Ha arra számítasz, hogy most majd hardverekről szóló pletykákkal találkozol, ha gigaflopsok és terabájtok röpködnek majd, tévedsz. A pletyka 

megint színekről szól. Most épp a vörösről.

red-iphone.jpg

A mostani iPhone 7 és 7 Plus utódai kapnának egy vörös színű borítást opcionálisan, ezeket a Macotakara jelentése szerint iPhone 7s és iPhone 7s Plusnak hívnák majd.

Jövőre várható ugye egy olyan iPhone 8-as is, aminek a pletykákban terjedő specifikációit el sem akarjuk hinni. Itt olvashattok erről bővebben. E mellett a messianisztikus telefon mellett jelenne meg tehát két unalmasabb update, vörös színnel.

Én azt gondolom, hogy ha az Apple tényleg akarja jövőre frissíteni az iPhone 7-et, és egy iPhone 8-at is kiadnának, akkor valószínűbben nyúlnak majd az egyszer már elsütött poénhoz: az iPhone 5s megjelenése évében iPhone 5c néven is pioacra dotak telefonokat. Ezek hardvere szinte teljesen megegyezett az egy évvel korábbi csúcskészülékekhez, azzal a különbséggel, hogy mindenféle színes tokot kaptak. Most szinte ugyanez lenne a helyzet, ezek alapján az Apple a színnel próbálná feldobni a termékpalettát, szóval az iPhone 7c és iPhone 7c Plus elnevezés sokkal világosabb lenne ilyen esetben.

És ha valaki azt gondolná, hogy az Apple és a színek kapcsolata Tim Cook idején lett csak ennyire fontos, jelezném, hogy az Appleblog (feat. Almalé és Kungfu) 2008 januárjában a "Rózsaszín iPod nano, juhé" című poszttal startolt.