almalé és kungfu Rólunk

Az Apple hivatalosan is lezártnak tekinti a kampuszprojektet?

Méghozzá az az elmúlt 24 év első hivatalos vállalati címváltásával . Bár az új főhadiszállásra való átszokás nem zökkenő- és koppanásmentes, és az Apple még nem fejezte be hatalmas humán állományának áttelepítését a régi bázisról, a címerre (vagyis leginkább a cégjegyzékbe és a honlapok footerjébe) már a One Apple Park Way kerül a One Infinite Loop helyett.

winters_wired_aerial_6526.jpg

Nem véletlenül időzítették a dolgot a Steve Jobs Theaterben tartott éves részvényesi fórumra, hiszen egy füst alatt az ezzel kapcsolatos SEC beadványokra is már az új cím kerülhetett. Ennek megfelelően elvileg péntek óta a felhasználóknak küldött hivatalos Apple levelek láblécében is az új cím van már. 

Persze sokan mondhatjátok, hogy ez egy apróság, viszont jól jelzi, hogy az cég kezdi otthonának érezni az új szuperkampuszt/szappantartót/űrhajót/ánuszt - nevezd, ahogy szeretnéd. Az Apple Park azonban még közel sincs megtöltve, az eredeti tervek szerint a 12 ezer dolgozó 2017 végéig költözött volna át, ez azonban jól láthatóan még mindig zárult le és még nem is fog egy jó ideig.

Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, de engem például a mintegy négy és fél évig tartó kampuszos híráradat közepette a leginkább az érdekelt, és foglalkoztat még most is, hogy ez hogyan és mennyire fogja megváltoztatni a céget? Az újfajta, nyitottabb elrendezéssel kapcsolatosan elhangzottak érvek pro és kontra: egyesek szerint a techcégek jövőjét jelenti, mások (többek között produktivitáskutatók) szerint lehetetlen dolgozni kizárólag ilyen közös terekben.

Ha még emlékeztek a botrányra, nem csak a beosztottak és középvezetők, de jópár a felsővezetői rétegbe tartozó Apple munkatárs sem rejtette a véleményét a Naoto Fukasawa által tervezett egyedi irodaberendezésekről és nyílt terekről. A legvokálisabb a Daring Fireball szerzője, John Gruber beszámolója alapján a hardveres technológiákért felelős senior alelnök, Johny Srouji volt. 

Állítólag amikor körbevezették, Srouji szájából az alábbiak hangzottak el:

"fuck that, fuck you, fuck this, this is bullshit. my team isn't working like this." 

Ezek után fogta magát és átköltöztette csapatát egy másik épületbe. Az azonban, hogy a felmérések alapján átlagosan 25-30%-os produktivitáscsökkenést okozó nyitott terek milyen befolyással lesznek a cég életére, ilyen rövid idő alatt értelemszerűen nem lehet megjósolni. Persze a vészmadaraknak ilyenkor kimegy a fejéből, hogy a közös tereknek azért megvannak a maga előnyei is.

Nekem azonban minél több olyan hírt kapunk, ami azt sugallja, hogy az Apple kezdi "betörni" az új főhadiszállást, újra és újra elgondolkodtat arról, hogy vajon mennyiben fogja ez transzformálni a cég életét, a működését és ezáltal a termékeket, amiket piacra dobnak. Vajon a fényűző új hely valóban eléri a célt, amire Steve szánta vagy csak az Apple kései dekadenciájának eklatáns példája lesz a pár év múlva visszanézve? A cég jövőjének záloga vagy csak túl sokat látunk bele mi és az Apple sajtó is?

Kép: Wired



A világ legviccesebb használati utasítása

Ahogy megjelent a HomePod, természetesen megjelentek a neten a használati utasítások. Mivel az Apple ilyeneket soha nem szokott szerkeszteni a termékeihez, sokszor hasznos tippeket kapunk ilyenkor az egyébként magától értetődően használható cuccokhoz.

homepod_2.jpg

A HomePod esetén viszont eléggé viccesre sikerültek ezek az egyébként teljesen komolynak szánt bemutatók.

Következzen néhány tipp és trükk különböző oldalakról, csekély, de annál humorosabb információtartalommal.

Hogyan beszélj a Sirihez?

Mondd: Hé, Siri. (mivel magyarul nem tud ez a hülye, így ideírom a működő angol parancsot is: Hey Siri)

Hogy kapcsold ki a “Hé Siri”-t?

Mondd: Hé Siri, kapcsold ki, hogy “hé Siri” (Hey Siri, disable Hey Siri)

Hogyan vezéreld a HomeKit eszközöket?

Mondd: Hé Siri, kapcsold fel a lámpát. (Hey Siri, turn on the lights.)

Hogyan állíts be riasztást reggel nyolcra?

