almalé és kungfu Rólunk

Mi lehet jobb fólia annál, mint aminél a forgalmazó garantálja a törésmentességet?

Az telefonra ragasztott törésbiztos fóliákkal kicsit úgy vagyunk, mint Istennel. Nem is látjuk, nem is nagyon érzékeljük a hatását a mindennapokban, de azért ha nagy a baj, mindenki azért imádkozik, hogy segítsen.

ke_pernyo_foto_2018-05-31_11_52_19.png

A iGlass, ez a két éve működő, folyamatosan növekvő, népszerű cég tehát már csak ezért is tudja, hogy fontos a bizalom, és hogy ezt a bizalmat valami nagy kinyilatkoztatással illik megpecsételni, mint Mózes táblái ugye, ha már Isten, csak ellenőrizhetőbb jogi környezetben. Nem kevesebbet ígérnek, mint hogy ha az általuk kínált Pro vagy 3D Round üvegfóliák alatt eltörik a telefon,

akkor kifizetik a kijelzőcsere 100, illetve 110 százalékát (és el is intézik a cserét)!

Az üvegfólia egyébként is nagyobb ütéseket bír a hagyományos fóliákkal szemben, nem látszik rajta az ujjlenyomat, a karcok ellen is hatásosabb, vízlepergető hatású és meghagyja a telefon kijelzőjének üvegérzetét, tehát esztétikusabb külsőt is biztosít.

ke_pernyo_foto_2018-05-31_11_53_15.png

Ezen túl is vannak különbségek üvegfólia és üvegfólia között, lássuk az alap szinttől a top kategóriáig.

iGlass Standard

stan.jpg

Ez egy sima üvegfólia, ami jól védi a ükijelzőt. Ez is olaj- és ujjlenyomat-taszító, ezt is könnyű feltenni, jól bírja a karcokat is. Az ára is elég jó, 2.990 és 4.990 forint között van, attól függ, milyen készülékre kell. Ha 365 napon belül belevegősödik vagy megkarcolódik, ingyen küldenek egy másik fóliát.

iGlass Double

double.jpg

Hasonlít a Standardhoz, viszont ez pont kétszer olyan vastag, ezért - gyors matek után - dupla erős védelmet biztosít 4.990 és 5.990 forint között. Ha 365 napon belül belevegősödik vagy megkarcolódik, ingyen küldenek egy másik fóliát.

iGlass 3D Round

3d.jpg

Ez már egy komolyabb üvegfólia, szinte láthatatlan a telefonon, kiér teljesen a telefon lekerekített széleire, ebből kifolyólag a széleket is védi. Érdekesség, hogy az iGlass 3D üvegfóliái nem csak a  hagyományos fekete, fehér kerettel, de RED és rózsaarany színben is megvásárolhatók. És itt már él is a plusz gari, vagyis nem csak adnak egy új fóliát, ha 365 napon belül belevegősödik vagy megkarcolódik, de elintézik a kijelzőcserédet, ha esetleg betörne alatta. Az ára 7.490 és 9.990 forint között van itt.

iGlass Pro

pro.jpg

A forgalmazó szerint nemcsak a kínálatukban, de a piacon is jelenleg ez a legjobb minőségű üvegfólia. Annyira biztos védelmet ad, hogy az iGlass különös garanciát vállalt rá: ha betörik alatta a telefonod kijelzője, akkor kifizeti a csere 110 százalékát, és a termék árát is visszafizeti. A mindentbele védelem ára 9.990 és 14.990 forint között van, itt éritek el.

iGlass Case

case.jpg

Ez az, aminek gondolod: telefontok. Bár a cég hamarosan hátlapi fóliát is elkezd forgalmazni, aki szeretne egy prémium fogású (1.5 mm vastag Soft TPU anyag) erős, ütésálló, kellemes tapintású tokot, az ötféle szín valamelyikében, 4.990 és 5.990 forint között válogathat itt.

A hátlapi fólia azért is lesz érdekes, mert iPhone X-re baromi drága a hátlapcsere, így egy ilyen fóliával megelőzni a bajt (egyelőre két színben lesz csak a hátlapi fólia).

