A pletykák szerint ugye az nagyobb méretű iPhone-ok után az iPadek is megkapják a boostot. Egy 12,9 colos iPadet ígérnek, sőt korábban még azt is emlegették, hogy idén meg is érkezik.

reuters_ipad.jpg

A Wall Street Journal most arról ír, hogy az iPhone 6 Plus túlkereslete miatt nem tudják időben megkezdeni az óriás iPad gyártását. A Foxconnak ráadásul nehézségekbe ütközik összefogdosni a megfelelő mennyiségű munkást az üzemeibe. Ez utóbbi állítás még a laptop méretű tabletnél is sokkolóbb, pár éve ha száz embert vettek fel, ezren álltak sorban a bejárat előtt. Most, úgy tűnik, a béremelések ellenére sem annyira vonzó már elektronikai cuccokat összeszerelni.

A nagy iPad állítólag ugyanakkora felbontással jön, mint az iPad Air (2048 x 1536), és a 12 colos MacBook Airhez hasonlóan decemberben kezdik el a tömeggyártását. Azt meg csak remélem, hogy az újdonságnak ígérkező Air és a nagyobb iPad nem egy és ugyanaz a termék.

Értitek, mire gondolok:

61tcsS9WqwL.jpg