almalé és kungfu Rólunk

Csak az Apple tisztítókendőjével szabad tisztítani nanotexturált Pro XDR monitort (és további vicces pillanatok)

Tegnap Magyarországon is megindult a Mac Prók és a Pro Display XDR-ek árusítása. Nem kezdem el elemezni az árakat, mert számomra képtelenség: ez a kategória filmstúdióknak, minimum félmilliárdos árbevétellel rendelkező cégeknek elgondolkoztató, és nekik nyilván nem az én elemzésem lesz a mérvadó. És nekik visszahozhatja az árát, simán.

Viszont a net már most tele van mémekkel, és a következő napokban így is lesz. Épp az árak miatt. Van, amikor teljesen jogosan.

Az alap Mac Pro 2.249.990-ról indul, a rack változat még nem kapható, de már látszik, hogy elfektetve 200 ezer forinttal többe kerül majd (a hűtés nyilván más ebben az esetben, de a poén kedvéért ezt most felejtsük el ugye).

Első mém: ha elfekteted, 200 ezerrel drágább.

ke_pernyo_foto_2019-12-11_8_51_49.png

Ha kimaxolod a Mac Prót, akár 13,6 milliót is fizethetsz érte. Ebben 28 magos Xeon W van, 768 GB memória (plusz 5,46 millióért kétszer ennyi is lehet, de egyelőre ez nem rendelhető) is van. Az Afterburner kártya 728 ezer forint ebben a felállásban.

Második mém: 20 milliós Mac Pro, mi mindent lehet még venni 20 millió forintból, és mennyit?

ke_pernyo_foto_2019-12-11_8_52_28.png

Ami viszont tényleg sikolt a poénért, az a bónusz kerék. A házra lehet kereket kérni, hogy az irodában körbe lehessen vinni a gépet. Amikor ezt bemutatták a színpadon, annak idején ováció hallatszott, így aztán rendesen be is árazták: a négy kerék plusz 145 ezer forintba kerül. Én azt gondoltam, hogy a doboz tartalma lesz.

Harmadik mém: mennyire jól gurulhat négy rozsdamentes kerék 145 ezerért?

A Pro Display XDR-ből kétféle verzió van, a normál és a nanotexturált üveggel ellátott, előbbi 1.899.990, utóbbi 2.249.990 forint. Ezért érdemes ilyet kérni:

A legtöbb matt kijel­zőt egy olyan réteggel vonják be, amely szétszórja a fényt, ám ezzel együtt a kontrasztot is csökkenti, illetve homályossá vagy csillogóvá teheti a képet. A Pro Display XDR nanotexturált rétege mikroszkopikus szinten épül be a monitor üvegébe, a képek így mindig gyönyörűek és kontrasztosak lesznek, míg a fényszórás a minimálisra csökkenti a ragyogást.

A dobozban ingyen (!) lehet találni egy törlőkendőt. A sima monitor tisztítását az Apple vagy ezzel ajánlja, vagy más mikroszálas törlővel, akár egy kis vizet is lehet használni a makacs foltokhoz. Más a helyzet azonban a nanotexturált üveg esetében: itt az Apple kizárólag az Apple saját törlőjét írja elő a tisztításhoz, semmilyen más megoldás, folyadék nem megengedett.

És mi van, ha elveszíted a törlőkendőt? Vedd fel a kapcsolatot az Apple-lel a pótlásra.

Negyedik mém: vajon mennyibe kerül a törlőkendő-pótlás?
Ötödik mém: az állvány a monitoroz külön kapható, 389.990 forintért. A VESA rögzítő 77.990 forint. De ez már lejárt poén.


Egy éve várunk az IKEA HomeKit-es redőnyére, idén már hiába

Január elején írtam először arról, hogy az IKEA olcsó HomeKit-es sötétítőt dob piacra. A tölthető elemek miatt kicsit bénázni kell (nekem minimum 50 tölthető elemem van itt-ott a lakásban, már nagyon unom), de végeredményben a dizájn / eladási ár hányados maximalizálásában verhetetlen svédek mégiscsak azt állították, hogy tömegtermékké fejlesztik az okosredőnyt.

ke_pernyo_foto_2019-12-09_15_11_26.png

Sokáig egyáltalán nem is lehetett kapni a A FYRTUR és KADRILJ rolókat, aztán csak bizonyos helyeken, aztán meg kiderült, hogy kapható, de nem HomeKit-es.

Egy Apple-ösnek HomeKit nélküli okoseszközt adni olyan, mint leveshez a pálcika. Meg lehet oldani, csak inkább mégsem.

