Főleg, hogy eddig sem követett. Csak jött velünk, és rögzített néhány pozíciót, meg wifi-routert, az Apple azonban kiadta az iOS 4.3.3-as verzióját, ami pontosan ezt a bugot javítja. A készülék ugyan továbbra is jegyzetel, miközben sétálunk, ám csak egy hétig, és az adatokat nem adja át az iTunes-nak, így az csak a mobilon lesz tárolva. Ráadásul amikor kikapcsoljuk a Location Servicest, azonnal törlődnek a mentések.

Az Apple elég gyorsan reagált a problémára, és még azelőtt javította azt, hogy egyetlen, a pozíciómentéssel összefüggő kínos eset is napvilágot látott volna.

De van hír a mostani frissítés ükunokájáról is: az Apple állítólag azon dolgozik, hogy ősztől már ne kelljen összedugni az iPhone-t az iTunes-szal, ha érkezik egy update, hanem azokat közvetlenül rá lehessen tölteni a telefonra vezetéknélküli kapcsolattal.

Egyelőre a legnagyobb problémát az jelenti, hogy ezek a programcsomagok sokszor fél gigabájtosnál is nagyobbak, a méretet tehát biztosan le kell csökkenteni. A másik, hogy jelenleg iTuneson keresztül megy a backup, így ha valami hiba következik be frissítés közben, még vissza tudjuk hozni a régi rendszert. Ha a számítógép nélkül folyik a frissítés, meg kell oldani, hogy valamilyen online tárhelyen is elérhető legyen a régi rendszerünk.