almalé és kungfu Rólunk

Hogyan segítenek az iOS-eszközök, ha nem tudsz elaludni?

A kérdés ellentmondásos, hisz sok esetben épp a kütyüid azok, amik miatt nem tudsz elaludni alapesetben. Kutatások igazolták, hogy a lefekvés előtti képernyőre bámulás - itt főleg ugye a kék fényre, egy bizonyos hullámhosszra bizonyított a dolog - csökkenti a melatonin hormon termelését, ami viszont szabályozza az alvási ciklusainkat. Ezért aztán az első tippem természetesen az, hogy

kapcsold be a Night Shiftet minden iOS eszközödön.

Ezt a Beállítások - Kijelző és Fényerő - Night Shift menüpontban teheted meg. Viszlát, kék fény.

Persze ettől még nem fogunk feltétlenül elaludni, ha egyébként rossz alvók vagyunk. Ha mondjuk idegesek vagyunk valamiért, és nem megy. Mondok még olyan tippeket, amik bejöhetnek.

Próbáld ki a White Noise appot.

Nekem bejött. Van sok hasonló, ingyenes alkalmazás az App Store-ban, ezek fehér zajt, vagy annál kellemesebb, de mégis minden kitöltő hangorkánt bocsátanak ki magukból. Nekem a White Noise patak és eső hangjai jöttek be, akár simán telefonon beteszem, a kijelzőt le is kapcsolhatom, és a vastag csobogás kiürít minden más gondolatot a fejemből. Be lehet állítani, hogy magától lekapcsoljon, de egyébként nem fogyaszt olyan sok energiát.

Tedd be a nyolc órás Sleep albumot iTunes-ban.

Max Richter zeneszerző összefogott David Eagleman neurobiológussal, hogy együtt kitalálják, milyen zenét lenne jó hallgatni egy alvó embernek. A zene az alvás fázisaihoz igazodik, de akkor is nagyon tud működni, amikor még nem alszol: a repetitív dallam elringat, belesüllyedsz az álomba. Van egy rövidített verzió, eddig csak az volt elérhető Apple Music-on, de most végre a nyolc órás, teljes éjszakás album is hallgatható. Ez is, nyilván, kikapcsolt kijelzővel mehet melletted, nem merül le a teló túlságosan. (Egy iPhone X 60 órát képes zenét lejátszani egy feltöltéssel)

Próbáld ki az ASMR-t.

Az ASMR, a mikrofonba suttogás, kaparászás, kefélés és hasonlók mekkája nagyon elterjedt, az ilyen hangokra pozitívan reagáló agyakban pedig szexualitás-mentes agyi orgazmust is előidézhet a dolog. Mellékesen elaltat. Persze nem árt, ha az ASMR-t végző személy csinos fiatal hölgy, mint azt az ezzel foglalkozó Youtube-csatornákon láthatjuk. Lásd ASMR Darling, mondjuk.

De ugye Youtube-videókra elaludni azért nem jó, mert bármikor beüthet egy reklám, ami nagyon nem kellemes olyankor, amikor épp elaludtál. Szerencsére már van olyan app, ami reklámmentesen játssza le az ASMR videókat. (Egy iPhone X 13 óráig képes filmet lejátszani egy feltöltéssel)

Hallgasd Bob Rosst.

Bob Ross a 80-as 90-es évek televíziós figurája volt, a The Joy of Painting című műsorában kábé fél óra alatt festett meg egy képet, aminek minden mozzanatát szóban is közvetítette. Noha 1995-ben, tehát még az internetes bumm előtt meghalt, végül így is Youtube-sztárrá avanzsált a műsorával. A hangja és a kifejezésmódja miatt.

Bob Ross megnyugtató tónusát, és az olyan kifejezéseit, mint a “boldog kis felhőcskék” vagy a “nincsenek hibák, csak vidám kis balesetek”, az internet azzal díjazta, hogy YT-karrierje után Bob Ross mémek állandó szereplője is lett, mint a chill reklámarca. Míg annak idején a New York Times szerint fájdalomcsillapító helyett lehetett volna felírni a csávót, addig most azt állítják, ő a legjobb ASMR specialista, pedig azt sem tudta még, mi az.

A probléma ugyanaz: Youtube-on nem jó alvást segítő videót nézni. Szerencsére Bob Ross videói elérhetőek Netflixen is, valamint felvette audió formátumban magához a Calm.com, akik elég magas havidíjért mutatnak neked mindenféle megnyugtató izét.

És hogy ne csak az iPhone-t emlegessük: Apple Watch-on érdemes elindítani a légzőkört, és arra egyenletes be- és kifújást elérni, magunk megnyugtatására, valamint a világéra és így tovább.