A HomeKit biztosítja, hogy az adott eszköz egy családba kerül a többivel, egy helyen érhető el a többivel, automatizálni lehet a többivel, elérhető SIrivel. Akinek HomePodja van, innentől csak ki kell mondania a nappaliban, mit szeretne, tök mindegy, hol az iPhone-ja, megtörténik.

Korábban az IKEA azt ígérte, hogy ősszel érkezik a HomeKit támogatás, most pedig azt állítják, jövő év elején tutira.

Még egy termékről tudok, amit őszre ígértek, és most derült ki, mikorra is jön ténylegesen: a Mac Pro és a Pro Display XDR. Az Apple egy emailben üzente meg, hogy a megrendeléseket december 10-től lehet leadni az itthon áfával kábé 2,4 millióról induló gépre és az 1,6 millióról induló monitorra. De az is lehet, hogy ez csak az USA piacra vonatkozik, itthon még konkrét árakat sem hallottunk.

ke_pernyo_foto_2019-06-04_7_17_23.png

Nehéz lenne győztest hirdetni. Mindkettejük egyformán megbízható, ha megjelenési ígéretekről van szó. Az Apple előbb viszont talán már idén szállít készterméket. Az Apple javára írandó az is, hogy egy komplett asztali pro rendszert alkotott meg, az IKEA meg csak egy sötétítőt. De azt századannyiból.

Szóval nem tudom, melyiket érdemes rendelni karácsonyra. Az olcsó sötétítőt, amihez talán megérkezik a HomeKit, talán nem, vagy egy Pro Display XDR-t, ami viszont sötétítés nélkül sosem lesz az igazi egy verőfényes nyári napon.



Szoftveresen javítják majd a 16-os MacBook Prók pattogását

Pattogás-gate van, legalábbis valami olyasmi (valójában már az első naptól lehetett sejteni, hogy nem lesz ebből akkora vihar, ezért is nem írtam róla, egészen mostanáig). Az új, 16-os MacBook Prók hangszórói bizonyos felhasználóknál pattannak egyet, amikor leállítják vagy újra elindítják a hang lejátszását. Nem minden frekvencián tapasztalható a dolog, ha változtattak az audio output jelen, akkor megszűnt a jelenség.

Most az a fejlemény, hogy az Apple egy belső levelezésben elismerte a hibát, amit egy szoftver update formájában kíván megoldani. Kitartás, akit érint.



Shortcutok és írható tagek: az Apple egyelőre nem tudja, hogyan adja be ezt az átlagembernek

Az Apple mindig is híres volt arról, hogy amit elérhetővé tett a készülékein, azt sikeressé is tette a készülékein. Egyszerűen azért, mert azt a funkciót, amit a piacon már évek óta el lehetett érni így-úgy, olyan módon valósította meg, hogy bárki elkezdhesse a használatát. Nem csak az early adopterek, meg akik szeretnek sokat elő-google-ezni.

  1. Nem kellett telepíteni, beállítani semmit, csak az alap dolgokat
  2. Az integráció miatt a használatot is olyannyira megkönnyítették, az UI is annyira fejlett volt, hogy egy nagymama is két perc alatt megtanulta

Persze ez nem jelenti, hogy a rendszerekben nem voltak nehezebben elsajátítható dolgok, de ha voltak is, a cég nem verte nagy dobra. A niche közönség úgyis tudta, úgyis sütögette a saját pecsenyéjét vele, a többieknek meg nem kell az orrára kötni. Szerintem az a szó, hogy Terminal, színpadon még nem hagyta el Apple-dolgozó száját. Pedig ha meg akarsz valamit csinálni, ami más, mint a megszokott, a Terminallal kezded macOS-en.

A Parancsok appal aztán az Apple elérhetővé tett valamit, amiről tudták, hogy kevesen fogják érteni a vásárlók közül. Én két posztot írtam róla (1, 2), és noha azt gondolom, a blogolvasók jelentős része érti, mi ez, de a nagy többség furán nézne rám, ha a kedvenc shortcut-jára kérdeznék rá.

Mi is a Shortcuts? Egy lehetőség a felhasználók felé arra, hogy egy kis programozói szemléletet erőltessenek magukra, és az egyetlen kattintással, vagy egy Siri paranccsal lefuttatható utasításhalmazt maguk készítsék el, különféle folyamatábrák létrehozásával. Az Apple, mivel nem tudta elég gyorsan fejleszteni a mesterséges intelligenciát, ami minden szóbeli kérésünket megvalósít (valljuk be, tetű módjára fejlesztik már nyolc éve), a kezünkbe adta az okosítás lehetőségét.

A Shortcuts, vagy Parancsok app pedig frissült az iOS 13-ban. Tegye fel a kezét, aki észrevette. Pedig úgy emlékszem, be is jelentették a színpadon, de annyira mellékesen, mintha szégyellnék. Ugyanígy járt még egy iOS 13-képesség, az NFC tagek írásának lehetősége. Ezt elmagyarázni? Már bele sem fogtak.