Mondd: Hé Siri, állíts be riasztást reggel nyolcra. (Hey Siri, Set an alarm for 8:00 AM.)

Hogyan játszd le a Smoke on the Watert vagy más zenét?

Mondd: Hé Siri, játszd le a Smoke on the Watert. (Hey Siri, play <name of song, album or playlist>)

Hogyan adj hozzá egy zenét a könyvtáradhoz?

Mondd: Hé Siri, add hozzá ezt a zenét a könyvtáramhoz (Hey Siri, add this song to my library)

Hogyan hallgasd meg a legfrissebb híreket?

Mondd: Hé Siri, mik a legfrissebb hírek? (Hey Siri, what’s the latest news?)

És akkor lássunk néhány értelmesebb tippet.

Ha nem a hangszóróból, hanem egy másik hangforrásból szól egy zene, hiába kérdezed meg a HomePodot, hogy What Is This Song, az eszköz úgy válaszol, hogy csak a saját maga által játszott dalokat ismeri fel. Mondjuk neki inkább: Shazam This Song, és máris megvan.

A play, pause, skip, next és hasonló parancsok működnek, csak úgy, mint egy hagyományos lejátszónál. Ha például azt mondod, “Hey Siri, play”, akkor ott folytatja a lejátszást, ahol legutóbb abbahagyta.

Időzítőnek is könnyen használható, mondjuk a konyhában, az eszköz. Miután azonban beállítottuk az időzítőt 20 percre, sajnos nem látunk sehol egy kijelzőt, ami mutatná a hátralévő időt. Viszont megkérdezhetjük, így: “Hey Siri, how much time is left on my timer”.

Még több itt és itt.



Megfekszik az iOS, ha egy bizonyos karaktert írnak nekünk üzenetben

Nemrég fedezték fel, hogy egy indiai Unicode karakter elküldése esetén megfekszik az iOS, és újra kell indítani a készüléket a folytatáshoz. Mi több, az alkalmazás, ami ezt a karaktert üzenetben megkapta - legyen az a Messages, WhatsApp, Twitter, Facebook Messenger, Gmail vagy Outlook (a Skype valamiért immunis, úgy tűnik) - többé nem is nagyon áll lábra. Ha újra el akarod indítani, újra és újra lefagy, kilép.

Az egyetlen megoldás jelenleg, ha küldesz magadnak egy újabb üzenetet ugyanoda - vagy megkérsz erre valakit -, amiben nem szerepel ez az indiai karakter, így az alkalmazást el tudod már indítani, a fagyasztó üzenetet pedig törölheted. Ha a Messages appról beszélünk, egyedül is megoldható a dolog: kérjük meg Sirit, hogy írjon egy üzenetet annak, aki a lefagyasztó üzenetet küldte, 3D Touch-csal nyissuk meg a Messages-ben a küldő felet, így visszalépve az appba már törölhetjük a korábbi üzenetét.

telugu-bug-800x673.jpg

De ahogy korábban már valaki megfogalmazta: nehogy már nekem kelljen megtanulnom, hogyan lehet kijátszani a bugot.

Az Apple-nek valamiért hosszú előtörténete van olyan esetekkel kapcsolatban, amikor egy karakter vagy egy üzenet megfektette a rendszerét. 2009-ben már találkozhattunk hasonlóval - mi is beszámoltunk róla -, akkor Charles Miller biztonsági szakértő jött rá, hogy egy szöveges üzenetben elküldött bináris sorozattal átvehető az irányítás az iPhone 3.0 szoftver felett. 2013-ban egy arab karaktereből álló sztring fektette meg az üzenetküldő alkalmazáson keresztül a rendszert.

2015-ben mi is volt? Ja, ugyanez. Az alábbi szöveg ütötte ki az iOS-t:

effective. Power لُلُصّبُلُلصّبُررً ॣ ॣh ॣ ॣ 冗

Tom Scott készített egy remek videót, amiben elmagyarázza, hogyan lehetséges egy sor betű hatalomátvétele:

Bár ez a mostani esetre nem ad magyarázatot, hiszen nem rövidítésről van szó, arról, hogy a szoftvert nem készítették fel az arab szóhosszúságok különleges alakulására, itt csupán egy karakterről szól az ügy. Az iOS 11.3 béta már megoldotta a problémát, de hamarosan kiadnak egy gyorsfrissítést is.

Ideje lenne ezt az Unicode dolgot most már adaptálni a rendszerekbe, elvégre 1991 óta volt rá idő vagy mi.



Sorra mennek neki a dolgozók az üvegnek az Apple új üvegfőhadiszállásán

És még azt hitték szegények, hogy a közösségi munkavégzés lesz a legbosszantóbb az új központban. Aztán kiderült, hogy inkább a rengeteg üvegfelület.

