Tavaly november elejére a Plex jelentette be, hogy el is készültek az új Apple TV-re készített appal. A felhasználók saját médiafájljainak katalogizálására és lejátszására szolgáló cucc annyira kellett az Apple TV-re, hogy már 2010-ben megjelent a jailbreakelt verzió. Nem volt egyszerű feltenni, de aki nagyon akarta, nem adta fel. Az átlagember nem akarta annyira.

movies-preplay_1.png

Aztán most januárban váratlanul megjelent a Netflix, ami a saját médiáink könnyebb elérése mellett egy új dimenziót adott az Apple TV-nek: az előfizetés alapú médiaböngészést, egy hatalmas, részben máshol nem vagy csak nehezen elérhető tartalmak között.

Most pedig megjelent a VLC is az Apple TV-re, egy kis késéssel. A VLC-t a kétezres években is aktív netező közösség csak az "ez mindent elvisz" kifejezéssel jellemzett, a lejátszó ugyanis a kodekpakkok helyett egy egyszerű telepítés után megette nagyjából az összes fájlformátumot. Itt olvashattok első benyomásokról.

local_network.jpg

A VLC az Apple TV-re olyan, mintha elhívnád randizni az egykori óvónénit, akibe hat évesen szerelmes voltál. Jólesik felidézni a múltat, és kétségkívül megtalálod az előnyeit a találkozásnak, de közben rájössz, hogy az évek alatt azért megváltoztak a dolgok. Mégis, a VLC kellett már az Apple TV-re.

Hogyan működik? Háromféleképp lehet tartalmat küldeni a lejátszóra, és ezek egyike sem az a megoldás, hogy rádugsz egy HDD-t az Apple TV-re, mert ilyet ugye

nem lehet:(

A Local Network a legkézenfekvőbb, a VLC felismeri a Windows Share, a DLNA/UPnP médiaszerveket, FTP vagy épp Plex szervereket, és megkeresi rajtuk a bekajálható tartalmakat. Egyébként ha az Airport Extreme-re USB-vel kötünk egy külső merevlemezt, ennek a tartalmát a hálózatunkon megosztja a rendszer, így itt is meg kell jelenniük az ott tárolt filmeknek.

A Remote Playback úgy működik, hogy a VLC alkalmazás a tévéden megjelenít egy url-t ,amit be kell gépelni a böngésződbe (ekkor veszed észre, hogy az óvónéninek időközben nőtt egy kis bajsza), a megnyitott weboldalon pedig egy egyszerű drag&droppal elkezdhetünk streamelni mondjuk a laptopunkról egy fájlt. A fájlokat a stream után elérjük az Apple TV memóriájából, egész addig, amíg meg nem telik - ekkor automatikusan törlésre kerül a tartalom.

remoteplayback_ios_webpage_1.jpg

A Network Stream esetében pedig egy url-t kell beírni (ne feledjétek, hamarosan BT keyboardok is párosíthatóak lesznek az Apple TV-vel), és már indul is a stream külső forrásból.

Jól látjátok, egyelőre a felhő alapú szolgáltatók, mint például a Dropbox, nem használhatóak forrásként. Ez hamarosan megváltozik, már most is tesztelik ezeket a lehetőségeket.

Ami viszont pozitív: a lejátszó lerántja a feliratokat az OpenSubtitles.org-ról, amivel máris utat mutat a Netflixnek, akik ezt nem tudják ilyen egyszerűen megadni a hazai felhasználóknak (itt van egy cikk arról, hogyan lehet mégis magyar feliratokat belegyömöszölni a Netflixbe).

download_subtitles_1.jpg

Szóval ahogy érkeznek az alkalmazások, amik sorra törik meg az Apple TV korábbi szigorát, plusz ahogy egyre több szolgáltatás lesz elérhető nálunk is, a kis set top box egyre kívánatosabb eszköz lesz.