Pedig a Shortcuts és az NFC tag írás valahol összeér. De mi is ez, és mire is jó?

ios13-shortcutsnfc-hero.jpg

Az NFC az iPhone-okban és Apple Watch-ban is elérhető technológia, ezzel fizetünk a boltban például, amikor közel tesszük a leolvasóhoz a telefont. Az Apple nagyon későn építette a telefonjaiba a lehetőséget, és erősen korlátozta is azt, csak az Apple-rendszerén belüli fizetésekre. Az NFC liberalizáció jelenleg is zajlik, a cég szép lassan más területeken is engedélyezi az NFC használatát, Németország pedig be is keményített: nemrég elfogadtak egy törvényjavaslatot, ami kötelezné az Apple-t, hogy az NFC képességet tegye elérhetővé a telefonon más szolgáltatók számára. Vagyis mi választhatjuk ki, hogy alapesetben az Apple rendszerén keresztül fizessünk a boltokban, vagy valaki más alkalmazásán keresztül. Az Apple meglepődött a gyorsaságon, és a biztonságot féltette a döntés után, de úgy tűnik, hogy az EU-n belül gyorsan végigsöpör majd ez. Talán nálunk is.

Ez azonban mind NFC olvasásról szól, arról, hogy a közeli adatkapcsolattal információt juttat el az egyik készülék a másikra, biztonságosan. A technológiával azonban írni is lehet, tehát egy megfelelő antennával és áramkörrel felszerelt bizbaszra az NFC-s eszközök képesek adatot hagyni, hogy azt bárki más - vagy csak ők - leolvashassa. Ezek az NFC tagek, olcsó, pár száz forintos apró kütyük, amik egyetlen funkciója, hogy csatlakozás nélkül lehessen írni rájuk, olvasni róluk. Az iOS 13-mal pedig az iPhone 7-től fejlettebb telefonok képesek ezek olvasására ÉS írására is.

nfc-house-ntag216-epoxy-nfc-tag-keychain-888-bytes-high-memory-500x500.jpg

Ennek vannak olyan következményei, amiket innen Magyarországról nehezen látunk. Fejlettebb országokban azonban egy rakás mindennapi életet megkönnyítő helyzet állt így elő, okoskártyák adatai nyerhetőek ki vele, NFC-s igazolványok és azonosítók, tömegközlekedési igényünket lehet vele foganatosítani. De hogy végül is mire jó az írás, hogy veszünk egy felragasztható izét, amit leolvasva lefuttatunk egy parancsot, nem könnyű elmondani a hétköznapi embernek. El sem kezdte az Apple.

Úgy képzeljük ezt el, mintha kihelyeznénk gombokat a telefon képernyőjén kívülre, a saját hűtőnkre, asztalunkra, és a gomb azt csinálja, amire megkérjük.

Ahogy kitehetünk alkalmazásokat, weboldalakat, de akár komplett parancssorokat is a Home Screenre, úgy tehetjük ki ugyanezeket egy ilyen tagre, a Parancsok app például egyszerűen kiírja az általunk írt szkripteket NFC-vel, az Automatizálás gombra nyomva.

És ahogy a shortcutok esetében, úgy az NFC tagek tekintetében is máshonnan kell lopkodnunk az ötleteket, mire is jó ez. Valaki például unja, hogy az íróasztala mellett folyton be kell kapcsolnia a mobil hotspotot, és párosítani kel la géppel (bár az új operációs rendszerekkel ez egyetlen kattintás lett), így kihelyez egy taget az asztalra, amit leolvasva megtörténik a dolog. Mások egy rakás információt szeretnének meghallgatni, mielőtt elkezdik a munkát: beolvassák a taget, a telefon meg felolvassa a kérdéses adatokat. Csatlakoztathatjuk az iPhone-t így egy Bluetooth eszközhöz. Az autónkba téve egy taget például követhetjük az utazásainkat egy erre alkalmas GPS-es útkövetővel (céges autók elszámolásánál könnyítés lehet), Bekapcsolhatjuk a Google Mapset megadott címekkel vagy a naptárunkban szereplő következő címmel. Ha nehezen ébredsz, speciális ébresztőóra-appok hajlandóak addig csipogni, amíg le nem olvasol egy NFC taget. Ha kiteszed a taget a kávéfőző mellé, sosem alszol el.

