Végre: igazi pletykák, igazi nagyágyúk, nem béna update-ekről kell írni, mint tegnap. Szóval a Daring Fireball szerzője, John Gruber úgy értesült, hogy az iOS 7 fejlesztése nem az elvárt ütemben zajlik, így elképzelhető, hogy késni fog az operációs rendszer. Hovatovább: a lemaradás akkora, hogy néhány programozót át kellett csoportosítani az OS X 10.9-részlegről. Nota bene: így a hagyományos operációs rendszer premierjét is el kell majd tolni.

iOS7.jpg

Az ilyesmi egyébként nem előzmény nélküli az Apple-nél. 2007-ben ugyanez történt, akkor a Leopard júniusi premierje csúszott az iOS-re átcsoportosított szakemberek miatt. Persze akkor még Mac OS X-nek hívták az OS X-et. Csak mondom.

A hír azért is érdekes, mert ha csak az iOS 6-oshoz hasonló update-re készülnének, akkor aligha lenne szükség a programozószivattyúra. Könnyen lehet, hogy az új verzió jelentősebb változást fog mutatni, mint a korábbiak. Ezt a gyanút támasztja alá, hogy az iOS 7 lesz az első, aminek a fejlesztése Jony Ive-hoz tartozik, és ha a dizájnterminátor megkaparint egy területet, akkor ott rendszerint elég nagy fennforgás szokott realizálódni (a régi értékek devalválódása mellett).

Egyébként egyes források meg is erősítik ezt: azt állítják, hogy az iOS 7 hatalmas változást hoz majd magával a felhasználói felületben, ami ugyan elszomorítja majd azokat, akik a gazdag textúrákat szeretik, de a fejlesztésben részvevők többsége nagyon izgatott. Szóval valami forradalmacska készül az Apple-nél.