Múlt héten véget ért az Apple legfontosabb pere, már ami az utóbbi egy-két évet illeti. Peren kívül megegyezett egymással a két amerikai cég, aminek eredményeképp a továbbiakban partnerként mennek tovább. Ahogy a Qualcomm vezetője fogalmazott, két ilyen cégnek természetes állapota, hogy üzlettársak, nem pedig ellenfelek. Igaz is.

De min is kaptak össze?

Az Apple nem fizetett annyi licencdíjat az iPhone-okban használt technológiai megoldások után, amennyit a Qualcomm kért. Két dolog miatt: egyrészt nem tartották jogosnak, hogy a licenceket a készülékek eladási értékének százalékában határozták meg. Másrészt nem tartották jogosnak, hogy akkor is felszámoltak külön licencdíjat, amikor a modemeket a Qualcommtól vásárolták meg, mert így a termék árában szerintük már kifizették a technológiát is.

Mennyiről beszélünk?

Az Apple állítólag 7 milliárd dollár tartott vissza, a partnerei is valamennyit. Kábé 7,5 milliárd dollárról.

Nagy játszma volt?

Mindkét cég nagyon beleadott mindent, sokat költöttek ügyvédekre, és tanúskodni is kénytelen volt elmenni sok fejes. Ezzel sok menedzsment-idő és pénz elment. Persze a harc kezdett eldurvulni a végére. Például a Qualcomm visszautasította, hogy modemeket adjon el ezek után az iPhone XS és XR telefonokba. Az Apple meg állítólag úgy próbálta meg hitelteleníteni a Qualcomm találmányait, hogy a piacon kinézett magának több tonnányi hasonló szabadalmat, amiket fel akart vásárolni - így bemutatva, mennyivel több szabadalmuk van a témában, mint a Qualcommnak. Az ilyen témájú emailek állítólag a Qualcomm ügyvédeinek birtokába kerültek.

12628620_a74d3f86a14b4aebb9830cdf2779901b_wm_1.jpg

Szóval akármilyen csúnya is volt eddig a harc, csak most kezdett volna igazán csúnya lenni.

Ez döntötte el a csatát?

Nem, inkább az Intel. Az Apple tőlük vásárolta volna meg az 5G modemet a 2020-as iPhone-okba, de egyre kevésbé tűnt úgy, hogy ők tudnak szállítani. A végén kerek perec bejelentette az Intel, hogy részükről ki is szállnak az 5G modem bizniszből. Maradt a Samsung és a Mediatek, de egyik sem tűnt jó partnernek. Állítólag a privacy mumusa, a Huawei is megkörnyékezte a cupertinóiakat, hogy velük kivételt tesznek, és adnak el nekik 5G modemet. Akkor meg már inkább az Qualcomm.

Miben állapodtak meg?

Nem tudni pontosan, de az UBS elemzője úgy tudja: 5 és 6 milliárd dollár között fizet az Apple az elmaradt licencekért, a 7 milliárd helyett. Az eddigi telefononként 7,5 dollár helyett pedig ezentúl 8-9 dollárt fizetnek, 50 cent és másfél dollár közötti összeggel többet. De nyilván kikötötték, hogy mennyiért és milyen feltételekkel kapnak 5G modemeket 2020-ra, na meg milyen kötbérrel.