almalé és kungfu Rólunk

Most akkor mikor jön az Airpods 2 és milyen lesz?

Airpods vásárlásán töröd a fejed? Megértelek. A két éves cucc még ma is olyan, amit nem tudott megközelíteni a konkurencia, hangminőségben, használhatóságban, eleganciában. De vajon érdemes várni a következő generációig? Csak a vezeték nélküli töltést tették bele, vagy valami egészen új eszközt terveztek?

ke_pernyo_foto_2018-11-21_6_58_13.png

Lássuk a pletykákat, egy csokorban, kihámozva a lehetőségeket.

Mikor?

Az Airpods 2 eljövetelét októberre reméltük, de végül az Apple nem mutatott be semmi ilyesmit. Viszont sokat nem kell várni: a pletykák egy része azt állítja, hogy vagy még idén, vagy jövő év elején megjelenik a második generáció. A pletykások másik része azt állítja, hogy még idén jön. Négy hónapon belül tehát  érkeznie kell.

Mi az, mit biztosan tud majd?

Az egész frissítés kötelező jellege elvileg az Apple saját vezeték nélküli töltőállomása, aminek már rég ki kellett volna jönnie, és már rég tudnia kellene töltenie - a hivatalos fotók szerint - az AirPods-okat. De eddig nem jött ki töltőállomás, és tölthető AirPods tok sem. Tehát ha valamit, ezt mindenképp tudnia kell majd az új fülesnek.

A másik tuti tipp a Bluetooth 5 kapcsolat - ezt hivatalos certifikáció alapján is lehet tudni -, ami az akksira is jó hatással lehet, miközben javítja a kapcsolat megbízhatóságát. Ha emellé megkapna egy továbbfejlesztett wireless chipet (ezeket W-vel jelöli az Apple), akkor az szintén sokat javítana a hatékonyságon. Most 5 óráig bírja egy feltöltéssel a füles önmagában - ha ezt csak 6 órára emelnék, akkor tokkal együtt a teljes lejátszási idő 24 óráról 29 órára nőne.

Mi az, amit talán tud majd?

Itt kezdünk el veszélyes vizekre evezni. A lenti lehetőségek közül a legtöbb szinte biztos, hogy nem jön el, kezeljük fenntartásokkal a dolgot.

A Siri tapintással aktiválása helyett a jövőben a Hey Siri is működhetne az AirPods-okon. Noha gyakorlati jelentősége nem óriási, mégis logikus lenne bevezetni. A Bloomberg szerint érkezik ez a ficsör.

A Barclays szerint az új AirPods fő vonzóereje a zajszűrés lesz. Ezt az új fülesek a fizikai kialakításukkal tennék lehetővé, nem pedig aktív megoldással. Hát erre azért rohadtul kíváncsi lennék, jöjjön.

A Bloomberg szellőztette meg, hogy a vízzel szembeni ellnállóság növekedne. Nem lenne vízálló a cucc, de azért eléggé bírná a fröcskölést.

A legfantasztikusabb állítás, hogy a jövő AirPods-ait biometrikus szenzorral látná el az Apple, és tudnák figyelni a szívverést. Az Apple mindenesetre már frissítette az AirPods márkanévhez kapcsolódó tartalmat, és hozzátette: “egészség, fitnesz, testedzés és wellness szenzorok, hangszórók, kijelzők, a biometrikus adatok, szívverés, testmozgás, és elégetett kalória mérésére, kijelzésére, követésére, tárolására és küldésére.”

Ezek alapján az AirPods több lenne, mint jó. Az AirPods lenne az Apple következő iPhone-ja. AKÁRMIT elkérhetnének érte. Ez egybevág a cég azon törekvésével, hogy a kiegészítők piacát nyomják meg, és az iPhone-iPad eladásukat nagyon jó minőségű, saját fejlesztésű egyéb eszközökkel boostolják.

Én azonban nem számítok biometrikára a 2-es szériában, majd talán a 3-as. Ha egyáltalán nem csak egy homályos terv ez, amiből nem lesz semmi.

 Mennyiért?

