképzése. Talán, látva a 2000-2300 dolláros alapárakat, a kínai vásárlók “na mentek ti a p*csába” felkiáltással, “Hát ennél még az iPhone is olcsóbb” transzparensekkel vonultak az Apple üzletei elé, ahol ünnepélyesen megnézték az árakat, és majd az XS-ek árát látva, “na mentek ti is a p*csába” felkiáltással megvették az olcsóbb modelleket.

A piacelemzés szerint ugyanis az iPhone XR eladásai növekednek az előző negyedévhez képest, keresettek még a régebbi, 8-s modellek is.



Végre talán elkezdünk foglalkozni az értelmes dolgokkal, például az okos elosztószekrénnyel is

Az okosotthon-mizériában engem kizárólag az zavart, hogy az otthonhoz, a házhoz nem valami alacsony szinten közelített, hanem eleinte nagyon is kozmetikai dolgokkal. Okosizzókkal kezdték, úgy emlékszem, később hőmérők, konnektorba dugható mozgásérzékelők, elosztók. Csupa hasznos dolog, de a jéghegy csúcsai. Ezeknek az eszközöknek kellett volna megjelenniük utoljára, nem elsőként.

Alacsony szinten kellene, kellett volna eleve hozzányúlni a lakáshoz ahhoz, hogy valami forradalmat csináljunk. Mire gondolok? Az eleve a lakás elkészültekor vagy felújításakor beépített dolgokra: a kismegszakítókra, az elosztószekrényre, életvédelmi relére, a vízelzáróra, a gázfőcsapra, a termosztátokra.

Oké, termosztátok vannak, de ha nem eleve ezekkel tervezünk, sokszor a gyártó ránk sózza az okosnak tűnő, valójában kőbuta rendszert. Egy igazán jó okos termosztát eleve nem csak a maga körül lévő hőmérsékletet vizsgálja, hanem mondjuk a házon kívülit is, erre pedig az építéskor már érdemes gondolni. Víz- és gázelzáró megoldásra nem láttam még példát, pedig nagyon fontos lenne: alapnak kellene lenni, hogy esetleg kapjak egy figyelmeztetést, ha kifolyattam tíz köbmétert egyszerre, vagy folyamatosan van vízelvétel a lakásban, mert ezek csőtörésre utalnak, amiket jobb megtudni előbb, mint utóbb. Csőtörésnél pedig isteni lenne, ha nem kellene kiszedni a csap alatti szekrényből a takarítószereket, hogy az alig elzárható kart elforgassuk valahogy, hanem mondjuk nyomnánk egy gombot, és slussz. Gáz ugyanígy. (Lehet fizikai elzáró is, az okos mellett, ha kőbiztos megoldást is szeretnénk.)

Na de! Megszakítóban, elosztószekrényben van már okos megoldás, most az amerikai Leviton dob piacra egy ilyet, és úgy tudom, korábban is próbálkoztam már hasonlóval mások. A megszakítók mérik a rajtuk átfolyó áram mennyiségét (nem a konnektor!), megjósolják a havi számla összegét, trendeket figyelnek, értesítést és okot kapunk, ha lecsap a bizti, és persze mi is le- vagy felkapcsolhatjuk azokat távolról. Valamilyen szinten a HomeKit-et is támogatja.

leviton-ios-smart-load-center.jpeg

Igen, nem kell elemlápával az elektromos szekrényt keresni, ha kimennek a fények este a nappaliban, azonnal láthatjuk a telefonunkon, hogy a Fi relé vágott-e le, vagy a kismegszakító, és akár azt is, hogy mi van még arra a körre kötve. Ha túl sok fogyasztó, akkor eleve kaptunk már erről értesítést korábban, így nem meglepetés a dolog. Vagy a sötétben a HomePodnak is kiálthatunk, hogy mi történt, és kérhetjük, hogy próbálja visszakapcsolni a megszakítót vagy a Fi relét, így végképp nem meg sem mozdulni a visszaállításhoz. Nem ez lenne egy alapvető igény okosotthon fronton? Az, hogy igény esetén veszünk egy okoskonnektort is, mert épp ott szeretnénk külön mérni egyetlen fogyasztót: ám legyen. De ez nem hasonlítható össze az okos elosztószekrénnyel, mert sem teljes havi fogyasztást, sem rendszerszintű beavatkozást nem engedélyez.

