Jony Ive interjút adott, ami ritka mostanság, a sztárdizájner azóta tűnt el egy átlátszatlan cupertinói felhőben, amióta rá bízták az iOS-t. Ugyanezen időpont óta alig láttam tőle olyan hardverdizájnt, amit szívesen kitenne egy “Emlékezzünk Jon Ive-ra ezekkel a termékekkel” könyvbe. Nem azért, mert csak rosszakat készített, hanem inkább azért, mert nem készített semmit.

Jony Ive-ot is megkérdezték azonban arról, hogy lehet-e rosszul használni egy okostelefont, vagyis hogy a használata okozhat-e káros elváltozásokat az emberi viselkedésben. Az okostelefon-túladagolás egy globális jelenség, és egyre több lap foglalkozik a kérdéssel, így az Apple-nek jelenleg ez a legnagyobb PR problémája.

Jony Ive azonban kivágta magát: szerinte is lehet rossz a túl sok jó - ahogy mondta -, és a telefon állandó használata épp egy rossz felhasználás. Arra a felvetésre, hogy ő nem ellenőrizgeti-e állandóan az emailjeit, ezáltal nem használja-e ő is “rosszul” a technológiát, azt válaszolta:

Az Apple Watch-om mellett már nem.

Vagyis az Apple válasza a telefontúladagolásra egy másik kütyü, ami értesítéseket küld (nem hibáztatom őket, mi más lehetne?). És én aláírom, hogy egy órára pillantás sokkal gyorsabb és elegánsabb, mint a telefont buherni, alkalmasabb emberi beszélgetések lendületének hatékonyabb fenntartására, és ez fontos. De azért ne mondja senki, hogy a felhasználónak jobb, ha egy készülék bökögeti minden értesítés során. Hogy a megoldás a mentális függőségre egy bökögetőgép, ami még akkor is kocogtat minket, amikor épp egy percre máshová figyelnénk.

Az óra abban segíthet esetleg, hogy a függők ne izolálódjanak el teljesen. 

Itt van egyébként egy WSJ cikk arról, hogy az okostelefonok hogyan befolyásolnak minket. E szerint 80 alkalommal húzzuk elő a telefont átlagosan, és hogy mindez hogyan befolyásolja a fókuszt, a pavlovi reflexeink pedig miként alakították át a belső szerveink működését is.

A csuklónk böködése csak addig megoldás, amíg erre is ki nem alakulnak a pavlovi reflexek.

A függőségre nincs megoldása másnak, mint a függőnek. És függőnek lenni ugyan nem jó, de nem is feltétlenül halálos. Én például imádtam egy lányban régen, ahogyan a fejét félrebillentve, elegáns tartással nézegeti az okostelefonját, és gyakorolja a függőségét. Másoknak az alkoholizmussal kell megbirkóznia, ehhez képest ez a függés megfelelő szabályok betartásával kezelhető, és az életben simán jöhetnek olyan helyzetek, amikor a mentális lecuppanás is megtörténik, mert mondjuk fontosabb dolgokkal kell állandóan foglalkoznia az illetőnek.

Ahelyett, hogy a probléma kialakulása után kábé NYOLC évvel elkezdünk vészharangokat kongatni, inkább igyekezzünk egy olyan világot létrehozni, ahol érdemes felnézni.