A most kiborult Mike Daisey-bili tanulságos, egyben szomorú. Tanulságos, mert megmutatja, milyen egyszerű az emberekkel elhitetni bármit, amit el akarnak hinni, és szomorú, mert egy olyan esetet mutat be, amiben mindenki rosszul járt.

Mike Daisey 2010 óta tartja híres anti-Apple beszédeit (The Agony and the Ecstasy of Steve Jobs), gyakorlatilag emiatt vált híressé, mondanom sem kell, egyszemélyes show-inak központi témája az Apple kínai beszállítója, a Foxconn. Attól eltekintve, hogy a beszéd tobzódik a demagóg, érzelmekre ható kiszólásokban, néhány tényt is megemlít, amik sokkolóak. Mike Daisey látott dolgokat Sencsenben, amik sokkolták.

És amikről most kiderült, kitalálta őket.

A leleplezés teljes története adásba került a This American Life rádióműsorban, ahol korábban tényként állították be Daisy történeteit. A chicagói adó éppen ezért tartotta lelkiismereti kérdésnek, hogy egy egész órán át ezzel a témával foglalkozzon. A teljes adás leirata itt olvasható, ebből szemezgetek a továbbiakban. Izgalmas egyben elolvasni egyébként.

Ira Glass rádiós elmondja, hogy amikor először adásba adták a Daisy-sztorit, megpróbáltak utánajárni a történet hitelességének. El akarták érni a kínai tolmácsot, akinek segítségével Daisy Sencsenben állítólag Foxconn-dolgozók százait beszéltette, de nem sikerült. Daisy nem tudott elérhetőséget adni hozzá. Elfogadták ezt, és ez volt a hiba saját bevallásuk szerint, leadták, hogy itt egy ember, aki megjárta a poklot.

Daisy történetei először Rob Schmitznek, a Marketplace rádióadás kínai tudósítójának szúrtak szemet. A Sanghajban élő újságírónak gyanús lett néhány részlet, ami nem illik a mindennapok Kínájába. Az egyik: Daisy azt állította, a Foxconn bejárata előtt, ahol szóba elegyedett a munkásokkal, fegyveres őrök álltak. Schmitz számtalan kínai gyárban járt, tudta, hogy csak a rendőrség és a katonák hordhatnak fegyvert. Utánajárt a tolmácsnak.

Jobb híján a hagyományos módszert alkalmazta: beírta a Google-be azokat az információkat, amiket ismert. Így kezdte felhívni a Cathy nevű tolmácsokat Sencsenben. Megtalálta.

Cathy Lee meghallgatta Daisy előadását, és elmondta: keveréke annak, amiket tapasztaltak olyan dolgokkal, amiket csak meséltek nekik az emberek vagy a hírekben volt olvasható, és egy rakás olyan történetet mesél az előadó, amik nem történtek meg. Az egyszemélyes előadás legsokkolóbb és legdrámaibb jeleneteit kitalálták.

Egyrészt szó sem volt akkora nyomozó munkáról, amekkorát Daisy állított. Két reggel kimentek a Foxconn bejárata elé, összesen kábé 50 emberrel beszéltek. Fegyveres őrök nem voltak. Daisy azt állítja előadásában, hogy 12, 13 és 14 éves dolgozókkal is találkoztak. Cathy csak egyetlen lányra emlékszik, aki 13-nak nézett ki, de valójában nem tudták meg a korát. Persze köztudott, hogy a kínai gyárakban nem sokat törődnek a munkára jelentkezők életkorával, és a gyerekmunka probléma az itt dolgoztató egyesült államokbeli cégeknek. Az Apple ugyanabban az évben, amikor Daisy odalátogatott két napra, tíz gyárban néhány százezerből 91 fiatalkorú munkavállalót talált az auditjai során.

Az anti-Apple szónoklat egyik legérzelmesebb része, amikor egy öregemberrel folytatott beszélgetését idézi fel Daisy. A kínai férfi az elbeszélés szerint a Foxconnál dolgozott, iPadek és laptopok fém borítását készítette. Az öreg kezét befogta a prés, ezért a keze roncsolódott, ami miatt kirúgta a cég. Daisy állítólag megmutatott neki egy iPadet, az öreg húzogatta a megnyomorított ujját a kijelzőn, és mondott valamit, amit a tolmács így fordított: ez egy csoda.

Cathy, a tolmács viszont sohasem fordított ilyet, az eset nem történt meg. Rob Schmitznek azt állította, ez olyan, mint egy mozijelenet, nagyon érzelmes, de nem igazi.

Egy másik jelenet az N-hexán vegyület körül forog, Daisy állítólag találkozott az iPhone kijelzőjét tisztító anyaggal megmérgezett emberekkel, akiknek remegett és használhatatlan volt a keze. Cathy ilyen esetre sem emlékezett, N-hexán-mérgezésről egyébként sem Sencsenből, hanem 1500 kilométerre onnan, Suzhouból lehetett hallani korábban. Rob Schmitz - Mike Daisey-vel ellentétben - tényleg készített interjút az érintett munkással, így jól ismerte a történetet.

Amikor Daisyt szembesítették ezekkel, nem tagadott. Azt mondta, tényleg nem találkozott ilyen mérgezésen átesett emberekkel. De meg kell értenünk, hogy az ő munkája összetettebb ennél, a tényeket a drámaisággal kellett kevernie, hogy hatást érjen el. A teljes védekezését itt lehet olvasni.

Ha van olyan mozgalom, ami a kínai gyárakban az Egyesült Államokban is elfogadható körülményeket, a kötelező munkaidő, a munkavédelem és az alkalmazottak életkor-előírásainak betartását kívánja kiharcolni, Mike Daisynél jobban senki nem vághatta volna pofán őket. Ezután mindenki legyint majd a Kínából érkező történetekre, és senki nem veszi komolyan a valódi oknyomozást. Az olyat, amivel találkozhattunk korábban, amikor egy kínai riporter munkásként jutott be a gyárba, és a valódi mindennapokat mutatta be. Igaz, azok nem szóltak a Daisy-féle kegyetlenségekről, de legalább igazak voltak.

Hozzátenném, hogy amit a This American Life csinált, az példaértékű, még ha hibáztak is, ez az igazi újságírás. Hiteles médiumok százai vették át a Daisy-sztorit úgy, mintha az lenne a megkérdőjelezhetetlen igazság, Magyarországon is van példa bőven. Valójában ez indította be a lavinát, aminek egyenes következménye az anti-Apple-hisztéria, ami annyira jellemző errefelé.