Tegnap írtam arról, hogy az új iOS-ben debütáló fájlrendszer elviekben gyorsabb működést tesz lehetővé az SSD-ken és a flash háttértárakon. Nem tudom, ebből ki mennyit érzékelt, de a sztorinak van még egy adaléka. Ezt Renaud Lienhart, az Apple egyik mérnöke osztotta meg Twitteren.

Ő azt állította, azért tűnik harapósabbnak az új rendszer, mert egy csomó animációból lecsippentettek.

Nem tudni, hogy valójában ennek mi volt a célja, az animációk finomhangolása, vagy tényleg egyszerűen csak így akarta az Apple gyorsabbnak feltüntetni a rendszerét. Ráadásul pont akkor, amikor épp egy másik fajta gyorsulást szeretnénk érezni, ami történetesen az új fájlrendszerből adódik. 

speed-up-ios-7.png

Nagy gyorsulást egyébként egyelőre egyik újítás sem hozhatott, a Verge újságírója legalábbis egymás mellé állított régi és új iOS-t használó iPhone-on nem látott szabad szemmel különbséget. 

De azt ő is érezte, hogy fürgébb.

Az a lényeg, nem? Hogy érezzük. Aztán hogy úgy van-e, kit érdekel.