Egyre több levélre válaszol maga Steve Jobs, a stílus mindig ugyanaz: rövid, lényegre törő, a szentimentalitást nélkülöző, arrogáns.

Most egy svájci fickó, a helyi Apple-felhasználókat képviselő Paul Shadwell írt az öregnek, amiben számon kérte őt az iPad európai csúszása miatt. Paul olyanokat írt, hogy hamis információkkal etette őket az Apple, éppen ezért a svájciak kezdenek bizalmatlanok lenni a vállalattal szemben. Nincs hír még csak arról sem, hogy mennyibe kerül majd a tábla, ha egyáltalán megjelenik, és bár Paul szerint elképzelhető, hogy a késés nem az Apple hibája, azért menjen már a fenébe a vállalat, amiért elhúzta a mézesmadzagot a világ orra előtt, aztán mégsem dobja piacra áprilisban az iPadet.

Paul ezután hivatkozott egy korábbi levélváltására Jobs-szal, amiben az Apple vezetője leszögezte, hogy az amerikai siker nem lesz hatással az európai bevezetésre, ha áprilist mondtak, az áprilist jelent. A svájci fickó szerint ha már nem tudták tartani magukat a nyomatékosított ígéretükhöz, legalább tegyék könnyen elérhetővé az európai vásárlóknak az amerikai online Apple store-okat, mert sokan fizetnének akár felárat is, csak hogy hozzájussanak a kötyühöz.

Jobs válasza a következő volt

"elhúztátok a mézesmadzagot a világ szeme előtt"

 

Megőrültél? Megtesszük, amit lehet. Elég nagy készletre van szükségünk ahhoz, hogy világszerte be tudjuk vezetni az iPadet.

Na így írogassatok Jobsnak leveleket.