Adja magát a kérdés, hogy a cég, ami mostanában nem nagyon frissített terméket iszonyú áremelés nélkül, mennyiért vesztegeti az új terméket. Az biztos, hogy ha csak a kötelezőket teszi bele az új generációba, nem kérhet többet érte, legalábbis nem sokkal. A dollár-forint árfolyamnak megfelelően persze ez is áremelést jelent majd nálunk.

Ha azonban kap még néhány ficsört a kicsike, akkor tutira többe lesz majd a máodik generáció, de nem látok okot arra, hogy miért ne maradhatna a régi is a boltokban. Vezeték nélküli, zajszűrős, BT5-ös, Hey Siris, tovább működő cucc kell? Fizess felárat, érthető.



Te tudtad, mi történik, ha nyomva tartod iOS-ben a szóköz billentyűt?

Tegnap óta iOS-felhasználók ezrei, ha nem milliárdjai csodálkoznak el mélységesen azon, hogy mi történik, ha az iOS saját billentyűzetén megnyomjuk a Space gombot, és nyomva tartjuk.

 

Krissy Brierre-Davis osztotta meg Twitteren a trükköt, vagyis a Space gomb hatására eltűnő billentyűzetet, ami után a kurzort tudjuk mozgatni a szövegben a megadott helyre. Nem úgy, hogy az ujjunk alá kellene látnunk, sőt, 3D Touch képes eszközökön egy plusz nyomásgyakorlással ugyanígy ki is jelölhetjük a szövegeket. Ez pedig egy akkora ugrás a szövegszerkesztésben iOS alatt, mint amekkora ugrás volt az okostelefon a kőbaltához képest.

Az ugrás egyébként 2015-ben történt, az iPhone 6S bemutatásakor. És a három évvel későbbi rácsodálkozás azt is megmutatja, mennyire sikerült beültetni a felhasználók fejébe az intuitív 3D Touch-ot. Egy szó: kézikönyv - írta valaki. És tényleg, most már az lesz.



Mi lesz a zenei albumokkal?

A zenei albumok, hivatalosan, döglődnek. A zenevásárlás helyét átvette a stream-szolgáltatás, ezzel együtt pedig a dalválogatások mindent elsöprő sikere. Az emberek egyes dalokra figyelnek inkább, nem az egész albumra, így aztán előfordulhat, mint ahogy Drake Scorpion című albumával is előfordult, hogy a streamek 63 százaléka összesen három dallal kapcsolatban pörgette a számlálót. Miközben 25 dalból állt az album.

Mi változott az utóbbi években? Annyi, hogy mostantól nem lehet eladni a töltelékdalokat ugyanolyan súllyal, mint a slágereket. Eddig is így hallgatták az emberek az albumokat: volt három-négy kedvencük, ott megnyúlt a magnószalag, átlyukadt a cédé, ROM-okat állított elő az SSD. Virágzottak a rádiók, meg a klipek. Ami ott nem ment, talán évente kétszer meghallgattuk. És most, hogy ez pénzben is kifejezésre került, most hogy számolják a meghallgatások számát, a piac igazodik. Erőteljesen csökkennek az albumeladások, a Rolling Stone cikkében láthatjuk, mennyire.

Hogy most legyünk egy kicsit mozi-kompatibilisek: ott volt a Queen - A Night at the Opera albuma, rajta minden idők legizgalmasabb slágerével, a Bohemian Rhapsodyval. Az egész album elvileg hasonlóan érdekes, operákból kölcsönzött hangulatokkal machináló valami lett volna. Valaki hallotta a Good Company című dalt az albumról? Na ugye.

A stream-szolgáltatók, például az Apple, ennek ellenére fenntartják az albumok szerinti gondolkozást. Nézzétek meg, hogyan nyílik meg egy zenekar oldala:

ke_pernyo_foto_2018-11-20_12_18_18.png

Először piciben a legfontosabb dalok, az ide érkező látogatók 80%-nak. Ezt muszáj előre. De utána rögtön, hatalmasban látható az alapvető albumok szekció, majd utána az összes album. És majd csak ezek után jönnek az Essentials és Next Steps válogatások, amik egyébként szintén hasznosak azoknak, akik valamiért egy zenekar aloldalára jönnek. Nyilván nem tudják biztosan, mit is keresnek.