Az iGlass tehát egy prémium minőségű üvegfólia Japán gyárból, ami esztétikus, és olyan tulajdonságokkal bír, amikkel a hagyományos társai nem. A cég bizalomgerjesztő, felkészült és kedves ügyfélszolgálattal (bár én nem ellenőriztem, de elhiszem), igényes csomagolásban küldik ki a termékeket, ezért ajándékba is érdemes adni. 

Ja, majd elfelejtettem: mindez Apple Watch-ra is érvényes, tehát az óránkat is megvédhetjük egy ilyen okossággal. Tehát óra, telefon előlap, hamarosan telefon hátlap, láthatatlan és megbízható védelemmel, ahogy kell. Hogy lássuk már a dizájt, ajóéletbe.

Ha ilyen jófej voltál, hogy a sok szöveg ellenére végigolvastad ezt a posztot, egy kuponkóddal jutalmazunk: 10% kedvezménnyel tudtok vásárolni az iGlass oldalán, a fenti árakból jön le a kedvezmény, ha a kosárnál beírjátok a ALMALEKUNGFU kódot. Aztán csak óvatosan a bicskával, meg ne szúrjátok magatokat a nagy tesztelésben.

Disclaimer: az iGlass az Appleblog feat. Almalé és Kungfu hirdetője



Jól befrissített az Apple a WWDC előtt: iOS 11.4, tvOS 11.4, watchOS 4.3.1

Tegnap megjelent - mármint TÉNYLEG megjelent - az AirPlay 2 és a Messages in iCloud. Egy éve jelentették be, most, egy új WWDC-n nagyon ciki lett volna, ha anélkül vágnak neki. Úgy tűnt volna, mintha a cég nem tudja tartani a bejelentéseit.

ke_pernyo_foto_2018-05-30_7_09_01.png

Szóval itt van. Két HomePod sztereóban szól egy egyszerű párosítás után (ilyenkor a két hangfal egy rendszerként viselkedik, mindent együtt csinálnak), még több eszközzel multiroom összekapcsolást érhetünk el, meg persze hogy a lakásban minden kiejtett szóra figyel a hangfal. Az előnyök ismertek: bárhol meghall minket Siri. A hátrányok ismertek: bárhol meghall minket Siri.

A Messages in the Cloud azt tudja, amit kell: felhőben tárolja, és az eszközeink között szinkronizálja az üzeneteinket, figyelem: amit egy helyen törölsz, törlöd mindenhol.

A tvOS frissítéssel az Apple TV is bekerült a Home appba, és a Sirivel ugyanúgy megcélozhatjuk a tévénket például zenelejátszásra, mint a HomePodjainkat. Gyakorlatilag tehát AirPlay 2 hangszóróként is funkcionálnak ezentúl, a multiroom rendszerbe tehát őket is be lehet venni.

A watchOS általános hibajavításokat tartalmaz, bár volt, aki várt új számlapokat. Erre sajnos várni kell hétfőig, akkor viszont szinte biztosan bejelentik a Pride lapot, amin a szivárvány színei sorakoznak majd, és érintésre változtatják majd magukat.

Tovább olvasom


Okos kertilocsolót dobott piacra az Elgato, csak sajnos még buta

Ha van valami, amit nem értek ebben az okoseszközösödésben, azt nagyon pontosan mutatja be az Elgato új csodája, az Eve Aqua. Ez:

eveaqua2-800x556.jpg

Ez kérem szépen, egy okos kerti vízadagoló, 100 dollárért. Vagyis egy olcsó Gardena hobbivezérlő áráért adnak egy olyat, ami kiszámolja a becsült fogyasztásokat, okostelefonról távolról elindítható, egyszerűen programozható, szinkronizál. A butakorból ránk ragadt manuális esőérzékelő helyett itt lehetséges lenne egy időjárás-jelentéssel összekapcsolt programmódosító, hogy viharban ne induljon el. Hopp, megspóroltuk azt is.

Mi az ami mégis feltűnik? Így van: egyetlen csapra szerelhető, és egyetlen kivezetése van. Vagyis egyetlen szórófej, neadjisten egyetlen kör köthető rá, egy kicsit nagyobb kertben ez már nem működik, hacsak nincs hat kerti csapunk és hat darab Eve Aquánk.

