A tavalyi foxconnos tragédiák, öngyilkosságok után alapvetően megváltoztak az erőviszonyok. Egyrészt az Apple jobban ránézett a beszállítói körmére: sokkal több auditot zavartak le tavaly, mint előtte bármikor (2011-ben 229 átvilágítás szemben a 2010-es 127-tel), másrészt a Foxconn dolgozói is vérszemet kaptak. Már csak meg kell szellőztetniük egy tömeges öngyilkosságra vonatkozó fenyegetést, a cég máris megegyezik velük, javítja a munkakörülményeket. Ez egyrészt jó hír, mert noha az ottani körülmények nem feltétlenül olyan kirívóak Kínából, mint Európából nézve, a pozitív változás kell. Másrészt az ostor más hátán is csattan:

Az ilyen negatív hangulatkeltés miatt gondolhatja úgy az Apple, hogy nem elég a saját belső auditjait megsokszorozni. Külső, nonprofit szervezethez csatlakozott, akik külön vizsgálják majd meg a beszállítókat, független értékelést adva. Az Apple az első tech-vállalat, ami a Fair Labor Association tagja lett.

A nagyobb mértékű felelősségvállalás mellett kiadták a beszállítóik listáját is. Ezen a listán 156 cég szerepel, a tőlük rendelt anyagok, gyártás és szerelés adja értékben az Apple-beszerzések 97 százalékát. Ezzel átláthatóbbak lettek a termékekbe szerelt alkatrészek forrásai, így talán mi is jobban informáltak leszünk arról, pontosan mit is rejtenek az egyes burkolatok.