Most már mindenki csak óvatosan vásároljon iPod nanót, én például elkövettem már azt a hibát, hogy pont egy éve vettem egyet, aztán alig pár héttel később megjelent a harmadik generáció. Pontosabban hibának nem nevezném, kényszer volt, hiszen a második generációs készülékhez volt a kartartós futótokom, az új modell kövér formája miatt nem fért volna bele, márpedig én elsősorban futás közben használom az iPodot. Na de aki a sportban akar elmélyülni, az olvassa inkább a Futóblogot, mert itt most arról lesz szó, hogy rövidesen bemutatkozhat az új nano.

Több oldal is megírta már, hogy nemsokára megérkezik a negyedik generáció, legalábbis ezt állítja a Digg alapítója, a hiteles pletykákban otthonosan mozgó Kevis Rose. A szakember szerint a szeptemberben érkező készülék nagyobb kijelzőt kap, formája meg a második generációs nano és a MacBook Air keresztezése lesz. Utóbbi nem tudom pontosan mit jelent, hiszen a 2. gen nano és az Air szerelemgyereke az maga a 2. gen nanó, az én alumínium-alapmodellem legalábbis pontosan megfelel a leírásnak, és a burkolaton kívül nem tudom, mit emelhetnének át a laptopról. Talán a lapos formát, mindenesetre az szerepel a pletykák közt, hogy az új nanó keskenyebb lesz, nem olyan dagi, mint a 3. gen.

Hogy pontosan milyen frissítésre számíthatunk, valószínűleg csak szeptemberben derül ki, de hogy jön az új modell, az nem lehet kérdéses. A Buyers guide-on is látszik, hogy a nano 355 napja frissült utoljára, miközben az átlagos frissülési ciklusa 268 nap, szóval rövidesen történik valami. Most már csak az vegyen 3. gen. nanót, akinek futótokja van hozzá.