Mindkét vállalatnál bevezették, hogy a női dolgozó a cég költségére lefagyaszthatja a petesejtjét. Ha inkább a munkájára és a karrierjére koncentrálna, de közben nem szeretne lecsúszni a gyerekvállalásról sem.

Az eljárás kábé 10 ezer dollár az Egyesült Államokban, plusz évi 500 a tárolásért. A Facebook 20 ezer dollárig kifizeti a költségeket, az Apple pedig január óta állja az ilyen számlák kifizetését.

Az Apple egyik képviselője válaszolt is ebben az ügyben a a Techcrunch-nak:

Folyamatosan bővítjük a nők számára elérhető juttatások körét, egy új, hosszabb szülési szabadságot adó program is elérhető, a meddőségi kezelésben pedig segítünk, így a kriokonzerválás és a petesejt-fagyasztás is része a támogatásnak. Kínálunk egy örökbefogadásban segítséget nyújtó programot, ahol az Apple az adoptálással kapcsolatos, támogatható kiadásokat megtéríti. Lehetővé tesszük a nők számára az Apple-nél, hogy ne csak életük legjobb munkáját végezzék, hanem figyeljenek a szeretteikre, és családot alapítsanak.

Az Apple láthatóan szeretné magához csábítani a női vezetőket, ahogy azt Tim Cook gyakorlatilag ki is nyilatkoztatta korábban. A Senior Vice Presidentek között továbbra is csak egy nő van, Angela Ahrendts. Nem neki szól a mostani juttatás: 54 éves és három gyermeke van, nem valószínű, hogy még gyarapítaná a családja számát.

Screen Shot 2014-10-15 at 09.37.15.png

Viszont, mint az egy korábbi interjúból kiderült, rohadt kemény jobb pozícióban dolgozni az Apple-nél. Bármikor emailt kaphatsz, amire azonnal kell reagálnod, tök mindegy, hogy a családoddal vagy a játszótéren, vagy moziban ülsz. Ebből a szemszögből az Apple-szóvivő utolsó mondata nagyon szépen hangzik, de a gyakorlati megvalósításban akadhatnak azért döccenők.