E heti hirdetőnk a MiniCRM, akik a legutóbbi iPad-játék után megkértek minket, teszteljük le, és osszuk meg a benyomásainkat az iPhone-ról, iPadről is használható MiniCRM rendszerről.

Az a rövidítés, hogy CRM, még nem feltétlenül mond nekünk sokat, ez a Customer relationship management, vagyis az ügyfélkapcsolat-kezelés rövidítése. Még így sem feltétlenül világos, pedig a tapasztalataim szerint sokszor káoszban fuldokló kis- és középvállalkozásoknak sokszor jönne jól, ha tudnák, mi ez.

Emlékszem, mikor régen dolgoztam egy ISO minőségbiztosítására és ügyfélkezelési rendszerére igen-igen büszke középvállalkozásnál - gyakorlatilag egy iszonyú nagy káosz volt, az ISO auditokon ment a vetítés meg a fejcsóválás, aztán meg az egyezkedés. De egyszer-kétszer beleszagoltam egy nagyobb hal, nevezetesen a GE légkörébe, és noha rosszul vagyok a multi vállalati kultúrától, de ott nem volt mellébeszélés. minden folyamat le volt követve egy erre felkészített rendszeren, és pontosan annak a seggébe rúgtak, ha gáz volt, akiébe kellett. Hatékonynak elég hatékony volt, na.

Persze ilyen rendszereket a legtöbb kis- és középvállalkozásnál nem éri meg bevezetni. Nagyok, drágák, macerás, egyeztetni a programozókkal, személyre szabni, átalakítani. Anélkül viszont marad az, hogy a munkavállalókra bízzuk a nyilvántartást, vezessen Excel táblát, írja a naptárjába, ragassza a monitorra egy cetlire, hogy el ne felejtse. Aztán reménykedünk, hogy nem borul ki egy nagyobb bili, a kisebbeket meg feltakarítjuk. Azokról az ügyfelekről, akik meg nem kapnak visszahívást, nem is tudunk.

Na erre a helyzetre találták ki a MiniCRM-et, ami szerződés és hűségidőmentes, azonnal igényelhető és bármikor felmondható, egyszerűen, általunk testre szabható ügyfélkövető rendszer, és ráadásul jól kiszámítható költsége van, munkatársanként 1,25 euró per nap, vagyis havi 10 ezer forint munkatársanként.

Ahogy elkezdtem pötyögetni a rendszerben, amit az ingyenes, 30 napos teszt igénylése után pár perccel már el is kezdhettem, úgy lett egyre világosabb, mennyi kapkodást és idegességet lehet megspórolni ezzel.

A rendszer egy webes ablakban fut, de gyorsan el lehet felejteni, hogy böngészőben vagyunk. Így aztán bármilyen iOS-eszközről is futtatható, de inkább kényelmesebb iPadről, iPhone-on nehéz nagyítás nélkül eltalálni a gombokat. Ott kezdjük, hogy felvisszük az ügyfeleket, akár manuálisan, akár csv fájlból. Partnerek, beszállítók, érdeklődők, és mindenféle potenciális vevő, aki lehet, hogy pont tőlünk akarhat venni valamit, de még nem is tudja, hogy mi azt áruljuk. Ebből az adatbázisból aztán szűrhetünk, akár egyedi címkék alapján is (szőke hajú partnerek pl.), indíthatunk Skype-hívást, vagy írhatunk emailt - ilyenkor a MiniCRM saját levelezője nyílik meg, előre szállított vagy később általunk felvitt sablonlevelekkel tarkítva. Az új ügyfelekről lehet látni, melyik munkatársnak mikor mi a teendője.

Az egész rendszer középpontjában aztán ezen ügyfelek, illetve az ügyfelekből képzett csoportok állnak majd, minden tevékenységet, hírlevelet, kampányt, folyamatok automatizálását rajtuk lehet lebonyolítani. Egyénekhez lehet teendőket beállítani, amiket mindig látunk, mikor járnak le, nem a munkatársak saját kis naptárja a figyelmeztetés alapja, hanem egy központi rendszer, amihez bárki hozzáfér jogosultság szerint. Egy központi helyen láthatjuk át, mely feladatok sürgősek, és mik várhatnak még. Lehet látni, ki mikor vált komolyabb érdeklődővé, aztán olyan ügyféllé, aki sokszor vásárolt nálunk - ezeket kiemelten érdemes kezelni a későbbiekben - figyelmeztet a program.

Szóval én azt javaslom, hogy a cégek vezetői, akik semmilyen rendszert nem telepítettek még, és hagyják, hogy a dolgok kizárólag a munkatársak képességeihez mérten alakuljanak, próbálják ki a rendszert ingyen. A MiniCRM azért szimpatikus, mert látszik, hogy az elégedett ügyfélre játszanak. Mindent kipróbálhatsz, nem kötnek magukhoz, az a koncepció, hogy aki egyszer elkezdte alkalmazni, érzi majd, hogy könnyebben intéződnek a dolgok, és a MiniCRM ügyfele marad.

És milyen kellemes, hogy a csinos ügyintézőm arcát nézhetem egész nap, kérdés esetén pedig bármikor felcsöröghetem a mobilján.