ke_pernyo_foto_2018-11-20_12_15_27.png

Az Apple Music mégis az emberi kurátorokkal végzett válogatásokra büszke (amik egyébként olyanok, mintha minden album legunalmasabb dalait tennék egymás után, de ez magánvélemény). Ha itt megtetszik egy dal, és ráugranál az azt megjelentető albumra, sok esetben egy Best of válogatáshoz érsz. Van, hogy tovább nem is érsz: nincs meg az Apple-nek az eredeti album. Ez viszont már baj: nem tudod kontextusban hallgatni a dalt. Sok esetben ez a kontextus ad értelmet, értelmezhetőséget egy régi slágernél.

Voltak a történelemben olyan albumok, amik önmagukban álló műalkotások voltak. Ezeknél kivenni egy dalt olyan érzés volt, mint felboncolni egy mókust, kivenni a belső szervét, és azt kínálgatni egy kis mogyoróval.

Melyekről beszélek? Mondjuk a Pink Floyd - Dark Side of the Moon. Vagy a Nirvana - Unplugged. Nick Cave - Skeleton Tree. Sting - Mercury Falling. Ezek album formátumban külön alkotások. Külön-külön szuper versekből állnak, de összeállítva a versek regénnyé változnak, hogy ilyen hülye hasonlattal éljek.

Mi tehát az albumok jövője? Ott, ahol az album nem önálló alkotás, az album formátum megszűnik értékesnek lenni, és akár el is hagyhatóak. Nem fog sírni érte senki. Felértékelődhetnek azonban, a sok szemét elhagyása után, azok a törekvések, ahol a dalok egymásutánja egy adott (művészi!) szervezőelv szerint értelmes dologgá rendeződik. Végre önálló művészeti terület lehet ez a tisztulás után, fontosabb, mint valaha.

Csökkennek az album-eladások? Igen. De ki mondta, hogy a nullába fúródnak? Nem lenne jobb, ha addig csökkennének, míg el nem érjük a fontos albumok eladásának számát?

Ez persze idealista elgondolás: kell hozzá, hogy a stream-szolgáltatók támogassák minden erejükkel ezt. Hogy az emberi kurátorok érzékenyebbek legyenek erre a művészetre, és az ilyen alkotásokat külön, albumként ajánlják, leírással, sztorikkal, érdekességekkel.

Az egyesült királyságbeli kiadók, kereskedők, csatornák nemrég összefogtak, hogy legyen egy National Album Day, amikor az albumokat ünnepeljük. Ejha, az albumok annyira rosszul állnak, hogy nemzeti ünnepre van szükségük, úgy, mint a hősi halottaknak?

Erre a folyamatra lehetne most úgy tekinteni, aminek a végén valami jó jön ki.



Az Apple Siri-okosítója, a Shortcuts - I. (Rövidutas lehetőségek)

Shortcuts, magyarul Parancsok. Az Apple a legújabb iOS-ben bemutatta az új lehetőséget, amivel a Siri minden eddiginél okosabb lesz. Valójában a Shortcuts egy már meglévő, korábbi program újrakiadása, átnevezése az Apple saját égisze alatt. De ennél is fontosabb megértenünk, mi a Shortcuts jelentősége, ugyanis a program megértéséhez erre feltétlenül szükség van.

A Shortcuts egyrészt egy kérés a külső fejlesztők felé, hogy beépítve a programjukba használják a shortcutokat, vagyis adjanak lehetőséget a Sirinek, hogy elérje a funkcióikat.

A Shortcuts másrészt egy kérés a felhasználók felé, hogy ha ettől eltérő igényük van, tehát szeretnék, ha a telefonjuk vagy tabletjük egy szó kimondása után egy összetett műveletet elvégezzen, tanulják meg a program működését, erőltessenek magukra egy kis programozói szemléletet, és okosítsák meg a saját Sirijüket.