Ezzel a mostani megoldással láthatjuk és menedzselhetjük távolról is az áramfelvételt, láthatjuk az indokolatlan fogyasztásokat messziről, kapcsolgathatjuk a lámpákat is (amennyiben azokat egy körre kötjük), ezt már az elosztószekrény kiosztásának tervezésénél kell kitalálni (azért egy modern otthonban érdemes 20-30 kört betenni, és akkor jól be tudjuk határolni, mi kapcsol le, min milyen gép van).

Magyarországon továbbra sem téma ez, én legalábbis magyarul nem sok okos megszakító, okos elosztó találatokra bukkanok, az ilyen megoldásokat inkább céges központokba ajánlják, hétköznapi otthonokba nem. Pedig a fentiek, és a lakásunk biztonságának ilyen módon való felügyelete alapigény lenne.

Az okosotthon-láz, vagy inkább lázítás első 5-6 éve alatt rengeteg új lakás épült, és még többet újítottak fel. 2018-ban országosan 17.600 új lakást építettek, és ki tudja hányat vertek szét az alapokig. Ez mind elszalasztott lehetőség arra, hogy valódi okosotthon legyen mára már több mint százezer helyen. És nem úgy, hogy falra utólag felfúrható dolgokat veszünk, mert persze azok is jók, ha az alapok megvannak. De azok fölé kell egy integrált, jól átgondolt rendszer, amiknek eleve beépítjük a helyét a falba, és nem a primitív megoldások UTÁN, hanem HELYETT telepítjük.

Ha érdekelnek az okosotthon-megoldások, az Aqua Webshop kínálatában széles palettából választhatsz. Igaz, okos elosztószekrény még itt sincs, de jó cuccokat lehet venni a hierarchiában lejjebb elhelyekedő feladatokra, megfigyelésre, vezérlésekre. Az Aqua Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.



Az iPhone mikor lesz hajtogatható?

Hajtogatós őrület van. Múlt hét közepén a Samsung, aztán vasárnap a Huawei mutatta be a Galaxy Fold és a Mate X telefonokat. Négy nap telt el a két bejelentés között, de mintha évek lettek volna: a Samsung összecsukva 4,6 colos telefon, szétnyitva 7,3 colos tablet, míg a Huawei megoldása így 6,6, amúgy meg 8 col, egy szinte káva nélküli megoldás. A Galaxy Fold szétnyitva 6,9 milliméter vastag, a Huawei meg 5,4, szóval egy sokkal elegánsabb, szebb, kezelhetőbb készüléket mutattak be a kínaiak. Mondjuk náluk nincs másodlagos kijelző, a telefont összehajtott állapotban maga a képernyő védi, míg a Samsungnál a “tabletes” pixelek ilyenkor belül, a készülék házának védelmében vannak.

image_aspx.jpeg

© Huawei

És csak nézünk, mert épp ilyesmiről volt szó öt (ÖT!) évvel ezelőtt is, amikor az Apple levédette az szabadalmait erről, és épp ugyanennyi idő telt el úgy, hogy semmi nem történt e téren. De nem is nagyon számítottunk rá, mert az összehajtható készülékek ötlete annyira abszurd, és annyira kell koncentrálni, hogy létjogosultságot adjunk neki, hogy én ezidáig nem is próbálkoztam vele.

Most, hogy léteznek, nagyjából így foglalnám össze az értelmüket: készíts egy tabletet, amit ahhoz, hogy a zsebedbe tehess, össze tudsz csukni. És tudj vele telefonálni is.

Ahogy így hunyorítok, egyszer csak meglátom az árcédulákat: 2000 és 2300 euró. Nem tudni, ezekhez képest a forintos, Atrisjusos, ÁFA-s ár hol lesz, de nagyjából az egymilliót nyaldossa alulról majd a drágábbik vas. Ez pedig egy nagyon-nagyon fontos részlet, ugyanis rögtön helyreteszi az egész sztorit.

Az összehajtható tablet nem a telefonok jövője.

Nem egy olyan vonat, amire felszáll majd mindenki, és ha te nem tudod elképzelni, hogy valaha ilyet használj, vagy ennyi pénzt fizess ki, ne törődj vele. Nagyjából mindenki így van vele.