Kijött az első publikus béta iOS 12-höz

Eddig csak fejlesztői kontóval lehetett próbálgatni, de most már bárkinek elérhető az iOS 12 bétája, aki tesztelőnek regisztrál az Apple-nél a beta.apple.com oldalon. Érdemes nem az elsődleges készülékünket bevetni erre a feladatra, mert egy béta rendszer mindig instabilabb, mint egy végleges, idén például a Maps mutat inkorrekt lokációt, a CarPlay leáll, ha a kamerát használjuk, és hasonló szarakodások várhatóak. De akinek ez oké, go for it.

ke_pernyo_foto_2018-06-26_8_19_50.png



Egybekezdés: Mit tudnak majd a következő generációs AirPodok?

og_2.png

A Bloomberg információi szerint az Apple dolgozik egy új AirPods fülesen, ami a már meglévő mellett érkezne a piacra, egy magasab árcimke kíséretében. Az AirPods Pro, vagy akárminek is nevezzük, három fontos területen lenne jobb:

  • zajszűrés
  • vízállóság
  • nagyobb hatótávolság

A hírek szerint 2019-re érkezik a cucc, szóval azért ne tartsátok vissza a levegőt addig, és nyugodtan vegyetek AirPods-ot.



Hány forint egy dollár az Apple-nél 2018-ban?

Megvizsgáltuk már a kérdést párszor, és időnként újra megtesszük.

A kérdés: ha az Apple bemutat egy terméket 1 dolláros áron, akkor az itthon, extra magas ÁFA-val, Artisjus-szal, árfolyamkockázattal, mindennel, végül mennyi lesz?

Ez az a szám, amivel a pletykákban szereplő új iPhone - meg minden más - árakat kell majd szorozni, például a legenda szerint olcsósított iPhone X 600 dollárját is így lehet forintosítani.

A dolog azért pikáns, mert az USA védővámokat jelentett be Kína ellen, és noha az Apple nemrég úgy nyilatkozott, hogy őket biztosan nem érinti majd a dolog, a Trump kabinet máshogy tudta a dolgot. Semmilyen kivételt nem akarnak engedni (Tim Cook pedig tech-diplomataként járja ki az utakat, és próbál eredményeket elérni. Ez még nincs lefutva tehát).

Szóval ha a 25%-os védővám minden darabja lecsapódna egy iPhone-on, akkor el tudjuk képzelni, mi lesz. Az USA lakói tömegével jönnének Budapestre vásárolni Apple-cuccokat, mert ugyan magas az ÁFA, de a sör olcsó, és ott a bulinegyed. Ez nyilván nem valósul meg, ha egyáltalán lesz büntetővám egy amerikai telefonra - ami abszurd -, akkor sem ilyen mértékű, és a nagy részét lenyeli majd a gyártó meg a telkó cégek.

Mindenesetre érdemes most számot vetni, hogy állunk. Mert lehet, hogy nemsokára ezek a számok nagyon átalakulnak majd.

 ke_pernyo_foto_2018-06-21_15_43_45_1.png

Láthatjuk, hogy az Apple TV, az új iPad és az iMac Pro esetében a legjobb fej az Apple, nettó egy dolláros árért itthon bruttó 360 forintot, vagy ez alatti összeget kell fizetni. Ez azért is jófejség, mert ha a napi középárfolyamra rápakoljuk a 27% ÁFA-t, akkor 355 forintot kapunk, tehát:

ke_pernyo_foto_2018-06-21_15_43_45.png

És akkor még hol az Artisjus meg az árfolyamkockázat.

Máshol az Apple vastagon rajzol, az iMacek és a MacBook Prók sem annyira kedvesen vannak árazva. Lássuk, mekkora a növekedés a négy évvel ezelőtti állapotokhoz képest:

ke_pernyo_foto_2018-06-22_12_07_55.png

A dollár-forint árfolyam is erősen átalakult, most 26%-kal kell több forintot adni egy dollárért. Ehhez képest az emelkedés viszont 9 és 25% között van csupán. Annyira nem rossz a sorunk, mint gondoljuk.



Végre: ingyen javítja az Apple a beragadt billentyűzeteket

Különösen nagy visszhangot kapott az Apple-termékek legújabb hibája. Nem azért, mert olyan nagy számban fordult elő - erről egyébként sincs soha információnk -, viszont nagyon drága készülékeket is érintett. MacBookok és MacBook Prók újfajta billentyűzetét érintette a hiba, egyes billentyűk váratlanul kettőzték a karaktereket, nem működtek, vagy épp beragadtak.

Az Apple végre elismerte a hibát.

A váráslás után 4 évig az alábbi modelleknél, ha a fentieket tapasztalja valaki, viheti egy Apple Store-ba vagy egy ASP-hez, és ingyen javítják. A javítás egyes billentyűket vagy a teljes billentyűzetet érinti.

MacBook (Retina, 12-­inch, Early 2015)
MacBook (Retina, 12­-inch, Early 2016)
MacBook (Retina, 12-­inch, 2017)
MacBook Pro (13­-inch, 2016, Two Thunderbolt 3 Ports)
MacBook Pro (13-­inch, 2017, Two Thunderbolt 3 Ports)
MacBook Pro (13-­inch, 2016, Four Thunderbolt 3 Ports)
MacBook Pro (13-­inch, 2017, Four Thunderbolt 3 Ports)
MacBook Pro (15-­inch, 2016)
MacBook Pro (15-­inch, 2017)

Az ASP-k itt találhatóak:

ke_pernyo_foto_2018-06-23_7_09_28.png

Aki már javította saját költségen a billentyűzetet, az Apple visszatéríti az árát. Ehhez itt kell felvenni a kapcsolatot a céggel.




süti beállítások módosítása