Most hagyjuk, hogy mi lett volna a másik út a Siri okosítására. Az a bizonyos másik út nincs, ez viszont van, úgyhogy ebből kell kihoznunk a legtöbbet.

altalanos.jpg

Nehezíti a dolgot, hogy egy átlagos felhasználó nem érti ezt az egészet. Kezdjük ott, hogy eszébe sem jut, hogy le kell töltenie egy programot, mivel a mélyen integrált Siri fejlesztéséről van szó, miért kellene az App Store-ban kutakodni? Ha aztán mégis letölti a Shortcuts appot, egy nehezen érthető, és időnként kézre nem álló (dinamikus alsó menüválasztő, rajta X-szel jelölve a visszalépés, rendszeresen eltűnik, vissza kell rángatni, infó gomb fontos, de mellékesnek tűnik és nehezen megnyomható stb.) rendszerben kellene varázsolnia. De azért ne ijedjünk meg: egy kis gyakorlással átláthatjuk az egészet.

A poszt elején taglalt két irány a program felhasználási módjait is kétfelé bontja. Nevezzük az egyiket Rövidutas Shortcuts-nak: ez az, amikor mi nem programozunk, csak mások által készített Shortcutokat telepítjük, futtatjuk, beállítjuk. A másik lehetőség, amikor mi készítjük el a shortcutot, magunk kérjük be a változókat, toljuk át az eredményt egy következő folyamatnak, számoltatunk, kiíratunk. Legyen ez a Hosszúutas Shortcuts, ezzel egy második posztban foglalkozom.

Rövidutas Shortcuts

Ha látunk egy cikket, ami a 10 legjobb shortcutot mutatja be iOS-re, akkor nagy valószínűséggel arról lesz szó, hogy az appban elérhető, előre elkészített összeállításból válogattak, vagy az olyan, cégek által integrált megoldásokat mutatnak be, mint mondjuk amit a Volkswagen gurított nemrég. Ők például frissítették a Car-Net iOS appjukat, így annak funkciói már elérhetők a shortcutok segítségével. Kinyithatjuk az ajtót, villoghatunk a lámpával vagy dudálhatunk egy rövidet (duddanthatunk), és megtudhatjuk az üzemanyagszintet Siri segítségével. Ha fenn van a Car-Net iOS app, akkor a Shortcuts appban beemelhetjük az általunk kívánt shortcutot a sajátjaink közé.

Oké, de hogy megy ez a beemelés, meg egyáltalán a Rövidutas Shortcuts?

Ha elindítjuk a Shortcuts appot, alapvetően két lehetőséget látunk az alsó sávban. Könyvtár, ami a saját elmentett, és életre hívható shortcut-jainkat tartalmazza. Az első indításkor ez még üres. A másik lehetőség a Galéria, ahol előre elkészített shortcut-okat találunk.

A Rövidutas Shortcuts abból áll, hogy a Galériában kiválasztunk nekünk tetsző elemeket, ezeket letöltjük, majd finomhangoljuk. Ha például azt akarjuk, hogy egy “Hé Sziri, most indulok el!” felkiáltásra a telefonunk elküldje a párunknak üzenetben, hogy pontosan hány órára vagyunk várhatóak, akkor ezt kell tennünk:

haza_1.jpg

Miután a shortcut bekerül a Könyvtárba, megadjuk a pontos címet és az értesítendő kontaktot. Amikor lefuttatjuk a Play gombbal, láthatjuk, hogy passzolja egyik app a másiknak a feladatot, a térkép megkeresi az otthonunkat, kiszámolja a jelenlegi helyzet alapján az utazási időt, létrehoz egy szöveget, amiben az utazási időt beilleszti, majd az Üzenetek appal elküldi azt. Négy lépés.

A jobb felső sarokban található beállítás is fontos (fent a harmadik képen a jobb felső sarok), itt lehet a Sirivel összekötni a parancsot. Rányomunk a parancs szóbeli rögzítésére, amit itt elmondunk, később aktiválja a shortcutot. Mondhatjuk azt is, hogy “start shortcut 1456” vagy hogy “tehenek a zöld gyepen”, vagy, mint én, hogy “most indulok el”. Ami, ahogy a Siri értette, “Most in the Rockhopper”

Igen, a telefonunk a parancs beolvasásakor tökéletesen elfelejti értelmezni a magyar nyelv szavait, noha egészen jól diktálgatuk neki egyébként. A parancsot ő Most in the Rockhopperként mentette el, és egyébként működik előhíváskor. Béna, ez van.

