Akárcsak az iPhone X esetében, úgy a HomePodot is már kipróbálhatták egyes újságírók, illetve azok, akik a tech szcénában az Apple szerint előkelő helyen szerepelnek. Bár az ilyen előzetes beszámolók olykor meglehetősen túloznak egy-egy termékkel kapcsolatban, kiindulópontnak mindenképpen hasznosak.

Az érintettek mindössze alig pár órát tölthettek el a hivatalosan február 9-étől elérhető eszközzel, a vélemények egyöntetően pozitívnak bizonyultak. Többen is kiemelték, hogy a kategória többi versenyzőjéhez (Google Home Max, Sonos One, stb.) képest a HomePod érezhetően jobban szól, hangzása ráadásul olyan, mintha az ember egy kávéházban vagy egy kisebb élő koncerten lenne.

homepod-apple-music-image.jpg

A tesztelők szintén pozitívan csalódtak azzal kapcsolatban is, hogy hiába távolodtak el a hangszórótól, a remek hangzás mindvégig megmaradt és a hang ereje is a vártnál kisebb mértékben csökkent. Bár hivatalosan még egy ideig nem lehet majd összepárosítani két ilyen okos hangszórót, hogy akár sztereó, akár multiroom hangzást alakíthassunk ki vele, Lance Ulanoff tech újságírónak lehetősége nyílt rá, hogy mégis kipróbálja, milyen ez a valóságban.

Véleménye szerint az átlagos zenekedvelők imádni fogják ezt a felállást, ugyanakkor feltette a nagy kérdést, hogy a jobb hangzás, illetve az iOS integráció megér-e közel négyszeres árat mondjuk Amazon Echo-hoz képest, amely szintén nem egy csapnivaló termék.

A Siri integrációval mindannyian elégedettek voltak, Julian Chokkattu (Digital Trends) pedig azt is kiemelte, hogy kifejezetten hasznos, hogy az eszköz képes felismerni, hogyha a "Hey Siri!"-vel kezdődő kér(d)ést nem hozzá, hanem mondjuk a felhasználó kezében tartott iPhone-hoz intézték. Szintén hangot adott a letisztult dizájnnak, melynek köszönhetően szinte bármely lakásnak dísze lehet egy ilyen tárgy, hiszen mentes mindenféle hivalkodástól.

homepod-environment.jpg

A HomePod szürke és fehér színben vásárolható meg (pontosabban rendelhető elő), és ha igazak a pletykák, akkor mindegyik modell a saját színével megegyező, önállóan is cserélhető, két méter hosszú vezetéket kap majd. Ha már a vezetéknél járunk, fontos még kiemelni, hogy a HomePod kifejezetten alacsony fogyasztással rendelkezik, 50 százalékos hangerő mellett mindössze 9.25W-ot kér, ha folyamatosan szól a zene rajta, miközben üresjáratban beéri kevesebb, mint 1.8W-tal.

A cucc jelenleg az Egyesült Államokban, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban rendelhető elő, az értékesítés február 9-én indul, a magyarországi premier időpontja egyelőre nem ismert. Ha a hivatalos árakból indulunk ki, akkor itthon 119 990 forintos árcédulával nyithat majd a hangszóró, ami nem kevés, de a képességek, illetve a zenei teljesítmény ismeretében akár reális is lehet.