Az összehajtható tablet arról szól, hogy a gyártók megmutatták, lehet meglepetést okozni. Van innováció. És így létrehoznak egy világot, amiben, ha az Apple nem vesz részt, kiesik az innovatív gyártók versenyéből. Akkor is, ha soha senki nem vesz összehajtható tabletet, ha zsákutca lesz az egész, és hosszú távon úgy tűnhet, nincs értelme a versenynek. Merthogy van.

fold.jpg

A képnek nincs köze az Apple-höz (www.foldable.news)

Most mindenki néz az Apple-re, hogy mi lesz. És egy XSS meg XRS nem igazán fogja kihúzni őket a csávából. Ők most a normálisabb áron kínált telefonokra koncentrálnak, és mi így magunkban bátorítjuk is őket. Az SE 2, az alacsonyabb áron kínált csúcsmodellek, hajrá. Csak közben vegyük észre, hogy a többiek meg rádobtak még egy lapáttal, és velük eljön az egymilliós mobilok kora.

Ha az Apple is bemutat idén egy csukogatós tabletet, akkor minden olyan lesz, mint eddig, csak a verseny élesedik a végletekig. Ha nem mutat be - és én nem titkoltan ennek szurkolok -, akkor helyrebillenhet végre a cég önmagáról és a termékeiről alkotott képe, mert a hype végképp elhúzódik tőlük, és a csendben tudnak kicsit jobban fókuszálni a termékekre. Vagy, ahogy most állnak, a szolgáltatásokra.



Soha nem látott közelségbe kerülnek hamarosan a Mac-ek és az iOS-eszközök

Megír a fejlesztő egy iPad appot, ami ezzel egyidőben a Mac App Store-ban is megjelenik, amit letölt a felhasználó az ARM alapú laptopjára. Ez a mondat egyre kevésbé tűnik távoli jövőnek.

Azt, hogy a macOS és az iOS közeledik egymáshoz, senki sem vitatja. Még az Apple sem. Hogy hol áll ez a közeledés, azzal kapcsolatban itt írtam egy hosszabbat, amiben az iPad és az iOS viszonyát fejtegettem. A lényeg, hogy a két rendszerbe egyre többször csempésznek át funkciókat és UI elemeket a másikból.

ke_pernyo_foto_2018-11-28_23_09_37.png

A macOS és az iOS nem fog egyesülni - állítja az Apple, és ezt készséggel el is hisszük nekik. Sőt, ma már az iPad is kiált a saját operációs rendszerért, így nem kevesebb, de több változatra lenne szükség. És noha az Apple azt állítja, hogy a két rendszer sosem lesz egy, ez az állítás a mostani rendszerekre vonatkozik. Ha a közeledés még tart néhány évig, akkor egyesülés nélkül is annyi hasonlóság lesz egy tablet és egy MacBook kijelzője között, hogy felesleges is lesz fúzióról képzelődni.

És akkor itt van a Marzipan. A tavalyi WWDC-n bemutatott cross-platform app projekt arra jó, hogy a fejlesztők könnyebben adják ki iOS-re megírt programjukat macOS-re is, legyen egy olyan segítségük, amivel a kódot csak egyszer írják meg, ebből végül két különböző, két platformra beadható alkalmazásuk lesz.

Most a Bloomberg szerzett meg információkat az Apple terveiről a Marzipannal kapcsolatban. Ezek alapján, míg tavaly a saját alkalmazásaikat portolták Macre, idén át akarják adni a fejlesztőknek szánt SDK-t, amivel az iPad-alkalmazásokat tehetik át ők is az asztali gépekre. Természetesen a WWDC-n mutatják majd be ezt a megoldást, idén júniusban.

2020-ra tervezik kiadni ugyanennek a szoftvernek az iPhone-Mac fordító megoldását, állítólag ettől eléggé félnek, mert az iPhone kijelzőjének mérete drasztikusan különbözik mondjuk egy iMacétől, így egy egykattintásos megoldás eléggé lehetetlen vállalkozásnak tűnik.