haza2_1.jpg

 

Fontos lehet még az Utazási idő megbeszélésre is. Itt a következő hét nap eseményeiből válogathatunk, és egy kattintásra megnézhetjük, jelenleg mennyi időbe telik odaérni. Nyilván általában a következő megbeszélést csekkoljuk, de van lehetőség az utána lévőket is ellenőrizni. És bár azt gondolnánk, egy ilyen shortcutot bármikor összedobunk mi is, érdemes megnézni a folyamatábrát. 16 lépésből áll. A vége meg ennyi:

img_0126.png

Ha unjuk már az Apple által kínált megoldásokat, kereshetünk más emberek által készített Shortcutokat is. Erre remek terep például a Sharecuts.app, Guilherme Rambo opensource projektje (iOS-eszközről látogassuk meg). Itt a közösség a saját maga által készített shortcutokat osztja meg másokkal, érdemes körülnézni. Elég komoly cuccok vannak itt, nem hiszem például, hogy az átlag felhasználó valaha nekiállna az IMDB rating for movies nevűnek, ami bemondott filmek címére adja meg azok IMDB pontszámát.

imdb.jpg

Egy másik népszerű, utólag írt shortcut a Police nevű. Ezt lefuttatva a telefon megszerzi a Mapstől a koordinátánkat, ezt elküldi egy ismerősünknek üzenetben, elindítja az előlapi kamerát videófelvétellel, és a felvételt elmenti a Fotókba. Nem tudom, hogy ennek a shortcutnak miért az a neve, hogy "Police", miért nem az, hogy "Gyanús alak akar valamit tőlem", de vannak olyan országok, ahol a kettő ugyanaz. A shortcut itt elérhető, a cikk alján lévő linken, telefonról megnyitva.

Ha esetleg félnénk letölteni mások által írt szkripteket, nyugalom: a shoprtcutok csak meglévő alkalmazásaink funkcióit használja ki, elvileg nincs lehetőség arra, hogy például a telefonunk adatait felmásolják egy külső szerverre és hasonlók. De az elővigyázatosság nem árt: a letöltés után először olvassuk végig, mint csinál kábé a shoprtcut. Ha nem érted, mit művel egy adott lépés, küldd el nekem, megnézem.

Hogy futtatjuk végül az így előkészített shortcutokat?

A finomhangolt shortcutokat négyféleképp érhetjük el. Egyrészt természetesen a Shortcuts appból. Másrészt a widgetek közé is betehetjük őket. Harmadrészt ott a Siri, és a hangunkkal aktiváljuk.

A negyedik lehetőség külön érdekes, ez a “hozzáadás a főképernyőhöz” lehetőség (amit a Sirivel összekötés lapján találunk), ami egy ikont hoz létre az appok között. Erre kattintva az asztalunkról, az ikonok közül lefuttatható a parancs, Sirivel való duma nélkül is.

img_0104.png

Azért érdekes, mert amikor ezt kérjük, a Safariba ugrunk át, ott nyílik meg egy kód, amit egy weboldalakra fejlesztett megosztás gomb segítségével varázsolhatunk végül az asztalra. Szakállas trükk az Apple “csak az appok” szabályának kikerülésére, érdekes, hogy egy Apple által terjesztett alkalmazás is megkerülőset játszik ahelyett, hogy egy ennél elegánsabb megoldást fejlesztettek volna.

Nemsokára megírom, hogyan lehet még inkább egyedi parancsgarmadánk, a saját magunk által készített shortcutokkal, vagyis jönnek a Hosszúutas Shortcutok!

Nemrég váltottál Mac-re? Nem ismered még ki magad a környezetben, és szeretnéd, ha valaki megmutatná neked, hogyan érdemes használni a géped alapvető feladatokra? Személyes tanácsadással, valakivel, aki csak veled foglalkozik sokkal hatékonyabban haladsz, mint a netet bújva, tréner rendeléséhez itt tudsz tőlünk ajánlatot kérni.



Apple: a vég kezdete?