De az NFC tagek segíthetnek, hogy az öreg nagyszülők is okostelefont kapjanak. Ha ők csak öt dolgot csinálnak a telefonon, de nem jó a szemük, akkor azt az öt dolgot kiteszed NFC tagre a falra, fölé írod, melyik mire jó, és megtanítod őket csippantani. Karácsonyra lehet nekik Expansion Pack-eket adni, újabb két-három taget, amik újabb képességeket tudnak, felolvassák az aznapi időjárást, a legfontosabb híreket független online lapokból, ne csak az MTVA menjen.

Látjátok? Ha elkezdtek belegondolni, máris rájöttök, mire lehet jó nektek, vagy a környezeteteknek. De kizárt, hogy a végtelen lehetőségek kissé bonyolult kiaknázását az Apple elmagyarázza. Az Apple abban jó, hogy legyártott, előre megírt tageket adjon el, 49 dollárért, de érezte, hogy ezt így nem lehet. Állítólag készítenek saját Find-my tageket, de azok gyakorlati haszna más (is?) lesz. De a lehetőséget megnyitották, és bárki élhet vele, de sajnos kutatómunka szükséges hozzá.

Az Apple, aki az utóbbi időben minden igényt kielégítene, ezt is megpróbálta. Hát tessék.



Engem is sújtott az Apple Érthetetlen Dizájn Díjas terméke

. Egyszer mindenkivel megesik. Velem is megesett:

dsc00200.JPG

Ez az Apple TV távirányítója, 2015 szeptembere óta. Az előzőhöz képest ennek van érintőfelülete, több rajta a gomb, maga az eszköz kisebb, sikamlósabb. Ugyanis üveg, nem fém.

ke_pernyo_foto_2019-12-04_21_41_04.png

A dizájn az Apple és Jony Ive - már nincs a cégnél - filozófiája szerint több, mint a csomagolás. Annak a megértése, hogy egy ember hogyan fogja használni a terméket. A terméket úgy alakítják, hogy ennek a felhasználási módnak a leginkább megfeleljen.

Egy távirányítót például az ember felvesz, aztán letesz a kanapéra, dohányzóasztalra, a kettő között nyomogatja. Ez az elsődleges felhasználás. De másodlagos módon leönti borral, leejti, leveri. És mivel ez a távirányító egy giroszkópos játékkontroller is, amivel nagy erővel suhintunk időnként, másodlagosan a falhoz vagy a tévéhez is vágjuk. Egy távirányítónak fel kellene készülni ezekre is, a wii controllere például ezért kapott robosztus kialakítást és csuklópántot.

Olvasgattam én törött távirányítókról, de igazából nem érdekelt, amíg velem meg nem történt. Leesett a kőburkolatra, és eltörött. Nem az érintős része, hanem alatta, a gombok mögött és a fogófelületen. Tökéletesen működik továbbra is, banális hiba történt, ami csak annak köszönhető, hogy ezt a fogófelületet valamiért törékeny anyagból alkották meg. Gondolom, jobban néz ki. Csomagolás.

Alatta az akksi van egyébként, nem antenna, szóval nem amiatt kellett a könnyen átjárható üveg:

ke_pernyo_foto_2019-12-05_9_13_15.png

A gond az, hogy egy új távirányító 22-24 ezer forintba kerül. A nagyobb baj, hogy az Apple nem vállal szervizmegoldást erre, ha a távirányítónak bármilyen baja van, cserélni kell. Az akksi, a nyák, a gombok, a touchscreen, a mikrofonok: mind érintetlen az esést követően, mindegyik tökéletesen működik. De ezt a sok elektronikát, mérnöki munkát szemétbe kell dobni azért, mert egy helyen megsérült a burkolat, és ez egy viszonylag olcsó termék, tehát kuka.

Ennyit a természetvédelemről.

Csak érdekességképp: amikor az Apple bemutatta a negyedik generációs Apple TV-t, a harmadik generációt 69 dollárért adta. Abban volt egy Apple TV és egy fém távirányító. Most a távirányító kerül 79 dollárba.

Megkaptam nemrég kritikaként, hogy nem megoldásokról írok, hanem csak panaszkodok. Na tessék, az iPhone-os távirányító app (ugyanez Watch-on elérhető alapból):

ke_pernyo_foto_2019-12-05_9_06_53.png

Erről sajnos hangerőt nem tudok állítani, ahhoz infra kell, így a tévé távirányítóját használhatom erre a célra.

És tessék, itt van persze ez is:

dsc00203.JPG

Remélem, az akksi nem bánja majd. Ha robban, szólok.

A napokban írtam a Right to Repairről. Na tessék, itt van az én követelésem: igenis adják el az otthon kicserélhető alkatrészeket a vásárlóknak. Gitárpengetővel simán fel lehet feszíteni a felső lapot, a csatlakozót meg egy kevéssé vezető anyaggal le lehet lökögetni. De az Apple nem adja el ezt az alkatrészt külön.




süti beállítások módosítása