Az Apple termékek 5 évvel a forgalomból kivonás után vintage-dzsé válnak, az Apple legalábbis ilyen minősítés alá sorolja be őket a hivatalos oldalán. A hatodik generációs iPod nano pedig 2012-ben kimúlt, így már hivatalosan is a vintage kategóriában van a Macrumors információi szerint, noha a fenti oldalra egyelőre még nem tették ki.

ipod_nano_as_apple_watch.jpg

És mit kell tudni erről a nanóról? Hogy ez volt a nulladik Apple Watch. Az emberek ugyanis szíjakat kötöttek hozzá, és elkezdték órának használni.

Igazi házibarkácsnak tűnik ez már a mai Apple Watch mellett. Egyrészt szögletes. Másrészt van rajta jack-kimenet a fülhallgatónak, vagyis hagyományos fülesbe is nyomja a zenét. Harmadrészt olcsó volt. És eléggé esetlenül állt mellé a szíj, de szerethető volt, pont olyan, mint amikor az emberek döntenek úgy, hogy a testükön viselik a technológiát, nem pedig a cégek.

Szép volt, a maga nemében. Az Apple hőskorára emlékeztetett.

Emlékezzünk erre az - immár vintage - időszakra az iPod nano számlapokkal.

ipodnano_watches_100411_001.jpg

Majd nézzük mellé az Apple Watch számlapokat.

unparalleled-beauty-in-watchfaces-live-animated.jpg