A két héttel ezelőtti negyedéves pénzügyi jelentés ismét rekordról számolt be. Nem volt ebben semmi különös, teljesen megszokott az Apple-től. Valami mégis történt, mert a bejelentés óta a cég értéke, 14 nap alatt, 16 százalékkal esett, és több mint 20-szal a nemrég bejelentett rekord részvényérték óta. A hírös billiárd dolláros kompani piaci kapitalizációja, vagyis részvényeinek összértéke most közelít a Microsoftéhoz.

ke_pernyo_foto_2018-11-15_9_08_54.png

Egyrészt az történt, hogy a bevételnövekedés ellenére az eladások stagnáltak vagy csökkentek. Ezzel párhuzamosan Tim Cook bejelentette, hogy ezentúl nem közlik az eladási számokat a hardvereladásoknál, ezentúl nem lehet tudni, csökkentek-e az eladások, vagy ha igen, mennyivel. Csak a bevételeket közlik.

Másrészt az történt, hogy a beszállítók is elkezdtek profitcsökkenést jósolni a legnagyobb ügyfelük eladásaira hivatkozva, ez pedig csak az Apple lehet.

Mekkora a baj? A részvény értéke tegnap is esett, folyamatosan esik. A buy besorolásból most kezdik átminősíteni neutralba a papírt. Ha azonban fél éves távlatban, vagy még nagyobban vizsgáljuk a papírt, azért nem látszik annyira kétségbeejtőnek a helyzet. Még.

ke_pernyo_foto_2018-11-15_9_09_34.png

Legyünk benne biztosak: Tim Cook bejelentését jól megfontolta. Demózták, mi lenne a részvénnyel, ha a következő negyedévekben közölnék a csökkenés mértékét, és mi lenne, ha eltitkolnák. Az jött ki, hogy az egyszeri nagy sokk jobb lesz, mint a sok kicsi.

És hogy csökkenések jönnek, az egészen biztos. Az Apple mostanra az összes termékén végrehajtotta a gumicukor-trükköt, vagyis a termékpaletta széthúzását a magasabb ármező irányába. Az alsó végek levágása még nem mindenhol történt meg, iPhone SE már nem kapható, de régi MacBook Air még igen. Nemsokára azonban nem tudsz Apple-terméket venni kevesebb pénzért, mint amiért korábban prémium szintű Apple-terméket vettél. A prémium szint meg elszállt.

Akkor, amikor a kínai és indiai piac az olcsóbb készülékekért kiált, és a consumer technológia ott tart, hogy a mindennapi dolgokra bőven elég gyakorlatilag akármilyen összetételű hardver, és csak a borítás minőségére és az ergonómiára kellene figyelni, az Apple bekeményített. Izzadságszagú, haszontalan vagy kicsi haszonnal járó, de drága technológiákat fejlesztett, amire mutogatva kér többet. Kétségbeesetten próbálnak differenciálni egy olyan korban, amikor a differenciálás egyre kevésbé van benne az emberi fejekben.

Kártolnak.

A kártolás a gyapjú vagy pamut lazítása, párhuzamosítása. Az a folyamat, amikor a gubancokat arrébb tolják fesűkkel, egyre hátrébb, amikor a végére már nem marad kár. Az Apple kártolása abból áll, hogy a stagnáló eladások miatti befektetői pánikot arrébb tolták, mégpedig masszív áremeléssel. Amíg nem jönnek az eladási számok, de jönnek a magasabb bevételek, addig nincs oka panaszra senkinek. Nem baj, hogy nem nő az Apple-használók tábora, amíg többet fizetnek. Az Apple ráerősített azokra a területekre is, ahonnan a bevételek növelését még várhatja: a szolgáltatások és a kiegészítők piaca egyre nagyobb lesz, több mint 100 mágnes került az új iPad Prókba, hogy BÁRMIT rá lehessen csatolni, és azt a valamit lehetőleg az Apple gyártsa.

Az Apple azzal, hogy elrejtette a hardvereladási adatokat, újabb lépést tett afelé, hogy önmaga is egyre kevésbé hasonlítson hardvercégre. Egyre inkább szolgáltató cég, és termékük az Apple részvény.

