2010 szeptemberben vásároltam meg az iPhone 4-esemet a T-Mobile-nál. A mai napig használom, két másik telefonnal együtt hurcolászom a táskámban őt is, megszolgált.

Tavaly ősszel azonban, ahogy ültem egy széken, kicsúszott a zsebemből, rá a betonra. Ilyet csinált ugyan már máskor is, de most a sarkára landolt, és berepedt az előlapi üveg. Nem volt vészes az ügy, a kijelzőig nem ért le a sérülés, de egyből eszembe jutott a biztosítás. Igazából már akkor eszembe jutott, amikor láttam a telefont leesni, emiatt nem volt mini szívroham meg hasonlók. A vásárlás napján kötöttem a T-Pontban, azt ígérték, ha leejtem, összetöröm, ellopják vagy bármi kellemetlen történik a telefonnal, adnak egy újat egy kevés önrész leperkálása után.

Gondoltam, kipróbálom, igazat beszéltek-e, és megosztom veletek a tapasztalatokat. Figyelem: ezek a tapasztalatok a T-Mobile-ra vonatkoznak, a többi szolgáltatónál nem teszteltem a hasonló szolgáltatásokat.

Lássuk, mi a teendőnk. Ha be akarsz jelenteni egy biztosítási eseményt, először nem a szolgáltatóhoz kell menni, hanem felhívni egy számot (+36 80-300 030), ahol kapsz egy kárszámot. Ezzel mehetsz majd egy szervizzel ellátott T-Pontba, ahol adják majd a cserekészüléket.

A bejelentéskor a következőkre kell figyelni:

1. Ha eltört a telefon, azt te törted el. Nem a kisfiad, nem a szomszédbácsi, hanem te.

2. Ha megkérdezik, funkciójában vagy bármi egyébben problémát okoz-e a törés, a válasz az, hogy igen. Én először azt mondtam, amúgy semmi baja az iPhone-nak, működik, és nem zavar a repedés, ekkor közölték, hogy ez esetben nem tudják cserélni. De javasolták, hogy menjek el egy T szervizbe, és mutassam meg a készüléket egy ottani munkatársnak. Ő biztosan találni fog valami diszfunkciót. Majd hívjam őket vissza, és adjam a szervizest, aki megerősíti, hogy ez a dolog így menthetetlen. Tök jó fej volt az ügyintéző, egy szavam sem lehet.

Mégis halogattam a dolgot, mert igazából tényleg nem zavart a repedés, meg olyan kényelmetlennek is éreztem ezt az egész keresztbehívogatást. Egészen addig húztam, amíg megint le nem esett a telefon: most már ki is tört egy darab üveg belőle, úgyhogy elhatároztam, itt az idő.

Felhívtam újra a számot. Most egy másik ügyintéző vette fel, aki egyáltalán nem volt kedves. Unott hangon beszélt, tudomásomra adva, hogy neki egyáltalán nincs kedve ehhez az egészhez, helyenként vádló hangsúllyal megspékelve. "Tavaly szeptember óta várunk magára, hogy visszahívjon minket, hm" vagy "Mikor történt a törés? Hát látom uram, megint nem siette el a dolgokat" és hasonlók. Tudomásomra hozta, hogy:

3. a biztosítási eseményt 48 órán belül be kell jelenteni telefonon.

Egy ideig ellenálltam a kellemetlenkedésnek, de aztán inkább abbahagytam a kardozást. Ismertem ezt a fajta viselkedésmintát, a másik fél úgy akarja érezni, hogy uralkodik rajtad, és ha ellenállásba ütközik, ott tesz keresztbe, ahol tud. Így aztán csendben hallgattam, vártam a kárszámot. Megkaptam.

A számmal bementem egy T-Pontba, ahol a szervizes megnézte a készüléket, közölte, hogy csak a telefont cserélik, a tartozékokat nem (a biztosítós számon azt mondták, minden tartozékot is be kell vinni), majd hátrament, és közölte, hogy nincs iPhone 4-esük, de rendelnek, és sms-ben értesítenek majd, ha megjött.

Öt nap múlva jött az üzenet, hogy mehetek. Otthon csináltam egy backupot, aztán egy restore-t, becsomagoltam a telefont, könnyes búcsú, aztán indulás. Beérkezve megkérdeztem az ügyintézőt: ez új iPhone lesz, vagy felújított? A választ feltettem már korábban is a többi velem foglalkozó munkatársának is, a válasz mindig ez volt: új, teljesen új, zsírúj, vadiúj.

A telefont végül nem gyári csomagolásból, hanem egy teljesen fehér, számmal jelölt dobozból vette ki. Aláírtam néhány papírt, befizettem a töréscserénél szokásos 6000 forintos önrész (helyett 5400 forintot, aranykártyásoknak 10 százalék kedvezmény), és készen voltunk. Megkaptam az új készüléket, ami ránézésre mindenesetre tényleg új (a buborékok azért vannak rajta, mert visszahelyeztem a fóliát).

fotó 1.JPG

Karcmentes üveglapok, rajtuk fólia, az oldalsó fémkereten egyetlen mikrosérülés sincs. A szervizt elhagyva egy másik pultnál ugyanezzel a lendülettel le is mondtam a biztosítást, többé nincs rá szükségem, nemsokára túladok ezen a telefonon.

Viszont: most már egy gyakorlatilag új iPhone 4-est adok el, karmentesen, friss akksival, nem egy két és fél éves, leharcolt, gyorsan lemerülő harcost. Az új készülékről már most annyit el tudok mondani, hogy legalább feleannyira gyorsan merül, mint az elődje, szóval jól jár, aki megveszi. iDoki szerint ezért a képességért minimum 20 ezer forinttal többet el lehet kérni a piacon.

fotó 2.JPG

Havonta 790 forintot fizettem a biztosításért, 30 hónap alatt kifizettem (inflációt nem számítva) 23.700 forintot. Ezért cserébe az első pillanattól kezdve levették a vállamról a terhet: mileszhaleejtem, mileszhaellopják. Nekem már ez is megérné, de plusz kaptam a felmondás előtt egy újnak mondott készüléket. So much win.