A Marketwatch nevű oldalon azt írják, legalább két esetben kellett orvosi ellátás az Apple új központjában, mivel emberek egyszerűen és teli csűrrel nekimentek az üvegtábláknak. Feltehetően nem a hajlított üveg határolófalakról van szó, az épület homlokzatáról, hiszen ez esetben a delikvensek hálásak lehetnek, hogy megmentette őket egy üvegtábla a zuhanástól. Valószínű, hogy a központ üvegmániája a folyosókon és a közös terekben is tovább folytatódik, így minden bizonnyal itt érte a baleset a szerencsétleneket.

A megoldás nem egyszerű. Egyrészt érdemes védeni az épület drága szerkezeteit, így valószínűleg valamennyi üvegfelületet minimum Gorilla Glass 2-re érdemes cserélni. Másrészt a munkavállalókat is fel kell készíteni ezekre az esetekre - különösen hogy a munkavédelmi előírások nagyon szigorúak arrafelé, és az Apple a balesetek számából következően számíthat is vegzálásra -, így egyértelmű értelmet nyert a Monthy Piton társulat hülyejárási módszertana, mint a folyosókon alkalmazandó közlekedési mód. A szerzői jogok miatti tárgyalásokat érdemes elkezdeni mihamarabb.

Másrészt érdemes lehet az üvegfelületeket a térből kiemelni, végre Jony Ive is elszakadhat a “láthatatlan dizájn” ideájától, amit a csupakijelzős telefonnal vett a fejébe, és avantgard műalkotásokat álmodhat a falra, például így.

void_slab-facade_cross_section.jpg

A fenti kép szerzői jogai a rózsaszín területeken az Appleblog feat. Almalé és Kungfu tulajdonát képezik, üvegfestő startupunkat ezúttal megvételre kínáljuk.



Az audiofil közösség már a HomePodon vitázik

A termékbemutató óta mondom, hogy az Apple az okoshangszóró ideáját látványosan a hangzás, a hanghullámok intelligens szoftveres manipulációjára szorítja, és a Siri csak mellékes kezelési mód a HomePodon. Nem termék.

Úgyhogy nem is vettem annyira komolyan azokat a teszteket, amik a digitális asszisztensek válaszadási hajlandóságát tesztelte. Egyébként sem vagyok annyira ráhagyatkozva Sirire, lévén magyarul sem tud. Meg hát hülye szegény, mint a segg.

ke_pernyo_foto_2018-02-15_9_26_43.png

Viszont előszeretettel bújom az audiofilek tesztjeit, hogy egyáltalán vannak-e ilyenek, foglalkozik-e ez a közösség a HomePoddal, vagy az Apple amazing-jei a valóságban nem annyira köszönnek vissza, és a “játszatok vele, ha ez nektek jó” hozzáállást tapasztaljuk a hozzáértők részéről. Én utóbbira számítottam, vagyis hogy érdektelenség lesz abból, ha az Apple egy valóban pro közösség reakciójára számít egy tök új területen, annyira az átlagfelhasználókra lő a cég az esetek nagy részében.

Tévedtem.

A profi tesztek ráadásul az Apple állítását igazolják. Azt az állítást, hogy bárhol legyen is a szobában, a hangszóró analizálja az akusztikát, és ehhez állítja be a hangzást, elkülönítve a hangokat direkt és ambient hangokra. A direktek a szoba közepe felé tartanak, az ambient a falakról verődik vissza: a hangszóró pedig ezeket tudatosan, és a környezethez képest mindig máshogy használja.

ke_pernyo_foto_2018-02-15_9_26_01.png

A mostani tesztet a NTi Audio AG végezte, akiknek egyébként is komoly jártasságuk van hasonlókban. Fehér zajjal teszteltek 6.3Hz-től 20.000Hz-ig, különféle elhelyezésekkel egy átlagos nappaliban, az eredmény pedig igazolta az állítást: a mikrofonok nem észleltek egy decibelnél nagyobb eltérést a hangzásban a különböző állások esetén. A hangok mindig ugyanúgy szóltak, bárhová is tették az eszközt a szobában.

A Redditen egy másik tesztet is elvégzett valaki, aki a mérések után azt állította, az Apple terméke ráver az ezer dolláros KEF X300A, kifejezetten audiofil hangszórókra is. Később visszavonta az állítását, miután a közösségből többen is felhívták a figyelmét a mérés hiányosságaira vagy hibás következtetéseire, valamint hogy az egy nappaliban, nem egy visszhangmentes kamrában zajlott. Mindenesetre az történik, amit az Apple szeretett volna: valódi audiofil szakértők ütköztetnek érveket és ellenérveket, mi pedig, az átlagvásárlók, akik nem is értenék a visszhangmentes kamrákban mért eredmények jelentőségét, biztosak lehetünk abban,

hogy az Apple beletrafálhatott, és egy jó terméket dobott a piacra.



süti beállítások módosítása