A Braeburn Capital cég neve kinek ismerős? A Braeburn név maga egy almakultivárt, egy almafajtát jelöl. A Braeburn Capital pedig egy pénzügyi alapkezelő cég, történetesen az Apple leányvállalata. Történetesen a világ egyik legnagyobb befektetői ők, és az Apple pénzügyi erőforrásainak 70 százalékát ellenőrzik. Ugye nem kell leírnom, micsoda pénzügyi tartalékkal, és micsoda hitelekkel rendelkezik a cég? Akik AAPL részvényt vesznek, a Braeburn Capitalból is vesznek egy szeletet.

A Wall Street Journalban jelent meg egy cikk erről nyáron, “Az Apple egy hedge fund cég, ami telefonokat gyárt” címmel. A cikket író professzorok elkezdtek az egész folyamatra nem az iPhone oldaláról ránézni, és érdekes dolgokat találtak. Például hogy milyen különös hedge fund is az Apple: csak minimális információt közölnek a Braeburn Capital befektetéseiről - ahogy egy hedge fund -, viszont egy hedge fundtól eltérően bárkit bevesznek ebbe a buliba. Bárki vehet részvényt ebből a különös portfólióból, és vesz is.

Az Apple egy hedge fund cég, ami telefonokat gyárt. Tim Cook meg egy pénzmérnök.

Az emberek, akik sikeresebbé tehetik a céget, a sales-es és marketing dolgozók. És a végén ők vezették a céget. És a termékekért felelős embereket kitették a döntéshozó testületből. És a cég elfelejtette, milyen jó terméket készíteni. Az érzékenység, a géniusz, amik abba a monopol helyzetbe hozták őket, szétrohadt azok miatt az emberek miatt, akiknek nem volt fogalma, mi a különbség jó termék és rossz termék között.

Ezt Steve Jobs mondta. Ezzel jellemezte a Xeroxot, a céget, ami simán beengedte őket a termékfejlesztőkhöz, akik megmutatták nekik az egeret és az ablakos elrendezést a kijelzőn. Amit ma számítógépként ismerünk, azt ott fejlesztették ki, de a marketing és sales csávóknak erről fogalma sem volt. Ők nyomtatókat adtak el cégeknek.

Nem, az Apple nem lépett az idézetben felvázolt útra, hiszen Jobs DNS-e még mindig ott van Cookban és a többiekben. De valami megváltozott náluk is. Továbbra is a termékeket hangsúlyozzák a hivatalos nyilatkozatokban, továbbra is állítják, mit sem változtak ebből a szempontból, de mégsem hiszem el nekik. Ahogy Jobs bemutatta az új termékeket, abból látszott a termékközpontúság. Ahogy Tim Cook jelenti be a termékeket, ahogy próbál hisztérikus állapotba kerülni, az inkább ijesztő.

Én szurkolok azon, hogy a részvények ára tovább süllyedjen. Süllyedjen addig, hogy válságmenedzsment következzen. Hogy megkérdezzék maguktól, hogyan jutottunk idáig? Menjenek vissza a kiindulási pontig. Szarják le, hogy az emberek nem vesznek több iPhone XS-t, mint egy héttel ezelőtt, csak annyit vagy kevesebbet. Fejlesszenek olyan termékeket, amiket érdemes lesz megvenni. Találjanak ki új termékeket, amik nagyszerűek, amik piacvezetők, amikre még nem gondolt senki.

Ne mondják azt, hogy we love the Mac, úgy, mint akik a pénzügyi fogások között megsimogatják a pénzügyi fogások elkészítésében segédkező számítógépeket. Mondják azt, hogy we are the Mac. We are the iPhone, iPad, és a többi.

De tudjátok, mi lesz ehelyett? Pár nap, pár hét, és újra növekedni fog a részvény értéke. Az Apple-nél pedig pezsgőt bontanak, és ismét azon dolgoznak, hogy miként tudnak több pénzt termelni. Nem azért, mert nincs nekik elég - azért, hogy fennmaradjon a hajó egyáltalán. Mert úgy látják, hogy ez tartja fenn a hajót. Nem látnak más utat erre.




süti beállítások módosítása