2021 pedig a singe binary éve lehet: két év múlva már nem is lesz fordítás. Már nem kell a fejlesztőnek három külön verzióját beadni az alkalmazásának, hanem megírja egyszerre a kódot, amit ha benyújt, minden platformon megjelenik az üzletben.

A Marzipan elsődleges feladata, hogy segítse, könnyítse a fejlesztők munkáját. A másodlagos célja pedig természetesen a “szolgáltatások” üzletág további boostolása, a macOS alkalmazásainak felturbózása, a költések felpörgetése.

Ezzel párhuzamos hír, hogy az Axios úgy tudja, az Intel 2020-ra várja az első ARM alapú Macek érkezését. A két pletykacsomag együtt eléggé izgalmas jövőt vetít elénk, hiszen a fent említett 2021-es terv az egyesített bináris kódról, és az ARM Macek térhódítása ugyanarra az évre várható.

macbook-12-inch-new-colors.jpg

És persze még bármi lehet, talán az ARM Macek nem lesznek elég jók, talán a Marzipant nem képesek kialakítani megfelelőre, de a lényeg, hogy ezek azért izgalmas idők. Amennyiben 2020-ra tényleg ARM-ra váltást terveznek, az azt jelenti, hogy nagyjából két-három éve kísérleteznek ezzel a dologgal, mint ahogy annak idején az Intel architektúrára költözést is öt éves titkos projekt előzte meg.



Akkor az Apple 6K-s kijelzője milyen is lesz?

Kuo mondá, lészen 6K-s Apple monitor, 31,6 colos átmérővel. Úgyhogy vegyük úgy, hogy lészen is.

El is kezdődött a találgatás. Hogy adja ki az átmérőt a kiejlző? 16:9-es aránnyal? Milyen csatlakozói lesznek? Lesz-e kamera rajta? Face ID?

Sőt. Érintőképernyő lesz-e, vagy csak sima kijelző?

Azt gondolom, hogy nem nagy merészség kijelenteni, hogy USB-C portok és Thunderbolt 3-asok is lesznek a kijelzőn, és hogy minél több Apple eszközzel, iPad Próval, MacBookkal, Mac minivel együtt fog működni. Ez alap.

apple-6k-display-raised.jpg

A 9to5Macen az egyik kommentelő azt állította, megtudott pár új részletet a kijelzőről. És noha nem kezdünk most el álnéven író kommentelők értesüléseit elemezni, azért mondott valamit. Nevezetesen hogy ha fogjuk a mostani 27 colos iMac magasságát, és rögzítjük, centire, pixelre, csak

kihúzzuk az egészet ultra wide-ba, 19.5:9-es képarányba

…, akkor voila, megkapjuk az emlegetett 31,6 colt. 6,240 x 2,880 pixeles felbontással.

6k3k-vs-other-resolutions.jpg

És ha az Apple az új monitort olyan magasságúra (meg egyáltalán, dizájnúra) tervezi, mint a mostani iMacet, máris egy másodlagos iMac kijelzőnek is beillik a cucc. Meg persze az idei új Mac Pro elsődleges kijelzője is ez lehet, sőt, egyesek szerint a kettő annyira öszetartozik, hogy együtt mutatná be a cég. Talán a WWDC-n? Reménykedjünk.

Illetve feléledhetnek a már elfelejtett pletykák, a kijelzőbe integrált GPU-ról, ami a gyengébb eszközökkel való röcenésmentes együttműködést hivatna elősegíteni. T2 chip is biztos lesz a vasban, és akkor már miért ne raknának bele egy fullos Apple TV hardvereit, hogy egy gombnyomásra, rákötött eszköz nélkül is futtassa az idén bemutatásra kerülő új TV appot, vele együtt a streamelési lehetőségekkel? Kicsit elszaladt velem a ló?

Az ára? Olcsó biztos nem lesz, hiszen ez egy profi cucc, de azért méga megfizethető hardverelemekkel. Egy régebbi LG UltraFine 5k az Apple-nél 1300 dollár, egy Dell 8K-s monitor meg már 4800 dollár (én itt próbáltam ki egy ezeknél kisebb pixelszámú, de elég szép monnitort, ami pedig még sokkal olcsóbb). Vagyis valahol 500 ezer és 1,5 millió között lehet szerintem a kijelző, persze jóval közelebb az alacsonyabb zónához.