És elérkeztünk az okoskütyüsödés butasásgához. Ugyanis egyre többször futok bele olyan megoldásokba, hogy inkább tűnik demónak, teasernek az adott termék, mint egy komoly darabnak. Egy hatkörös Eve Aqua, amiben semmivel sem kellene több számítási kapacitás, sem kommunikációs interfész, csak még öt darab szelep, szűrő, máris minden igényt kielégítő termék lenne a legtöbb helyen. Imádnám, én lennék az első, aki a 100 ezer forintért kínált, helyileg programozható cucc helyett egy ilyet vesz.

Miért kell egy okoskütyünek úgy kinézni, mint egy freemium játék? Ráadásul úgy, hogy nem fogadnak el kreditet azért, hogy upgrade-eljenek egy hatkörösre, így folyamatosan erős a meh-faktor.

De ha valakinek van ötlete, hogy miért vagyok én a barom, és miért nagyszerű ez így is, ne habozzon megosztani velem.

Disclaimer: az Eve Aquának nincs köze az Aqua Webshophoz, aki a partnerünk, és szuper Apple-kütyüket is árul. Viszont szóltunk nekik, hogy amint megjelenik az Eve Aqua hatkörös vezérlője, küldjenek nekünk tesztre.



Az Apple felszabadíthatja végre az NFC chipet

2014, vagyis az iPhone 6 megjelenése óta található az Apple készülékeiben NFC chip, aminek segítségével az Apple Pay fizetési rendszer kommunikál. A rövidtávon adatcserét lehetővé tévő Near Field Communication már korábban elkezdett terjedni, egy rakás gyártó készülékében van ma is jelen, és nem csak fizetésre használhatjuk: hotelszobák ajtajait nyithatjuk vele, buszjegyet vagy belépőket válthatunk vele. Már ahol.

nfc-apple.jpeg

Ezidáig az Apple csupán egyetlen lépést tett afelé, hogy liberalizálja a chipet, és kiengedje az Apple Pay őrző falai közül: az iOS 11 óta már RFID tageket tud olvasni a telefon, tehát infókat olvashat le egy-egy adóról (mondjuk múzeumban egy képről így olvashatjuk el a hozzá tartozó leírást), de ez csak read-only módban működik, tehát a lehetséges kommunikációs irányoknak csak az egyik felét engedélyezték.

Most azt pusmogják, hogy az Apple továbbmegy, és az iOS 12-vel felszabadítja az NFC által nyújtott lehetőségeket, hozzáférést adva külső fejlesztőknek, sőt az Apple Park biztonsági rendszere, a munkatársak azonosítása állítólag már most is iPhone-okban található NFC chipekkel működik.

Noha az NFC előnyei ismertek, és egyértelműen hasznos és tartós technológiáról van szó, csak korlátozott számban használhatjuk, nem jön szembe minden sarkon egy lehetőség az alkalmazásukra. Az Apple viszont pont abban jó, hogy egy technológiát elterjedtté, mainstreammé tegyen, bár láthatjuk, hogy az Apple Pay esetében is minimum lassú terjedésről beszélhetünk. Mármint nem Magyarországon, mert ott semmilyenről, hanem az óhazában, az újvilágban.

Az biztos, hogy a piac már várja, van olyan hotel, ahol már most iPhone-nal lehet szobaajtót nyitni, csak épp Bluetooth segítségével. Van olyan tömegközlekedési pont, ahol érintéssel lehet bejutni, az Apple Pay rendszerének lehetőségeit használva. De ha most megindul a teljes felszabdítás, akkor sokkal többen vágnak bele ilyenbe, és nem kell szívniuk annyit, hogy működjön a dolog.



Tényleg ez lesz az Apple nagy dobása 2019-ben és 2020-ban?

Sorra jönnek a pletykák két titkos Apple-projektről. Az egyiket “Marzipan“, a másikat “Star” néven emlegetik Cupertinóban, és mindkettő célja hasonló: az iPadek és a Macek közötti szakadék áthidalása.

