A pletykák szerint az Apple szeptember második vagy harmadik hetére tervezi az idei Nagy iPhone Eventet, amin bemutatkozik legalább a kisebb, 4,7 colos iPhone 6-os, előre telepítve az iOS 8-cal. Emiatt a szoftveresek is nagyon igyekeznek, hogy készen legyenek a startra, a GM verzió legkésőbb szeptember elejére meglesz.

A gyártással összefüggő bizonytalansági tényezők döntik el, hogy végül mikor lesz a keynote, és ehhez képest pontosan mikor lehet majd kapni az új iPhone-t. Ugyanezen okból döntenek majd az utolsó pillanatban arról is, hogy az eseményen helyet kap-e az 5,5 colos modell, vagy annak bemutatását későbbre időzítik.

Az iWatch-csal kapcsolatban síri csend van.

Az OS X Yosemite-nek tehát várni kell, hogy elüljön a taps: állítólag egy hónappal később, októberben mutatják be a végleges operációs rendszert, mellé pedig új hardvereket is várhatunk. Október végén jelenik majd meg állítólag a Mac App Store-ban az egyelőre befejezetlen Yosemite, akkor ismét leteszteli pár tízmillió ember az Apple szervereinek strapabírását.

macs.png

A pletykák szerint az asztali rendszer mellé egy 4K-s valamit is bemutatnak, vagy iMacet, vagy egy Cinema Displayt várhatunk tehát. Várható még egy 12 colos Retina MacBook is, az eddigieknél sokkal vékonyabb és könnyebb kivitelben. Az Apple szerint az iparág egészét megrázza majd, amit készítettek, amivel valószínűleg a ventilátoros hűtés elhagyására céloznak, az ehhez szükséges processzor beépítésével természetesen. Hogy ez a Pro családból nő ki, vagy az Air-ek közül, esetleg egy új kategóriát hoz létre az Apple, nem tudni.

Húzós lesz az év második fele, tartsátok a levegőt a tüdőtökben, a pénzt a pénztárcátokban.