A hét legizgalmasabb híre biztosan az volt, hogy az Apple betört az autókba is. A héten bemutatott CarPlay nevű rendszer rövidesen ott lesz a Mercedesekben, Ferrarikban és Volvókban, aztán nem sokkal később még számtalan gyártó járművében is. Az autók sajátosságaihoz alkalmazkodó iOS 7-dizájnú ui-val egy rakás olyan feladatot elvégezhetünk, amihez eddig a telefont kellett nyomkodni vagy az autók többnyire béna menüiben kellett kotorászni (bár az is tény, hogy az iOS színes minimalizmusa nem passzol mindegyik autó belteréhez).

A rendszer a legtöbb újságírónak tetszett, leginkább csak azt kifogásolták, hogy a korábbi modelleken nem lesz elérhető a szolgáltatás. Na erről derült most ki, hogy de, talán mégis.

carplay-benz-03.jpg

A Mercedes ugyanis bejelentette, hogy valamilyen módon a régebben vásárolt autókban is használható lesz a CarPlay. A pontos metódust nem fejtette ki, de az biztosnak tűnik, hogy a márkakereskedőknél történik majd meg az utólagos telepítés. Ami alapvetően szuperjófej lépés a Mercedestől, úgy látszik, az értékmegőrzés kifejezés jelent még valamit a németeknél.

Ez persze csak az első lépés. Igazából én már azt várom, hogy a Gusztiautónál és a BélaCar-nál jóárasítva adják majd azokat a kiteket, amiket a műszerfalba fúrva te magad is bevezetheted a CarPlay-t a saját autódba, bármelyikbe, amelyiknek van adatokkal dolgozható informatikai rendszere.

Addig is ott vannak az olyan félmegoldások, mint az iCarConnect HD (kösz Bence) és társai.