Tegnapelőtt az Apple bejelentette: három nappal az eladások megkezdése után eladtak 9 millió iPhone-t.

Gene Munster, az örökoptimista Apple-elemző pedig tegnap a Bloombergnek a saját, jóval szerényebb becslését magyarázta. Azt állította, hogy valójában a vásárlóknak körülbelül 4 millió 5s-t, és 1.5 millió 5c-t adtak el, 3.5 millió készülékkel a csatornákat töltötték fel, vagyis a szolgáltatók és nagy retailek vásárolták fel őket.

Elsőre nekem is az jutott eszembe, mint a tegnapi indexes hírszerkesztőnek: az Apple trükközik a számokkal. Hogy valójában a 9 millió nem "sold", hanem "shipped", vagyis ennyi készüléket szállítottak le a polcokra, amiket aztán eladnak. Ami nem baj, ha kommunikálják, és nem "sold"-nak hazudják a "shipped"-et. De a jelentésben nincs szó megváltozott számítási módszerről, meg egyáltalán, nem említik az alkalmazott metódust. És maga Munster sem említi, hogy bármi változott volna.

181301464.jpg.CROP.promo-mediumlarge.jpg

Sokat keresgéltem a megjelent cikkek között, és mindenhol éreztem ezt a bizonytalanságot. Végül a Business Insideren vállalkozott valaki, hogy elmagyarázza a helyzetet.

Ami úgy kezdődik, hogy mindkét félnek igaza van. Ami jó, mert általában az ilyen magyarázatok bizonyulnak igaznak a végén.

Szóval Munster jól mondhatta: a 9 millióban benne vannak a szolgáltatóknak eladott, a csatornákat feltöltő készletek is. Valószínűleg a még készleten lévő telefonok nagy része iPhone 5c.

Az Apple is jól mondta: nem változtatott a számítási módszerén. Eddig és most is ténylegesen eladott készülékeket számoltak, attól függetlenül, hogy végfelhasználó a vásárló, vagy az AT&T. Csakhogy eddig nem 5.5 - 3.5 millió volt a végfelhasználó vs. szolgáltatók felállás, hiszen amit legyártottak, nagyjából elkapkodták az emberek.

Más szóval: tavaly-tavalyelőtt nem volt 9 millió készülékük legyártva az első hétvégére, most igen. Eddig nem tudtak beletolni ennyi telefont az eladási csatornákba, most igen.

És ha mindez így van, akkor elmondhatjuk a következőket:

- az iPhone 5s nem volt annyira népszerű az első hétvégén, mint az iPhone 5
- az iPhone 5s és az iPhone 5c együtt kicsit nagyobb számban ment el végfelhasználók felé, mint az iPhone 5 tavaly
. Munster olyasmivel magyarázta a bizonyítványát, amit neki kellett volna a legjobban tudni

Most lenne ideje, hogy az Apple egy közleményben tisztázza a kérdést. Valószínűleg ők is ezt mondják majd egyébként. A farkast kiáltóknak meg van egy ide vonatkozó közmondás.