A WhatsApp készítői bejelentették, hogy a korábban már ígérgetett, de tökéletesen és teljesen meg nem valósult végpontok közötti titkosítást végre kiterjeszti az összes kommunikációra, az összes eszközön. Ez azt jelenti, hogy ahogy az Apple, ők sem fogják tudni kiszolgáltatni az ügyfelek kommunikációját hatósági adatközlési felhívásra sem. 

Korábban már emlegették a WhatsApp-os srácok, hogy készül ilyesmi, de leginkább Androidra valósult meg, és ott sem megfelelő módon. Most viszont újra meglovagolták az Apple kontra FBI hullámot, és ők is húznak a védelmen.

iphone-screenshot.jpg

Fontos hozzátenni, hogy Magyarországon így nem biztos, hogy legálisan használható az alkalmazás. Korábban azt híresztelte a magyar belügy, hogy két év börtönnel is büntethetnék azt, aki titkosított kommunikációt használ. Aztán, amikor rájöttek, hogy nagyjából az okostelefonokat kellene emiatt betiltani, módosított Gulyás Gergely, és elmondta, hogy a tiltás a

telefonokon ingyen telepíthető titkosító appokra vonatkozik majd.

Mindenki döntse el, hogy a WhatsApp hová tartozik ebben a kijelentésben. Valóban, nem olyan, mint mondjuk a magyar fejlesztésű - gratula - CryptTalk, de ezekben az időkben tegye fel a kezét, aki el tud igazodni az ilyen általános kijelentésekben. 

A Belügyminisztériumnak elküldtük a kérdéseinket ezzel kapcsolatban, amint megjön a válasz, azzal frissül a poszt.

A válasz a kérdésre, miszerint büntethető lesz-e az alkalmazás használata a jövőben, valamint hogy miként kívánják megállapítani az egyes appok büntethetőségét, és erről tájékoztatni a lakosságot: 

Az Ön által feltett kérdésekre a terrorellenes akcióterv szolgál válasszal, amely jelenleg is egyeztetés alatt áll. Ebből következően kérdései idő előttiek.