Zseniális kimutatás jelent meg a napokban: a Retrevo azt kívánta felmérni, hogy milyen változás állt be az emberek iPadhez fűződő viszonyában, mióta megtudták, hogy mi is az valójában.

Vannak teljesen érthető változások: január 27-e után sokkal kevesebben mondták, hogy még nem hallottak a termékről, nyilván, hiszen a premier után minden az Apple tabletjével volt tele.

Ami viszont ennél sokkal izgalmasabb, az a vásárlási hajlandóság: január közepén, amikor az embereknek még fogalmuk sem volt arról, mint mutat majd be az Apple, szóval akár egy anális intrúdert is előránthatott volna zsebéből Jobs, a megkérdezettek alig 26 százaléka állította, hogy hallott már a termékről, de nem akar venni belőle.

Érdekes módon február elejére, a bemutatás utánra ez a szám 52 százalékra nőtt. Többet utasítják el a valamit, mint a semmit.

Mindez persze érthető, hiszen a pletykák akkorára fújták az iPad-lufit, hogy mindenki azt látott már a készülékbe, amire a legjobban vágyott: egyszerű táblagépet, forradalmi kezelőfelületet, szuper videochat-eszközt, lenyűgöző kerti locsolót vagy titkos vágyfokozót. Kicsit olyan ez, mint egy megfilmesített könyv: amíg csak olvassuk a sorokat, olyan a főszereplő, a táj, az atmoszféra, amilyenre adott pillanatban az élmény teljességéhez szükségünk van, a hangulatot az író és az olvasó közösen hozza létre. Megfilmesítés után meg marad valami hollywoodi színész meg a béna díszletek.

Nyilvánvaló módon a vágyálmok közül csak az egyik valósulhatott meg, így hát sokaknak bizony csalódniuk kellett. Most, hogy lassan sikerül feldolgozni az élményt hogy látjátok, vesztek belőle, vagy passzoljátok?