A cél, amiről Tim Cook konkrétan elmondta, egyáltalán nem is hisz benne. Szerinte ugyanis a két termék épp azért jó, mert különböznek, és ahhoz, hogy közelebb hozzák egymáshoz őket, fel kellene hígítani a mostani képességüket. Mondhatnánk, hogy azóta Cook meggondolta magát, de mindezt alig több mint egy hónapja állította, szóval nem hiszem.

Ennek ellenére a pletykák következetesen kitartanak amellett, hogy ezzel kísérleteznek odabent. Most épp a “Star” fedőnevű projekttel kapcsolatban hallották, hogy elkészült januárban néhány prototípus, és már el is szállították Kínából, a Pegatrontól az Apple főhadiszállására. Nem sokmindent tudni ezekről a készülékekről, a forrás nélküli - tehát kevéssé megbízható - pletykák szerint:

  • érintőkijelzője van
  • SIM kártyát tud fogadni
  • GPS és iránytű is található benne
  • vízálló
  • EFI-t futtat

Az első négy pont utalhatna egy új iPadre is, de az EFI a Mac-ek boot rendszere, gyakorlatilag a PC-s BIOS párja.

Emiatt aztán sokan úgy gondolják, ez tulajdonképpen egy ARM alapú Mac lesz.

Mindenesetre valami game changer lehet a cucc, hiszen Star-nak becézik, ami eléggé egyértelmű utalás a Xerox Star-ra, az 1981-ben megjelenő számítógépre, amit kereskedelmi forgalomban talán elsőként lehetett számítógépnek nevezni. Ha az Apple ilyen ambíciókkal áll a Starhoz, akkor valami nagy dobásról lehet szó.

A Marzipan nevű projektről már megbízhatóbb forrásokról lehet tudni: Mark Gurman úgy tudja, hogy a fejlesztőknek szóló cross-platform eszközzel egyszerre fejleszthetnének iOS-re és macOS-re, az alkalmazás ugyanúgy képes lenne touchscreen és egér/trackpad információ fogadására.

Ezt nyilván nem úgy kell elképzelni, mint ahogy az iPad előtti Windows-tableteket, amik egyszerűen érintős inputot engedtek rá a sima Win-re, és amiket egyszer már elsüllyesztett a történelem. De elképzelhető egy olyan fejlesztői környezet, ahol a funkciókat és utasításokat mi határozzuk meg, az UI elrendezésre pedig kétféle javaslatot tud adni egy program.

Nem tudom, Tim Cook miért tagadja egyértelműen az Apple ilyen irányú erőfeszítéseit. Korábban a cég a “no comment” elvét vallotta, a mostani kedélylehűtés új irány. De lehetséges, hogy így akarják végleg hitelteleníteni a pletykákat, amik a két év múlva esedékes meglepetéseket vizezik fel.

Végül álljon itt egy kép az Apple utolsó ARM-alapú laptop-szerűségéről, ami valójában inkább átmenet volt a Newton PDA és a számítógépek között. 480x320-es, 16 színű szürkeárnyalatos kijelzője volt, és stylus is járt hozzá:

emat.jpg

Sokan a "Star" projektet is ehhez hasonlítják, pedig egész más okból született a fent látható eMate 300. Az Apple ugyanis így szeretett volna egy elfogadható árú számítógéphelyettesítőt piacra dobni (csupán 799 dollárért adták, mai értéken 1200 dollár körül, miközben a PowerBook 3400 ugyanekkor mai értéken 6500 dollár körül volt). Átlátszó háza a későbbi iMaceket idézi dizájnban, emiatt a laptopra hasonlító eMate 300 emiatt inkább tűnt játéknak, mint komoly gépnek, nem véletlenül: oktatási céllal hozták létre, iskoláknak szánták a készüléket. Végül egész más helyről kaptak megkereséseket: rendőrség és állami szervek szerettek volna rendelni belőle inkább, feltéve hogy kiadnak  komolyabb kinézetű darabokat. Végül Jobs kinyírjta a teljes Newton sorozatot, így ez a termék mindössze egy évet élt.