Ma éjfélkor kezdik meg a magyar mobilszolgáltatók az új iPhone-ok forgalmazását. Ráadásul rögtön kettő, a készülékek befutnak a T-Mobile Alléban található üzletébe, meg a Vodafone-hoz is, a Fashion streetre (leánykori nevén: Deák Ferenc utcába), a Smart Store-ba.

Amire viszont a gyorsnaszád kormányosain kívül senki sem számíthatott: már ma hajnalban elkezdődött a sorban állás, pontosabban sorban ülés. Az Alléban reggel nyolc előtt már hatan várakoztak, köztünk régi olvasónk, Charlie is. Tőle tudjuk, hogy a sor elejét két idősebb bácsi stoppolja, ők lesznek a szerencsés elsők, akik hazai előfizetéssel is megvásárolhatják a mobilt.

1378250_10202086343817999_2132062130_n.jpg

1381281_10202086342937977_1779229190_n.jpg

Valójában egyébként nem ők: rövid kérdezgetés után kiderült, hogy csak megbízott sorban állók, egyébként biztonságiak a "főnök" cégében, helyette várakoznak, de a döntő pillanatban majd átadják neki az első pozíciót.

A T-Mobile egyébként elég tisztességesen felkészült, a plázát végigpakolták székekkel (biztosan több lesz az ülőhely, mint a mobil), tízkor előregisztráció lesz, hogy kiderüljön, ha valakinek tartozása van, és azt időben rendezni tudja, különben nem kap mobilt. Regisztrációtól függetlenül nem lehet elcsatangolni, aki iPhone-t akar, annak végig kell ülnie ezt a néhány órát, pisilni is csak úgy lehet elmenni, hogy a helyedre ültetsz egyet a két műanyag bábuból, amiket direkt erre a célra tartanak.

Illetve opció még persze az is, hogy gyorsan alapítasz egy céget, felveszel az első alkalmazottadat, aztán első feladatként rögtön elzavarod sorban állni.

update: a sorban állóknak kuponok járnak, ami beválthatnak italra vagy ételre. Íme a menü:

fotó_3.JPG

Update 17:22: 

ÓRIÁSI DRÁMA, kiderült, hogy 16 gigabájtosból fekete, arany és fehér színeket lehet majd kapni, 32 gigabájtosból csak feketét, 64 gigabájtosból viszont SEMMILYET. iPhone 5c-ből csak 16-os lesz, fehérben és kékben. A sorban reggel óta várakozó második és harmadik helyezett fiatalember (tehát az elsők, akik nem bérsorbanállók) viszont pont a 64-es iPhone 5s-ért jöttek, a jelek szerint HIÁBA! Haza is mennek.

Micsoda izgalmak, micsoda izgalmak! 

A Vodafone-előtti sorból egyelőre nincs hírünk hasonló emberi drámáról.